Több mint száz éven át működött katonai létesítményként. Wünsdorf-Waldstadt városát sokáig csak Kis-Moszkvaként emlegették, ahonnan mindennap indult vonat a rendes, nagy Moszkvába.
A helyi németek közül azonban sokan úgy ismerték, die Verbotene Stadt, azaz a tiltott város, hiszen a szovjetek szinte senkit sem engedtek központjuk közelébe.
Wünsdorf a Vörös Hadsereg német főhadiszállása volt, egyben a legnagyobb szovjet katonai állomás a Szovjetunió területén kívül. Wünsdorf-Waldstadt történeteA központ legnagyobb része mára teljesen elhagyatott. Az épületek omladoznak, a területet lassan visszahódítja a természet – részben ezért is nevezik Waldstadtnak, azaz erdővárosnak. Wünsdorf történetének megismerését azonban érdemes ennél korábbi időkben kezdeni, még az előtt, hogy megérkeztek volna az orosz csapatok, vagy a németeket elkezdték volna nácikként emlegetni. Megmutatjuk, hogyan fest ma a hely, és elmeséljük, hogyan lett az apró településből Európa történelmének egyik legnagyobb katonai központja!
Minden kicsiben kezdődött. A Német Császárság megalapítását követően a porosz sereg lőtereit sín kötötte össze, ami 1888-tól fontossá tette a helyet, mivel a Berlin-Drezda vonalon helyezkedett el.
1910 körül már számos barakk állt Wünsdorfban, mely akkor még a kicsit északabbra lévő Zossen része volt. Telefon- és telegráfiroda nyílt, majd katonai iskola.
A 60 ezer hektáros terület 1914-re, az első világháború kezdetére Európa egyik legnagyobb katonai telepe lett, ám barakkjai, katonai kórháza és istállói később is folyamatosan működtek.
A Katonai Sportiskola 1919-től működött itt, ahol a német atléták 1943-ig tanulhattak. Az 1936-os olimpia előtti felkészülés is itt zajlott. Később ez lett a Haus der Offiziere, azaz a tiszti ház épülete a szovjet uralom alatt.
Lenin szobra ma is a Haus der Offiziere előtt áll.
1935-től a Wehrmacht főhadiszállása is ide költözött. Ugyanekkor kezdtek épülni a katonákat kiszolgáló civilek otthonai kicsit északabbra.
1937-től épült a föld alatt a Zeppelin. A modern létesítmény 3,2 méter vastag falai fölé egy méter páncélzat került. Ez volt a második világháború egyik legnagyobb hírközpontja.
A Maybach I és II bombabiztos bunkerek parasztházaknak álcázott épületekből álltak, az acélajtók mögött dolgozó operátoroknak pedig a kéménynek tűnő rendszer vitte le a levegőt.
A környéket 19 légvédelmi bunker óvta, melyek formája azt a célt szolgálta, hogy a bombák lecsússzanak róluk, és mellettük robbanjanak csak fel. A bunkerek között föld alatti összeköttetés is volt.
1943-ban a bombázások elől számos német tiszt menekült ide, ám később Wünsdorf is három ilyen támadást szenvedett el. Az utolsó 120 ember halálát okozta, és több épületet megsemmisített.
A Vörös Hadsereg 1945. április 20-án vette az irányítást. A legenda szerint csak a gondnok és négy katona volt jelen, akik közül három azonnal megadta magát, míg a negyedik túl részeg volt.
Georgij Zukov szovjet marsall főhadiszállást alakított itt ki, mely egészen 1994-ig működött. A távozó oroszok ekkor a legtöbb bunkert a potsdami megállapodásnak megfelelően felrobbantották.
A helyiek elköltöztek, az utakat lezárták, csak szovjetek közlekedhettek Wünsdorfban. 1953-ban nyolcszáz civil és harmincezer katona élt itt. Többségük a 155 kilométeres határ fenntartásában dolgozott Nyugat-Berlin körül.
Később Kis-Moszkva 75 ezer szovjet férfi, nő és gyermek otthona volt egyszerre, ahol iskolák, szupermarketek és kis üzletek szolgálták ki a lakókat.
Miután az utolsó moszkvai vonat is elindult, több mint 150 ezer – 29,3 tonna – lőszert távolítottak el a területről a bombákat, fegyvereket és alkatrészeket nem számolva, valamint további 45 ezer köbméter szemetet és azbesztet.
A háziállatokról elfelejtettek gondoskodni…
A területről egy német férfi gondoskodik, akinek szovjet felesége volt. Körbevezeti a kíváncsi fotósokat, mesél, ám sok épületet zárva tart, hogy megvédje őket a vandáloktól.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
