A svéd ellenzék a baloldali Löfven-kormány fejét követeli az elhibázott intézkedések miatt

A svéd ellenzék a baloldali Löfven-kormány fejét követeli az elhibázott intézkedések miatt

Miután a svéd járványügy vezetője, Anders Tegnell nemrég kénytelen volt beismerni az általa erőltetett járványügyi politika kudarcát – tekintettel a járvány elharapódzására és 4500 halálesetre, amely a könnyelmű intézkedések miatt történt – a svéd ellenzék most a Tegnell politikáját korábban védelmező Stefan Löfven miniszterelnököt vette célba.

Löfvent vasárnap élő adásban pirítgatták politikai ellenfelei az elhibázott intézkedések miatt Ulf Kristersson, a Mérsékeltek névre hallgató, legerősebb svéd ellenzéki párt elnöke kijelentette, Svédország COVID-19 elleni harca „teljes kudarc” volt.

A mostani vitaműsor azért érdekes, mert jelzi, hogy véget ért az a türelmi időszak, amit a Löfven-kormány kapott a járvány idejére. A parlamenti pártok ugyanis megállapodtak, hogy a COVID-19 elleni intézkedések kapcsán politikai konszenzushoz tartják magukat, vagyis közös felelősséget vállalnak a járványügyi politikáért.

Ez a múlt héten változott meg, amikor Tegnell bejelentette, hogy hibákat követett el, és hogy a járvány elleni svéd modell kudarccal végződött. Igaz azt is hozzátette, hogy a valódi megoldás valahol a svéd és a többi európai tagállam modellje között lehet. Politikai értelemben azonban Tegnell nyilatkozata felért egy beismerő vallomással.

A svéd halálozási ráta az egyik legrosszabb a világon, és többszöröse a többi skandináv országénak.

„Az idősotthonaink nem kaptak időben felszerelést, maszkokat, ruhákat, pedig mindenki tudta, hogy az idősek a legsebezhetőbbek”

érvelt Kristersson.

A szociáldemokrata Löfven azonban tiltakozott, és a történtek ellenére azt vallja, hogy „a stratégiájuk megfelelő, és nincs oka visszavonására”.

Csak azt ismerte el, hogy lehet javítani néhány dolgon, például több tesztet kellett volna elvégezniük.

Hírdetés

A koronavírus elleni harc svéd modelljének értelmi szerzője beismerte, hogy hibázott

A szociáldemokrata kormány hatalmas politikai nyomás alá került. Nem csak arról van szó, hogy katasztrofális járványügyi mutatóik vannak, hanem arról, hogy a túlságosan kiteljesedett járvány miatt a svéd állampolgárokkal szemben Európa-szerte beutazási korlátozásokat vezetnek be. é

Mindeközben a svédek szomszédságában lévő Dániában az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba: megnyíltak az edzőtermek, uszodák, 50 főig lehet szabadon gyülekezni.

Egy múlt heti közvéleménykutatás szerint a kormány iránti bizalom a járvány kapcsán 20 százalékkal esett vissza, ami drámai változást jelez, és a lakosság több mint fele úgy véli, hogy Löfven-kormány elégtelenül szerepelt a koronavírus elleni harcban.

Európai feketelistára kerülhetnek a svédek felelőtlen járványpolitikájuk miatt

Nem csoda, hogy a kormánypárt ellenfelei megragadják a lehetőséget, hogy saját javukra fordítsák a történéseket, és nem nagyon lehet őket hibáztatni érte. Vasárnap a bevándorlás ellenes Svéd Demokrata Párt már Tegnell azonnalli elbocsátását követelte, aki a múlt heti beismerő vallomást követően is hivatalban maradhatott.

Ebba Busch, az ellenzéki Kereszténydemokrata párt elnöke szerint Lövfen alkalmatlan az ország vezetésére.

„A svéd kormány szándékosan engedélyezte a betegség széles körű szétterjedését. (…) Ez a kormány alkalmatlana vezetésre, miközben egy válsághelyzet kellős közepén járunk”

mondta Busch.

Azt hitték, halhatatlanok – tévedtek. Elbukott a koronavírus elleni harc svéd modellje

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »