Holtan találták a kínai nagykövetet Izraelben

Holtan találták tel-avivi rezidenciáján Kína izraeli nagykövetét – adta hírül az izraeli sajtó. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, bár az első vizsgálatok nem találtak idegenkezűségre, erőszakra utaló nyomot.

Sajtóértesülések szerint az 58 esztendős Tu Vejre (Du Wei) az alkalmazottak bukkantak rá vasárnap reggel az ágyában. A gyanú szerint megállt a szíve, álmában érte a halál. A diplomata csak nemrégiben, februárban érkezett az izraeli nagykövetség élére, amit azonnal kéthetes karanténnal indított. A járvány miatt az izraeli elnökkel sem tudott találkozni.

Hírdetés

Tu Vej mozgalmas hetet tudhatott maga mögött, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdai izraeli látogatását ugyanis arra is felhasználta, hogy ismét bírálja Kínát. Újra megkérdőjelezte, hogy Peking megosztotta információit a járványról, Izraelt pedig arra figyelmeztette, hogy óvakodjon a túlzott kínai befolyástól, amely biztonsági kockázatokat is rejt. Pénteken a kínai nagykövetség közleményben reagált, abszurdnak nevezve az amerikai vádakat.

Sajtóértesülések szerint Washington az utóbbi időben fokozott nyomást helyezett Izraelre a növekvő kínai beruházások miatt. Állítólag különösen rossz szemmel nézték egy 1,5 milliárd dollár értékű sótalanító üzem építését, melynek elnyerésére jó esélye volt egy kínai cégnek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »