Gyurcsány össze-vissza beszélt a Parlamentben

Gyurcsány össze-vissza beszélt a Parlamentben

A koronavírus-járvány elleni védekezést értékelték hétfőn az ellenzéki pártok napirend előtt az Országgyűlésben.

Gyurcsány Ferenc (DK) a kormány koronavírus-járvány elleni védekezését „borzalomnak” értékelte. Azt firtatta, hogyan történhetett meg, hogy Magyarországon 1000 megbetegedettből 128 meghalt. Hozzátette: 36 ezer ágyat szabaddá tettek, de pár százalékukra sem volt szükség.

Bírálta, hogy a GDP kevesebb mint 0,4 százalékát fordítják munkahelyvédelemre.

Szerinte a digitális oktatásra nem voltak felkészülve az érintettek és amit a kormány az önkormányzatokkal csinált, az dráma, a „szájkosártövény” pedig embertelen.

Elmondta, fontos tudás, hogyan kell viselkedni egy jó böllérnek, de a kormány a jó intézkedésekkel adós maradt. Emberek szenvedtek és maguk egy percig nem törődtek ezzel, és ez az igazi borzalom – összegzett.   

Hírdetés

Dömötör Csaba válaszában közölte, 100 ezer lakosra vetítve Belgiumban 79-en, Spanyolországban 59-en, Svédországban 36-an, Magyarországon 5-en hunytak el. Értékelése szerint az egészségügy felkészült a járványra.

Kiderült, amikor baj van, a baloldali pártokra egyáltalán nem lehet számítani – mondta. Hozzátette: csak azt nézték, hogyan tudnak keresztbe tenni a kormánynak, hazugságokat terjesztettek, amikor cselekedni kellett volna, nem tették, például a fővárosi idősotthonok esetébe. Ez pocsék politika, amely nem is a kormány, hanem az ország ellen irányul – mondta.

MTI – www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »