Tömegesen hagyják el a holland turisták Horvátországot

Tömegesen hagyják el a holland turisták Horvátországot

Tömegesen hagyják el a holland turisták Horvátországot, valamint mondják le előfoglalásaikat, miután Hollandia néhány napja úgynevezett narancssárga listára tette az országot, azaz nem ajánlja az odautazást, az onnan hazatérők számára pedig 14 napos karantént rendel el – írta az N1 horvát hírcsatorna pénteken.

Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a külügyminisztérium és a turisztikai érdekképviseletek azon dolgoznak, hogy eloszlassák a félreértéseket. Mindenki, aki a tengerre jön, biztonságban van – mondta.

Csak júliusban valamivel több mint 45 ezer holland turista 243 ezer vendégéjszakát töltött az országban, főleg Isztriában. A Holland kormány a fertőzöttek számának növekedése miatt kedden levette Horvátországot a biztonságos országok listájáról.

Holland turisták a horvát sajtó szerint nem értik, hogy miért nem nyaralhatnak Isztriában, ahol nincs fertőzött, miközben Portugáliában vagy Spanyolországban régiókra adnak ki figyelmeztetést, nem az egész országra.

Miután ötezer holland állampolgár online petíciót indított saját kormánya intézkedése ellen, Loes Hartman, a holland közegészségügyi intézet szóvivője a NOS holland hírportálnak úgy nyilatkozott: Horvátország két régióra van osztva, részletes információk nem érhetők el.

Hírdetés

A két régió között pedig nem nagy a különbség. Horvátországot kell megkérdezni, miért küld ilyen kevés adatot – írta horvát sajtó, a holland internetes oldalra hivatkozva.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet igazgatója a horvát sajtónak azt mondta: minden ország egyéni döntése, milyen kritériumokat állít fel ahhoz, hogy vörös vagy narancssárga listára soroljon egy államot, de Horvátország messze van attól, hogy bárki vörös listára tegye. Zágráb minden nap pontos és friss adatokat küld megyék szerint az Európai Uniónak és WHO-nak, ebből a szempontból egyike a legrendezettebb országoknak – mondta, hozzátéve, hogy egyik ország sem küld a másik országnak külön adatokat.

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint csütörtökön 104 új fertőzésről adtak számot, s ezzel elérte a 4634-et az eddig megfertőzöttek száma. Nem történt új haláleset, így a járvány halálos áldozatainak száma 128 maradt. A betegek közül 132-en vannak kórházban, közülük heten lélegeztetőgépen. A horvát járványhelyzet június közepén kezdett romlani, azt megelőzően egy hónapig nulla és három között mozgott a napi új esetek száma. A legtöbb új esetet – 140-et – július 10-én regisztrálták az országban.

A területi eloszlás szempontjából a legtöbb megbetegedést a kelet-horvátországi Vukovár-Szerémség és Eszék-Baranya megyében, valamint Zágrábban diagnosztizálták.

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 27-tel 2033-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Nem történt új haláleset, a járvány halálos áldozatainak száma így 115 maradt. A diagnosztizált betegek közül 24-en vannak kórházban, közülük kettőt ápolnak intenzív osztályon.

A szlovén kormány pénteken visszavonta a boltok vasárnapi zárvatartására, még a járvány elején, márciusban hozott rendeletét. Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, hogy újraindítsa a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »