A George Floyd halálával új erőre kapó, antirasszista küzdelemnek álcázott, valójában az évtizedek óta zajló kultúrharc újabb frontvonalának tekinthető tüntetéshullámnak nem egy röhejes momentuma akadt az utóbbi hetekben. Winston Churchill a londoni parlament előtt álló szobrának letakarásától, az amerikai rendőrség feloszlatásának ötletén át, egészen odáig, hogy ma már az Egyesült Államokban az számít kirívó esetnek, ha valaki nem letérdelve, hanem állva, szívére tett kézzel hallgatja nemzeti himnuszukat, a „Csillagos-sávos lobogót”.
Egészen hihetetlen, Floyd halálán messze túlmutató folyamatok zajlanak a szemünk előtt (ezekről részletesebben lást ITT, vagy ITT), s bár e tragédia kétségtelenül rámutat az amerikai rendfenntartó szervek hiányosságaira, ahogy arról többször is írtunk, e hiányosságot nem a leginkább vélt, mintsem valós rendőri rasszizmusban, hanem a szervek brutalitásproblémájának kezelésében kellene keresni.
Ehhez képest mi történik?!
Önkormányzati és állami politikusok röhejes látszatintézkedések garmadáját fogadják el az Egyesült Államokban (sőt, lassan itt Európában is), félvén attól, ha józan eszükre hallgatva szót emelnek az őrület ellen, a haladó, rendkívül modern és korszerű mainstream médialincselés általi „halálra” ítéli őket. Ki gondolja komolyan, hogy az Egyesült Államok társadalmi problémáira például megoldást jelent, ha Hollywoodban megszüntetik a díjkiosztók női és férfi kategóriáját? Ki gondolja komolyan, hogy a fekete rabszolgák felszabadításában sok más fehér bőrű kollégájához hasonlóan elévülhetetlen érdemeket szerző, a nemzet máig legnépszerűbb elnökei között számontartott Abraham Lincoln szobra rasszista?
Ez utóbbi kérdésre akad egyértelmű válasz: a bostoni képviselők.
A múlt hét folyamán a massachusettsi nagyváros önkormányzatának kulturális bizottsága megszavazta, hogy a rabszolga-felszabadításnak (is) emléket állító Lincoln-szobornak mennie kell, mert „kényelmetlenül érinti a helyieket és városba látogató turistákat”, illetve „redukálja” a feketék rabszolga-felszabadításban játszott szerepét. A nyilvánvaló történelmi ellentmondást most talán hagyjuk is, érdemes viszont a város főpolgármesterének, Marty Walshnak a bizottság döntéséhez fűzött megjegyzését felidézni:
Nyilván…
Az alkotás egyébként egy kortársak szerint valós történelmi pillanatnak állít emléket. Miután az északiak 1865 áprilisában bevették a Konföderáció fővárosát, a virginiai Richmondot, Lincoln végigvonult a legyőzött város főutcáján, mire a testvéreik felszabadításáért érzett hála és tisztelet jeléül az unionista afroamerikai katonák letérdeltek az elnök előtt. A szobor ráadásul egy konkrét afroamerikai katonát, Archer Alexandert (is) ábrázolja, aki mindmáig az afroamerikai kisebbség egyik ikonikus történelmi figurája, Muhammed Ali például úton-útfélen azt híresztelt egyenes ági leszármazottja a hős katonának. A szobron az alábbi felirat olvasható: „Egy nép (az eredetiben: race) felszabadítva, egy ország békében, Lincoln megpihen munkája után.”
Ennek a „rasszista” szobornak a XXI. században nincs maradása Boston belvárosában.
Az már csak hab a tortán, hogy a Felszabadítás emlékműveként ismert szobor másolat, Thomas Ball szobrászművész alkotásának eredetije Washingtonban található. Ahhoz, egyelőre, még nem mertek hozzányúlni. A hab tetején, szokás szerint, egy szép piros cseresznye is pihen. Az 1876-ban átadott szoborra összedobott pénzt ugyanis jórészt felszabadított fekete polgárok teremtették elő, bár néhányan már akkor jelezték, több beleszólást szerettek volna a művész munkájába. Fontos, de egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy mi lesz a szoborral. A város ígéri, nem fogják megsemmisíteni, jobb esetben egy múzeumba kerül, rosszabb esetben ponyva alatt végzi egy önkormányzati raktárban.
A történet végén álljon itt egy igen tanulságos Twitter-üzenet:
Mit lehet még ehhez hozzátenni?!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
