Megint felháborodott a DK

DK: kezdjen azonnal érdemi válságkezelésbe a kormány!

A Demokratikus Koalíció (DK) az élelmiszerárak növekedésére hivatkozva azt követeli, hogy kezdjen azonnal érdemi válságkezelésbe a kormány.

Barkóczi Balázs, a párt szóvivője vasárnapi online sajtótájékoztatóján azt mondta: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai és egy áruházlánc árai alapján kiszámolták, hogy egy négytagú családnak most, a koronavírus-járvány idején 500 forinttal többet kell fizetnie egy vasárnapi ebédért, mint néhány hónappal ezelőtt. Számításuk szerint a három hónapja még 4300 forintba kerülő vasárnapi ebéd ma 4800 forintból készíthető el.

Hírdetés

Hozzátette: a hivatalos adatok eddig 8,7 százalékos áremelkedésről szólak, ezzel szemben szerinte 11 százalékos volt az áremelkedés az elmúlt három hónapban.

Felháborítónak tartják – mondta a DK politikusa -, hogy a kormány a „magyar családokon spórolva” akarja túlélni a válságot, ezért érdemi válságkezelést követelnek.

Barkóczi Balázs többi között a veszélyhelyzet kihirdetésekor megfogalmazott DK-s gazdaságvédő csomag elemeinek megvalósítását, a munkavállalóknak nyújtott bértámogatást, a kisgyerekes szülők munkahelyének megőrzését és a nyugdíjasoknak adott egyszeri azonnali juttatást  sürgette.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »