Hős harcosként ment a halálba a svéd fiatal

Hős harcosként ment a halálba a svéd fiatal

Ha megemlékezést szerveznénk a multikulturalizmus minden áldozatáról, akkor gyakorlatilag tevékenységünk nem is állna másból, csak felváltva gyújtanánk a mécseseket az észak- és nyugat-európai országok nagykövetségei előtt. Tommie Lindh halála azonban felrázó kivételt képez, hiszen a mindössze 19 éves fiatal harcosként ment a halálba” – írja a Légió Hungária.

Svédországban egy házibuli torkollott tragédiába, amikor szudáni bevándorlók lepték el az összejövetelt, és egy többszörösen elítélt migráns egy fiatal lánnyal kezdett erőszakoskodni. A társaság bénultan nézte az eseményeket, kivéve Tommie Lindhet, aki meg akarta védeni a lányt, azonban a szudáni támadó kést rántott, és halálos sebet ejtett Lindhen, majd a lánnyal szemben megkezdett erőszakot véghez vitte.

A Légió Hungária felhívja a figyelmet: “a drámai történet szimbólumértékű, hiszen kontinensünkkel ugyanez történik. Idegenek tömegei törnek erőszakkal identitásunk, kultúránk, asszonyaink és gyermekeink ellen, miközben a férfiak bénultan szemlélik az eseményeket. Időközönként feltűnnek bátor harcosok, akik szembeszállnak a folyamatokkal, azonban heroikus, önfeláldozó kiállásuk nem bizonyul elegendőnek értékeink védelmében. Lindh tette irány és példa kell, hogy legyen mindannyiunk számára, nacionalista aktivista volt, ilyen módon pedig tisztában volt vele: A harcot a kilátástalanság ellenére, a végsőkig folytatni kell. Ez a meggyőződés elvi állásfoglalásunkból fakad, tehát a feladás egyenlő az árulással.

Hírdetés

Tommie Lindh tiszteletére Budapesten megemlékezést szerveztek hétfő este a svéd nagykövetség elé, ahol a Légió Hungárián kívül számos szervezet és szurkolói csoport is képviseltette magát.

Hunhír.info

Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »