Jól teszi Orbán Viktor, ha pénteken nem hagyja otthon a gumikesztyűjét, midőn a Budapestre hivatalos látogatásra érkező Igor Matovič szlovák miniszterelnök elé igyekszik, köszönteni őt – ebbéli minőségében először – a magyar fővárosban. Hiszen, ha a szlovák kolléga komolyan gondolta amit mondott, akkor bizony a kezébe most „bele van köpve”. Tették mindezt azok, akik nemcsak a szlovák állam túszai, de egyben a magyar kormány stratégiai partnerei is. Cifra helyzet – de hát Trianon 100 volt még egy hete…
Aki esetleg nem tudná: Igor Matovič tenyere attól lett síkos, mert a trianoni évforduló előtt két nappal a felvidéki magyaroknak rendezett pozsonyi várbéli fogadáson az MKP képviselői egy memorandumnak nevezett papírtigrist szabadítottak szegény fejére. A miniszterelnök helyből ugyan nem ijedt meg, de mivel a szlovák sajtót a lényeg, vagyis a magyarok felé intézett gesztus őszinte tartalma nem érdekelte, csak a magyarok „követelőzése”, nekifutásból már sikerült: rájött, hogy mégiscsak fel kell háborodni, minimalizálva a veszteségeket.
Azonban egyet szabadjon megjegyezni Matovič miniszterelnök úr figyelmébe ajánlva: az égvilágon semmi oka mellre szívni az MKP néhány vezetőjének ezt az akcióját. Ugyanis – egyrészt – barátok (vagy, ha még nem tartunk ott: egyenrangú felek, ill. ha még ott sem tartunk, akkor egyszerűen csak felek) között ugyebár nincs tabu, így nincs az a memorandumnak nevezett bármi, ami egy valóban őszinte szándékon alapuló, egyenrangú partneri viszonyt annyira megviselhetne, hogy ezen napokig kelljen duzzogni.
Szóval semmi okunk a Nagy Ember lábához kuporodva, párás szemekkel várni a buksi megsimogatását. Nincs magyarázkodni valónk, legkevésbé pedig elnézést kérni nincs mit azért, mert évtizedes mulasztásainkat próbáljuk pótolni.
Alkalmasint tökéletesen alkalmatlan időben.
Koalicsná zmluva. Vagy éppen az akkori szlovák miniszterelnök akkori – magyar – helyettese is átfáradhatott volna a szomszéd szobába, és a főni asztalára letehette volna a cuccot.
Miért nem történt meg mindez, ennyi sok év alatt? Erre keressük a választ. Többek között az akkori miniszterelnök akkori magyar helyettesétől…
Hát még olyanok részéről, akik nem is olyan régen hogy ne emlékeznénk rá, még az MKP etetőjéből csipegették fel a kövér magocskákat. Ízléses.
Azokról pedig most nem szólva, akik már biankó aláírnak minden elképzelhető lemondó nyilatkozatot, ami a jogos magyar követeléseket, a létfeltételeinket illetik, és leszélsőségeseznek mindenkit, aki mégis ilyesmiben merészel gondolkodni (= nem úgy, ahogy ők).
Visszatérve a szlovák miniszterelnök gesztusára, meg a gusztusára: ő a szlovákok, mindenekelőtt és fölött a szlovákok miniszterelnöke (ld. még alkotmány preambuluma), és ha bírják még pár hónapig Sulíkkal, egy ideig az is marad. Vagyis érthető, ha minden, ami jogos magyar követelés, az számára tenyérbe köpés. Ezzel számolnunk kell, mint adottsággal – akkor is, ha messze ő az eddigi legnormálisabbnak tűnő fazon abban a székben (hogy ez most miként minősíti azt a bizonyos széket, mindenki döntse el maga…), s a gesztusa, amit a felvidéki magyarság felé tett, ennek megfelelően értékelendő.
Azonban: Igor Matovičnak bár megköszönjük, hogy szakított elődei hagyományával, s nem visszakézből pofonnal indít, de hinni és bízni benne akkor fogunk majd elkezdeni, ha valóban egyenrangú partnerként kezel, s elfogadja mindenféle sajtóhiszti nélkül, hogy vannak még nagyon csúnya elvarratlan szálak közös történelmünkben. Melyeket rendezni kell.
Vagyis, hogy a jövő a mi kezünkben van. Az övében is… És alkalmasint a szlovák törvényhozáséban, melyben az ő koalíciója képviseli a többséget, s amely egyedül jogosult a magyarokat mélyen megalázó és sértő jogi rendelkezések megsemmisítésére (ilyen például az állampolgársági törvény, vagy a Beneš-dekrétumokat megerősítő határozat, stb.).
De majd legközelebb…
Csak legyen legközelebb. Ezért is kívánom, hogy legyen sikeres az a bizonyos pénteki találkozó, hadd írjuk csak le, hogy történelmi volt, hadd működjön a „kémia” a két állami vezető között. Mert végül mégiscsak oda kell kilyukadni valahogy, amit a magyar házelnök is megfogalmazott: az elvesztett 20. század után a 21.-et meg akarjuk nyerni, mégpedig a szomszédokkal együtt.
De ezt csak tiszta kézzel és őszinte szívvel lehet…
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
