Török segélyszállítmány érkezett Venezuelába

Legalább tizenöt tonnányi segélyszállítmány érkezett szombaton Venezuelába repülőn Törökországból – közölte az El Nacional című helyi lap.

A Maiquetía caracasi repülőtérre érkező szállítmány a többi között 25 lélegeztetőgépet, 40 ezer koronavírus-tesztet, tízezer szájmaszkot és 35 ezer védőruházatot tartalmaz.

"Ezzel Venezuela összesen ezer tonna humanitárius segélyt kapott a járvánnyal összefüggésben Törökországtól, Kínától, Oroszországtól, az ENSZ-től, a Nemzetközi Vöröskereszttől és más nemzetközi szervezetektől" – mondta Carlos Alvarado egészségügyi miniszter a lap szerint.

A 28,5 millió lakosú Venezuelában eddig 11 191 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 107-en haltak meg. A térség többi államához képest eddig viszonylag kevés esetet jelentettek a latin-amerikai országból, bár szakértők szerint a valódi számok nagyobbak lehetnek a hivatalosnál, tekintettel a kevés elvégzett koronavírus-tesztre és a megbízható információk hiányára.

Hírdetés

Nicolás Maduro venezuelai elnök állítása szerint országa jól kezelte a járványügyi helyzetet, az új esetekkel kapcsolatban pedig azt hangoztatja, hogy a vírust külföldről hurcolták be hazatérő migránsok, főleg a szomszédos Kolumbiából.

Egyre nagyobbak az aggodalmak azonban azzal kapcsolatban, hogy az egészségügyi rendszer képes-e megbirkózni a fertőzöttek nagy számával, ugyanis egyes kórházakban olyan alapvető dolgok is hiányoznak, mint a tiszta víz, a szappan és a szájmaszkok.

A járvány a venezuelai vezetést sem kímélte, Tareck El Aissami olajügyi miniszter és Diosdado Cabello, a kormányzó szocialista párt vezetője is megfertőződött.

Az olajjövedelmeiből korábban meggazdagodó Venezuela az elmúlt években történetének egyik legsúlyosabb politikai és gazdasági válságát szenvedi el, és emiatt súlyos helyzetbe került az egészségügyi rendszer is, ennek következtében komoly gyógyszerhiány alakult ki a koronavírus-járvány közepette.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »