Nem kételkedem benne, hogy a lap legtöbb munkatársa szabadon, a saját meggyőződése szerint írt közéleti témákban, de ezt összekeverték a függetlenséggel, sőt a sajtószabadsággal. Hiszen arra minden közéleti lap képes, hogy olyan munkatársakat alkalmazzon, akik meggyőződéssel követik a lap politikai irányvonalát. Az Indexnek amellett, hogy a legprofibb magyar hírportál, nem az volt a jellemzője, hogy független, hanem az, hogy ellenzéki. Nem egy párt szócsöve, hanem általában a kormánnyal szembeni nézetek szócsöve. És nem a mindenkori hatalom ellenzéke, hanem egészen konkrétan a Fideszé. A hírfolyamból teljesen egyértelműen a szerkesztőségnek az a meggyőződése jött át, hogy szerintük a Fidesz – és főleg Orbán Viktor – nélkül jobb hely lenne Magyarország. Meg is tettek mindent, profi módon, hogy ez bekövetkezzék.
Az Index munkatársai azonban belegörcsöltek ebbe a „mi vagyunk a sajtószabadság utolsó bástyája” érzületbe, és a fizetésért végzett munkájukat egyre inkább valóságos szabadságharcnak élték meg. Miközben ott tartottak be a kormánynak és a kormánypártoknak, ahol csak tudtak, a tulajdonos részéről a legkisebb, akár merőben gazdasági jellegű beavatkozási kísérletet is a sajtószabadság elleni durva támadásnak érzékelték – hiszen saját magukat tekintették a sajtószabadság letéteményeseinek.
A Fidesz szemét régóta csípte az Index kitartó és sokszor manipulatív kormányellenessége, de a robbanáshoz, ami most bekövetkezett, a kormánypártnak semmi köze nincs. Az Index főszerkesztője az elmúlt hetekben mindent megtett azért, hogy vagy teljesen függetlenítse magát a tulajdonostól (ami képtelenség), vagy hatalmas hazai és nemzetközi botrányt kavarva a sajtószabadság mártírjának szerepét játszhassa el. Az utóbbi történt. Dull mártíromsága persze csak három napig tartó csoda lesz, a magyar közélet viszont tovább mérgeződik, Magyarország nemzetközi megítélése pedig tovább romlik. (A nyugati sajtóban a részletekre senki nem lesz kíváncsi. Saját negatív előítéleteiket látják majd újra visszaigazolva.)
Itt egy fontos kitételt kell tennünk. A sajtószabadság címzettje és jogosultja nem az újságíró, hanem a tulajdonos. A tulajdonos pedig nem úgy érvényesíti az akaratát, hogy megmondja az újságíróknak, mit írjanak, hanem hogy olyan világnézetű újságírókat alkalmaz, akik meggyőződéssel követik az irányt, amit a tulajdonos képvisel.
Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője a lap munkatársait maga mellé állítva ez ellen az elv ellen intézett heteken át tartó kihívást. Ha a tulajdonos enged, gyakorlatilag elveszíti a kontrollt tulajdona fölött. Nem engedett, meglépte a főszerkesztő hetek kitartó munkájával kiprovokált kirúgását. Egyszerűen nem tehetett mást. Senki nem tehetett volna mást.
Hogy szinte az összes munkatárs vele ment, ennek a téves önképnek a következménye. Úgy érezhették, hogy a sajtószabadságot, a sajtószabadságért áldozatot hozó kollégáikat árulják el, ha maradnak.
Könnyen lehet, hogy a volt Indexesek most támogatást kapnak egy ellen-Index létrehozására. Lehet, hogy mindenféle pénzek jönnek majd, holland pénzek, norvég pénzek, Nyílt Társadalom pénzek, uniós pénzek. Lehet, hogy létre is jön majd valami – de az nem az Index lesz, hanem egy sértődött és elfogultan ellenzéki portál, amelyikből viszont van már egy tucat így is.
Kérdés, hogy az eredeti Index megmenthető-e, hiszen jól bevezetett brand, kidolgozott lapstruktúra, tökéletes informatikai háttér. Kérdés, van-e erő megkísérelni a továbbvitelt. Egy-két napon belül meglátjuk.
Egy dolgot viszont nem szabad elfelejtenünk: ha egy ajtó becsukódik, legtöbbször kinyílik egy másik. Hamarosan kiderül, melyik lesz az.
Bencsik Gábor: Az Indexről
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
