Keresztény halálbüntetés?

A Deák téri késelés apropóján is felszítódtak az indulatok a halálbüntetés témájában, ahogyan az lenni szokott ilyen esetekben. Gyakorlatilag két álláspont létezik a köztudatban, a jobboldalinak mondható halálbüntetés pártiság és a balliberálisnak mondható ellenzése. Utóbbival az a helyzet, hogy nem kínál más megoldást, minthogy létrejöjjön a társadalomban az a köztudat, hogy ” az adófizetők pénzén vígan elél élete végig a gyilkos”. Ha pedig hideg racionalitással nézzük, akkor is inkább valamiféle kényszermunka intézmény sokkal hatékonyabb és jobb lenne ilyen elítélteknek, olyan területeken, amelynek az elvégzése piaci körülmények között nem gazdaságos. De ez is csak a hideg racionalitás, és még az sem tud érvelni a halál mellett. A halál mellett kizárólag a gyarló emberi bosszú érvel. Én nem akarom megmondani, hogy egy hozzátartozó ne érezzen gyűlöletet és bosszút. Ez lehetetlen. Reakciója érthető. De értsük meg egyben azt is, hogy logikátlan és irracionális. Nem különb, mint dühünkben a székbe rúgni. Ha pedig krisztusi szempontból nézzük még inkább lehetetlen érvelni emellett. Pedig rengeteg keresztény teológia és a keresztény-konzervatív oldal is érvel mellette. Rengeteget kell csúsztatni, okoskodni és szétcincálni az evangéliumot, ha ezt igazolni akarja. Az a Jézus, aki ezt mondja akarna halálbüntetést?”Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is!” ( Máté 5: 38-39)Az a Jézus, aki ezt mondja akarna halálbüntetést?”Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” (Máté 5: 43-44)Megölné bosszúból az a Jézus a gyilkost, amelyik Jézus ezt mondja az őt kivégzőkről épp a kereszten?”Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Luk 23: 32-34.)Az Ószövetség még sokkal kiforratlanabb és barbárabb sok tekintetben. Ott háborút viselnek Isten nevében a zsidók. Hiába háborúzik és öl Dávid király Isten nevében, Isten nem engedi, nem találja méltónak, hogy ő építsen templomot számára. Mi az indoka?”De az Úr szózatot intézett hozzám: ‘Sok vért ontottál s igen sok háborút viseltél: nem építhetsz házat nevemnek, mert ennyi vért ontottál előttem.” (1.Krón. 22:8)Az emberek nem következetesek. A jobboldaliak nem következetesek a halál témájában. Azt mondják felnőtt embert halálra lehet ítélni, de a magzatot nem. A nácik következetesek voltak ebben, ők kivégezték az árulókat, bűnözőket és az eugenikával a magzatot is. A vérliberálisok nem következetesek. Ágálnak az abortusz mellett és úgy döntik el, mikortól ember valaki és mikortól még megölhető, amilyen habitusban utoljára a nácik állapították meg valaki emberségét és kiirthatóságát, miközben a halálbüntetés ellen ágálnak. Ha pedig valaki Krisztus követőnek mondja magát, szintén legyen következetes. Semmiféle halál nem megengedett, nem lehetséges és nem lehet Isten szerint jónak vagy megengedhetőnek titulálni. Ha mégis másképp látjuk, lássuk be azt is, hogy nem vagyunk következetesek, vagy ismerjük be, hogy épp nem akarjuk követni ebben Krisztust.

Hírdetés


Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »