Akinek volt szerencséje együtt élni vagy tevékenykedni nőnemű emberekkel – azaz mindenkinek, akit anya szült, és nem egy fiúkollégiumban nőtt fel, ahonnan az útja egyenesen egy férfiszerzetesrendbe vezetett – az tudja, hogy „a nők üzemeltetésének számos problematikus és költséges sajátossága van, és rendeltetésszerű működtetésüknek több ismert technikai-műszaki érdekessége is akad”, történetesen például az, hogy általában – fáznak.
De nem egyszerűen csak akkor, mikor hideg van, hanem folyamatosan. Gyakorlatilag harminc fokban is képesek fázni; az pedig, hogy decemberben öt percig nyugton tudjanak ülni egy kültéri padon, kb. a képtelenség fogalomköre alá tartozik. Ha a levegő hőmérséklete 10-12 C fok alá csökken, egy átlagos nő nem szívesen dugja ki az orrocskáját a szabad ég alá, az pedig, hogy hideg vízben mosakodjon, vagy fejest ugorjon egy tavaszi napon egy bányatóba, szórakozásból barlangi karsztvízbe merüljön, esetleg egy hideg téli éjszakán a sötét erdőben, egy puska és egy bunda társaságában üldögéljen aranyos állatkák lelövöldözése céljából, kb. a sci-fi kategóriájával egyenértékű.
Mindez társadalmi problémákat okoz, különösképpen azóta, mióta a nőket beengedték termelő munkahelyekre, és valaki kitalálta az open office-nek nevezett elképesztő marhaságot, ahol nagyszámú és eltérő életkorú, fizikumú, neveltetésű, vérmérsékletű, szociális igényű és nemű embernek kellene együtt szellemi munkát végeznie, és összeköhögni egymást királyvírussal. Ilyen helyen alapvetően is lehetetlen a problémamentes munka, de különösen például olyankor, amikor az iroda egyik fele folyton le, a másik fel meg felcsavargatná a fűtést meg a légkondicionálást, mert amíg az átlagos férfiembernek a seggén folyik az izzadtság, ugyanakkor kolléganői nagykabátba burkolózva dideregnek. És tényleg hideg az orruk, tehát nem hazudnak. Egyébként a nők által okozott koccanásos balesetek is felszaporodnak télen, nemcsak azért, mert nem jellemző módon nem értik, hogy csúszik az út, hanem mert elvonja a figyelmüket a vacogás. Egy falumbeli öreg úgy fogalmazta meg a megoldást, hogy a nőnek a konyhában a helye, mert a tűzhely mellett legalább nem vacog. Sőt, olvastam egyszer egy „demokrata” (idióta) párti panaszkodást Ámerikábul, mely szerint a nagyon feminista demokrata hölgyet politikai ellenfele alávaló módon választási vitában csak azért verte meg, mert a teremben letekerték a légkondit tizenhat fokra, és az illető hölgynek lemerültek az akkumulátorai. Mondhatnám, ha így történt, akkor sincs gáz, mert „szerelemben és háborúban mindent szabad”… – Nos, anekdotikusan, mondhatni tapasztalati úton úgy tudjuk, hogy a nők fázékonyabbak, de azért adja magát a kérdés: vajon ez valóban így van, és ha igen, akkor miért?
Kezdjük kicsit messzebbről, mondhatni, jó messziről; az őshüllőktől, akiket ab ovo nem érdekelt a hideg. Szó szerint „ab ovo” (vagyis „a tojástól”), mert a hüllők tényleg csak ott, azaz benn a tojásban igénylik egyedül a megfelelő állandó hőfokot, később már nem. Ez a természeti megoldás kábé 250 millió éves találmány, és szemmel láthatóan nagyon sikeres. Kifejlesztésében minden bizonnyal egy régebbi jégkorszaknak, a perm triász eljegesedésnek volt múlhatatlan szerepe. A földtörténeti óidő és középidő határán bekövetkezett – vitatott okú, lehetséges, hogy földpálya-módosulás okozta, de az is lehet hogy meteoritok és/vagy ezzel kapcsolatban fokozott vulkáni tevékenység játszott közre – klímaváltozás miatt az éghajlat hidegebbé és szárazabbá vált. Ekkoriban a bolygót a hüllők uralták, akik még nem fejlődtek marha nagy dinókká, de azért ezek között a pikkelyes masztodonok között így is sétafikált nem egy olyan példány, akivel nem szeretnénk összefutni a sarki csehó előtt. Ekkor azonban kezdtek olyan fajok megjelenni, amelyek testfelépítése és alkata, testarányai, állkapcsa, belső szerveinek arányai inkább már az emlősökre, mint a ma élő gyíkokra és tini nindzsa teknőcökre emlékeztettek. Bőrük alatt zsírréteget viseltek, keringésük hatékonyabb, endokrin mirigyeik fejlettebbek voltak. Természetesen még tojásokat tojtak, pikkelyesek voltak, és végeredményben „nagyobbrészt” még hüllők voltak, de, ha nem is tökéletes, de hőszabályzásuk volt: jobban meg tudták őrizni testmelegüket. Ez több energiát, tehát több kaját igénylő elfoglaltság, de az éjszaka és hideg időben is aktív állatok esetén ez óriási előny: bamba böhöm hüllők között őket jó eséllyel nem ették meg a nagyobbak, a magasabb testhő hatékonyabb izommunkát, koordináltabb mozgást jelentett – és nem utolsósorban gyorsabb gondolkodást. Nagyjából a triászban jelentek meg az első igazi, szőrös emlősök: apró, cickány-, vagy még inkább oposszum-szerű, rovarevő állatkák, sok vonásában még gyíkszerű állkapoccsal, kezdetben nyilván tojásokkal szaporodtak, mint ma a kacsacsőrű, vagy az ausztráliai erszényes hangyászsün (az az erszényes, aki érthető okokból a legrövidebb ideig hordja az erszényében a kicsinyét). Mi emlősök (és a madarak), nagyon sikeresnek bizonyultunk evolúciósan, különösen, miután a dinoszauruszokat eliminálta a földtörténelem, meg egy jó nagy aszteroida.
Ha már a dinók igencsak méretes lábai alatt cikázó őscickánykák, tessék tudomásul venni, hogy mi, emberek, meg úgy általában a majmok, félmajmok, alapvetően elég primitív emlősök vagyunk. Testalkat-arányaink, fogazatunk, belsőelválasztású mirigyeink, szerveink, enzimrendszereink, tipikus fehérjéink világosan mutatják, hogy a legősibb méhlepényes emlősökkel, vagyis a rovarevőkkel viszonylag közeli rokonságban vagyunk. Gyakorlatilag „mindenki” az ősi rovarevőkből fejlődött ki, bár ha az ember egymás mellé tesz egy denevért és egy bálnát, ez meredek megállapításnak tűnik, de így van. Ha eltekintünk pár olyan emlősrendtől és családtól, melyekről a köznapi ember valószínűleg sose hallott, mint pl. a rendkívül szorgos és gyors felfogású vendégízületesek (mondom egyszerűben: lajhárok) vagy a csövesfogúak (földimalacok) csoportjaitól, eléggé jól levezethetőek vagyunk Sonic és Sün Balázs rokonságából. Az ősi rovarászok egy csoportja átállt a növényi táplálékra, megváltoztak, belőlük lettek a rágcsik. Jelzem, egy átlagember aligha tudna megkülönböztetni egy egeret és egy cickányt, egyébként többnyire a macska se, akinek pedig ez munkaköri kötelessége lenne, csak miután bekapta a cickányt, konstatálja, hogy ez ehetetlenül büdös, és kiköpi. Más rovarászok megnőttek, tépőfogakat fejlesztettek, és ragadozókká lényegültek, és erre tessék evolúciós bizonyítéknak elfogadni, hogy a pocok meg a medve egyformán barna (vicc volt, mielőtt valaki komolyan venné), míg megint mások jól érezték magukat a fákon szaladgálás során, rovartáplálékukat gyümölcsökkel egészítették ki, és fán ugrabugráló mókuscickányokká – a félmajmok ősének tekinthető állatcsoporttá – fejlődtek tovább. Na, aztán belőlük lettünk mi. Röviden: bár ez nem tűnik politikailag korrektnek, se logikusnak, de biokémiai és fejlődésrendszertani értelemben nem mi vagyunk se a teremtés, se az evolúció csúcsa, mert pl. a tengeri emlősök, az ormányosok vagy az egyéb patások, de mellesleg a ragadozók is, anatómiájukat és biokémiájukat tekintve, bizony fejlettebbek. És én ismerek olyan embert is, akinél egészen biztosan agyilag is fejlettebbek. És nem csak a delfinek. Ennek fényében már nem tűnik talán megbocsáthatatlan megállapításnak, hogy az ember hőszabályozása – nem tökéletes, pontosabban, vannak technikai gyengéi. Hol mutatkozik meg leginkább a technikai gyengeség? A válasz kézenfekvő: ott, ahol nincs prioritásba állítva, ahol „jóvanazúgy”-al van elintézve, mert más dolgok fontosabbak.
No de akkor: miért is fáznak a nők? Egyszerű: mert eltérőek tőlünk, „rémísztő képződményektől”. Más kérdés, hogy egy ilyen különbözőségre utaló kijelentés a „fejlett” világban nem éppen kockázatmentes, de mindenkit megnyugtatok, hogy az igazság kimondása jószerivel sose volt és soha nem is lesz teljesen veszélytelen. Nézzük, miért eltérőek a nők a férfiaktól.
Ha az emlősöket vizsgáljuk, ökölszabályként megállapíthatjuk, hogy azok a fajok, melyek csoportban (falkában, csapatban) élnek, jellemzően nagy fokú nemi dimorfitást mutatnak (persze, vannak kivételek, mint pl. a hiénák). Ez a gyakorlatban mindig azt jelenti, hogy a hímek nagyobbak, erősebbek, izmosabbak, mint a nőstények, agresszívabbak, több táplálékot igényelnek, és rövidebb ideig élnek. Mi a csoport? Csoport egy heringraj vagy egy hatalmas, sok tízezres varjúraj, esetleg egy antilopcsorda? Nem! A rajban élő állatoknak a raj ugyan előnyt ad a ragadozókkal szembeni védekezésben (ha sokan vannak, valaki csak észreveszi a veszélyt) a menekülésben (sokkal nehezebb a rajban kiválasztani valakit, mint egy egyes állatot elkapni, délután néztem, ahogy a karvaly szerencsétlenkedik a verebeimmel az aranyeső ágai között) és az a élelem megtalálásában, de a rajnak nincs vezetője (domináns egyede) és nincs, vagy esetleges benne az erősorrend, a rangsorrend. Egy csoportra, falkára – ez éppen úgy igaz egy üregi nyúl csapatra, egy csimpánzhordára vagy egy oroszláncsaládra, vagy farkasfarkára – van egy idősebb, vezető, domináns egyed, aki mindig hím, és vannak alacsonyabb rangú hímek, illetve nőstények, kölykökkel. Szárazföldi emlősök esetén lényegében egyedül az elefántcsapatot vezeti nőstény (mert a felnőtt bikák magányosan járnak, akárcsak az idős hím vaddisznók, az un. remetekanok) de az elefántok esetén akkora az erőfölény mindenki mással szemben (kivéve a 12,7mm-es vadászpuskát) hogy oda bika nem is kell. Ha meglepnek egy gorillacsapatot, a hímek fognak a támadónak ugrani (és abban nem lesz köszönet…), az üregi nyulak esetén is a bakok védekeznek (a közhiedelemmel ellentétben a nyúl nem gyáva, egyenrangú ellenféltől sose fut meg, én láttam nőstény mezei nyulat (a mezei nyúl, szemben az üregivel, nem él csapatban, magára van utalva) kicsinyeit védve gólyának nekitámadni (és egy jól irányzott kelep-megdobással segítettem is neki, mert egyen inkább békát, ne kisnyulat). A pézsmatulkok esetén a tulokcsorda, ha ragadozó támad rájuk, kört formálnak, a hímek hatalmas szarvaikkal a támadó irányába állnak, míg a nőstények és a borjak középre vonulnak. Ha sikerült felvenniük ezt a formációt, és az stabil, akkor nem csak a rozsomákot, a farkast, hanem gyakran a jegesmedvét is elűzik, a sarki rókának meg eleve esélye sincs.
Evolúciós értelemben viszont az egyedül élő emlősállatoknál (rovarevőknél, ragadozóknál) nem előnyös, ha a hímek sokkal nagyobbak és erősebbek a nőstényeknél, hiszen ez esetben kiszorítanák a kölykeiről gondoskodó nőstényt a táplálkozási lehetőségeiből (vadászterületéről), hiszen a nem falkában élő állatoknál kevés kivétellel (pl. róka) csak a nőstény nevel, és ezzel a faj a saját sírját ásná meg, hiszen ez nagymértékben csökkentené az utódok sikeres felnevelésének esélyét. A madaraknál nincs így, ott párban történik az utódnevelés, ezért ott gyakran megfigyelhető nemi dimorfitás, történetesen a legtöbb ragadozó madárnál pont a tojó a nagyobb. Az oroszlánok családban élnek, és senki nem téveszt össze egy sörényes, kb. 30%-kal nagyobb hím oroszlánt egy nősténnyel. A vadmacskák vagy a hiúzok magányosan. Ezen cicusok esetén eltér a hím és a nőstény? Alig-alig. És aki futólag találkozott már mackóval az erdélyi hegyekben – macival többnyire futólag találkozik az ember, úgy, hogy ő fut elől – az tudja, hogy nehezen lehet megmondani, hogy a nagy barna, ami miatt esetleg befigyelt a kis barna (az ijedtség hatására bekövetkező vizelet-, és székletürítés célja, hogy futás, menekülés közben ennyivel is kevesebb felesleges terhet kelljen cipelni) papamaci vagy mamamaci volt-e, hacsak nem volt vele egy-két bocsika. Mert a medve is magányos ragadozó.
Mivel az embert is csak majom (de még mekkora… – mármint úgy értem, a jelenleg élők közül a gorilla után a legnagyobb termetű, csak pár millió éve továbbfejlesztették) , tehát mint gyakorlatilag minden más majom is, csapatban élő állat, és ezért a hímje termetesebb és erősebb, mint a nősténye. Nemcsak fizikailag eltérő, hanem szellemileg, agya működését, huzalozását, pszichéjét, gondolkodásmódját tekintve is. Genderkurzusék próbálták bebizonygatni kisgyerekeken, hogy a nem csak neveltetés, társadalmi elvárás kérdése, ennek ellenére, mikor azt jött ki kutatási eredményként, hogy már a pár napos újszülöttek között a leányok az arcokra, a fiúk az érdekes, színes, vagy hangos tárgyakra figyelnek fel, és már a néhány hónapos gyerekek közül a lányok a babák és a plüssállatok, a fiúk az autók és a játékvonatok után nyúlnak, gyorsan letettek bármiféle valós érvelésről, mert reménytelen (marad a fasisztázás). De abban is eltér, hogy a hím alapvetően jobban viseli a stresszt, mindenféle (természetes) stresszort, a sérülést, a fájdalmat, az ideálistól eltérő viszonyokat. Jobban tájékozódik sötétben, ködben (bár én a feleségemtől tíz éve hallgatok egy eltévedést a ködben Regéc és Háromhuta között…) jobban mozog sáros talajon, és az időjárási viszontagságokat is jobban képes elviselni. Közkeletű tévedés, hogy a nők jobban tűrik a fájdalmat: ebből egy szó sem igaz, még az egészséges nyolcvanéves férfi is sokkal jobban tolerálja a meghatározott egységnyi felületű forró fémlappal kiváltott égés okozta fájdalmat, mint a húszéves nő. (Ha a nők bírnák a fájdalmat, nem létezne migrén, bár gyanítom, hogy a „ma ne drágám, fáj a fejem” szöveget már Flintstone Frédi is hallgatni kényszerült Vilmától.) Mind hormonálisan, mint biomechanikáját és biokémiáját tekintve a nő gyermek kihordására, szülésre, utódnevelésre, a férfi pedig a nőstény és a gyermek védelmére és táplálására van optimalizálva, ennek megfelelő előnyökkel és hátrányokkal. Ez akkor is így van, ha a feministák nem hiszik el. A nőknek alacsonyabb a hemoglobin értéke és a vörösvértest-száma, hosszabb a véralvadási ideje. A női harántsíkolt izomzat azonos tömeg mellett sem képes olyan fokú összehúzódásra, mint a hímé, hímhormonok jelenlétében. A férfiaknak testarányaikon túl is vastagabb és nagyobb ásványianyag-tartalmú a csontozata (a nőket ezért IS fenyegeti jobban az oszteroporózis). A férfiaknak vastagabb a bőre, és nem csak átvitt értelemben, ellenben tesztoszteron hatására fejtetőn kopaszodnak (a szerzetesek tonzúra-nyírása a pátriárka-bölcsességet szimbolizáló aktus). A nőknek viszont alacsonyabb az alapanyag-cseréjük, tovább bírják az éhezést. A két nem tagjainak eltér a koponyaformája, a férfi arca nemcsak ütésállóbb, de homloka is nagyobb. Dosztojekvszkíjről jegyezték fel kortársai: „hatalmas homlokát úgy hordja, mint egy tornyot”, ha egy nőnek előreugró, intellektuális homlokagya lenne, azt torznak mondanánk ma. Nem úgy a középkorban, mikor a nők a hajuk elejét és a szemöldöküket is borotválták, mert a szépségideál a magas (férfias) homlok volt.
Különösen fontossá tette ezt az a tény, hogy a Homo habilissal kezdődően az emberfélék agymérete, ezzel koponyamérete nagymértékben megnövekedett (hiszen az agyát az ember mégse hordhatja zsebben, már aki) , ugyanakkor a két lábra állás miatt a megváltozott méretű csípő, medence és mozgás miatt a terhesség kihordása és a gyermek világra hozatala bonyolultabbá és veszedelmesebbé, egyszersmint megerőltetőbbé vált (ember lettél – és „fájdalommal szülöd majd gyermekedet” – mondá az Úr). Javaslom mindenkinek, aki óckodik a barlangászattól, hogy szűk, bonyolult, háromdimenziós csatornákban hogy lehet közlekedni, nézzen meg egy dokumentumfilmet (ne mindig csak más témájú filmeken tekintse meg azt.) arról, hogy a magzat miképpen helyezkedik a szülőcsatornába, és miféleképpen jön ki. Jó, kell némi oxitocin a táguláshoz, de azt, hogy „de hát én beszorulok, én ilyen hülye kicsavart helyzetben át nem tudok menni” csak császármetszéssel világra jöttektől fogadhatjuk el! Öreg, ennél bonyolultabb bújási feladatot nulla napos korodban megoldottál! Mellesleg: az, hogy az ember nagyra becsüli, védi és szereti asszonyait, alapvetően pont azon alapul, hogy túl nagy értéket képviselnek, mert az ember szaporodása lassú és esetleges, a szülés kockázatos, az utód felnevelése lassú és áldozatkészséget kíván. Az embercsoport szaporodásának szűk keresztmetszetét a fogamzóképes nők száma adja meg, és ezért evolúciós késztetésünk a nőket védeni, mert a horda valamennyi hímjének alaplapi programja hogy az ő élete sokkal kevesebbet ér, mint a nőstényé. A nő az érték. Nem véletlenül terjedt el az amerikai prérihuszárok között a mondás: „ha megölsz egy indián harcost, egy indián harcossal kevesebb. Ha megölsz egy indián kislányt, 4-5 indián harcossal kevesebb – harminc év múlva”. – A maga embertelenül primitív módján „bölcs”. Összességében: mivel elrendelt feladatunk más és más, nem csodálható, hogy anatómiai részleteinkben is különbözünk, és minden különbségünk azt szolgálja, hogy nő gyermeket hordjon ki és etessen, a férfi pedig ehhez biztosítson védelmet és élelmet. A hőszabályozás különbözőségét is alapvetően – ez magyarázza. A nő nem azért fázékonyabb, mert gyereket hord ki, hanem az ezt szolgáló anatómiai és biokémiai különbségek miatt mellesleg fázékonyabb. Mindez nem cél, hanem következmény.
A homeosztázis, azaz a szervezet ion-, víz-, energia-, hő-, fehérje-, satöbbi-egyensúlyát bonyolult szabályzórendszerek tartják fenn. Az állandó testhőmérsékletet is fűtő és hűtő mechanizmusok, a hőtermelés-, és leadás egyensúlya biztosítja, amelyet a vegetatív idegrendszer és az ezzel kemény kooperációban működő hormonrendszer szabályoz, ezen belül is elsősorban az agyalapi mirigy, a tobozmirigy, a pajzsmirigy, a mellékvese és a nemi hormonok. Például, ha egy kísérleti patkány mellékvesevelőjét kiirtják, amíg nincs baj, addig él. De ha hidegbe kerül, szépen elpusztul. Értelemszerű, hogy amennyiben kihűlés fenyeget, akkor növekvő szigetelésre (borzolt, tömöttebb bunda, vastagabb zsír, tömörebb test) és több hőtermelésre kell fókuszálni, ha a meleg, a nagyobb hőleadásra. 37 fok alatt közvetlen felületi hűtéssel tudjuk magunkat hűteni, 37 fok felett pedig vízkiválasztással, izzadással tudunk hűteni. A nemi eltérés abban, hogy miképpen működik a hőszabályozás, abban érhető tetten, amennyiben a másodlagos nemi jellegek azt befolyásolják: nem is kevésben.
Az ember trópusi állat, mint a patkány, csak, akár a patkány, elterjedt a mérséklet és a hideg égöv felé, mely során azért teste is módosult, ahogy a sarki róka zömök, tömött bundájú teste sem éppen azonos egy kecses, hatalmas fülű sivatagi rókáéval, de összességébe megmaradt meleg égövi fajtának. Hőszabályzása ezért alapvetően inkább hűtésre, mint fűtésre optimalizált, mert eredeti kelet-afrikai környezetében ritka dolog a fázás, legfeljebb a ráfázás, ha rálép egy oroszlán farkára. Ennek, mármint a nem hidegre optimalizált kivitelezésünknek leginkább szembetűnő vonása, hogy habtestecskénk nem igazán szőrös. Az ember, ha csuhát ölt és fogadalmat tesz, lehet ugyan szerzetes, de soha nem szőrzetes.
Legyünk őszinték: az ilyen itt-ott szőrös, pontosabban gusztustalanul foltokban szőrös, a szép, puha, tömött bundácska helyett a piheszőrzeten túl a makroszkópikus szőrt tekintve testszerte ilyen semmirevaló izét viselő élőlény eléggé ronda. Mármint főleg a férfiak, mert a nők többnyire még azt is, csak foltokban viselnek, viszont azt is leborotválják manapság. Képzeljünk el egy bármilyen más állatot olyan ritkás, de durva tapintású, sötét, alig-alig minimálszőrrel, mint az ember. Felettébb gusztustalannak tartanánk. Ettől még a közhiedelemmel szemben nem igaz, hogy kifejezetten csakis a szőrös, kicsi állatokat tartjuk „cukinak”!
Tehát nem a szőrzetet; hanem főként az antropomorf testalkat-arányt és az emberihez hasonló mimikájú arcokat, a gombszemeket kedveljük. Különösen igaz mindez az embercsecsemők, kisgyermekek nagy szemét és testalkat-arányait közelítő állatokra, például a makira, sünre, hörcsögre. A hüllőkkel az emberek többsége merev, rideg tekintetük miatt nem rokonszenvez. A mókust azért tartjuk antropomorfnak, mert használja a „kezét”, két lábon állva, azaz emberszerűen viselkedik, a mackót nagyon emberi testarányai végett (ezért is mozog univerzálisan jól a medve, bár nem túl gyors, de nagyon sokoldalú), a delfint nagyon emberi tekintete, gömbölyded babaarca és hangképzése miatt. A plüssnyuszikat úgy készítik, hogy arányait egy valódi nyúlhoz képest megváltoztatják: hosszabb első láb, rövidebb hátsó, laposabb koponya, teljesen emberi szemállás (a nyúl gyakorlatilag 360 fokban lát, de csak egy nagyon szűk elől-tartományban két szemmel, azaz csak közvetlen az orra előtt van érdemleges térlátása). Egy plüssnyúl vagy plüssmackó arca valójában emberi arc, nagy fülekkel.
De hát, ha hővédelem szempontjából kell, miért nem vagyunk szőrösek, ha egyszer emlősök vagyunk, és a szőr, az jó? Majdnem minden szárazföldi emlős szőrös (a tengeriek többsége nem), ritka kivétel a szőrtelen, pl. az elefánt, de az is nagyon ronda, meg a föld alatti életmódot folytató afrikai csupasz turkálók, akik mellesleg szintén kaszttársadalmat alkotnak, mint az indiaiak és a hangyák, csak nincsenek olyan sokan, mint azok. „Mert az ember trópusi faj, és ott nincs szükség szőrre.” Ez logikusan hangzik. Egészen addig, míg valaki meg nem kérdezi, hogy akkor a zebra meg az oroszlán miért szőrös, nem is beszélve az ember kivételével az ÖSSZES majomfajról, amelyek nagyon kevés kivétellel (pl. a japán makákó) meleg égövi fajok, mégis van bundájuk, tele tetűvel, hogy tudják szociális rendszerüket fejleszteni a kurkászással. Régen pedzegetik, de bizonyíték nincs rá, hogy a vizimajom-elmélet a megoldás, azaz, az ember, fejlődése egy bizonyos szakaszában vízi életmódra tért. Erre paleontológiai bizonyíték minimális sincs, de tény, hogy ez egy csapásra egy csomó dolgot megmagyarázna. Megmagyarázná az ember jó úszáskészségét (a többi majom nem vagy nagyon szerencsétlenül úszik) a zárható orrnyílásait, az úszóhártyákat, amelyek időről időre atavisztikusan felbukkannak születési rendellenességként, és azt, hogy miért csak a fejteteje maradt szőrös, kivéve azt, aki olyan jól el van látva tesztoszteronnal, hogy villámgyorsan fenékig ér a homloka. Ez megmagyarázza a nők szigetszerű, a hasszőrzettel (ami normális nőnek nincs) nem összefüggő szeméremszőrzetét, amely fontos szűrő-, és védőfunkciót lát a vízi eredetű hüvelyfertőzések meggátlásában és a divat okán jelenleg ezt nem igazán látja el, okozva rengeteg kellemetlen uszodai fertőzést. Akár azért vagyunk szőrtelenek, mert a vízben leszoktunk róla akár azért, mert megborotváltak minket lángszóróval, mindenesetre szőrzet hiányában, az ember eléggé nehezen tartja meg a testhőjét, amit ezért aztán drága pénzen, illetve zsíron termel meg.
Egy macska vagy egy vaddisznó remekül tudja növelni a hőszigetelő-képességét bundája felborzolásával, és az embernél is megvan a szőrhúzó izmok reflexszerű mozgása, vagyis a libabőrözés, de azzal a pár száll pihével, ami rajtunk van, nem sokra megyünk. Egyébként a legtömöttebb bundája a vakondnak van, négyzetcentinként 16 000 szárszállal. Ezért a vakond bundája elképesztően selymes, puha, jól szigetel, ezenkívül vízlepergető, sárlepergető, bokában-térdben gyűrődésálló, és egyébként olyan elegáns, mintha Hugo Boss tervezte volna, még a színe is olyan, csak nincs a sapkáján halálfej (ha valaki nem értené; itt arra utalok, hogy Hugo Boss tervezte az SS egyenruháját is). Így a legjobb prém a vakondprém, habár egyetlen pár kesztyűhöz is 16-18 mélyépítő állatka kell, ezért nem igazán gazdaságos. A vakond bundája annyira tömött, hogy ő nem lesz libabőrös. Hiába ijesztünk meg egy vakondot, például azzal, hogy hátba vágjuk rotációs kapával, nem áll fel a hátán a szőr. Ennek egyenes következménye, hogy, mint általában a trópusi állatok, ha fáznunk, inkább fűtünk, mint szigetelünk, mert egy trópusi fickónak azt kell ritkábban, és inkább a hőleadásra, azaz a bőr hajszélereinek tágítására és főleg az izzadásra koncentrálunk, mert azt (mármint: fázni, fűteni) ritkábban kell. Az ember képes arra, hogy barna zsírszövetét csak úgy, fűtési célból égesse, azaz ATP szintézis nélkül oxidáljon zsírsavakat, ne csináljon belőle kémiai energiát, nem építse belőle testét, ne mozgasson izomzatot, hanem pusztán a hőtermelés kedvéért fűtsön. Tehát fázással hatékonyan lehet fogyni egyébként, más oldalról megvilágítva, hidegben az ember magasabb kalóriaigénnyel él, amelyet lappok, skandinávok régen tudnak, a Wehrmacht élelmezési szolgálata pedig a frontkatonák szenvedése alapján jött rá erre. Magam például nyáron gyakorlatilag rá se tudok nézni a szalonnára, télen viszont rengeteget eszek belőle (idén nem volt tél). Ugyanaz az ember, aki közepes fizikai munkához napi 12 000 KJ energiát fogyaszt plusz húsz fokon, mínusz tíz fokon töltve napi 10 órát, már 14 ezret igényel, 24 órát töltve e hőmérsékleten pedig 18-at. Ez utóbbi már rengeteg, gyakorlatilag már csak zsírral biztosítható. A szibériai favágók, a grönlandi fókavadászok, sarkkutatók, alpinisták és magashegyi rohamlövészek viszonylag ritkán élnek müzlin, cézársalátán és diétás kólán, mint a plázamacák. Az ember masszív zsírégetéssel fűt, tartja fenn maghőmérsékletét. Erre rá tud segíteni a vacogással is, mert az izommunkánk mechanikai hatásfoka csak kb. 50% (így is magasan ráver bármely dugattyús vagy gázturbinás erőgépre), ezért az intenzív izommunka – és az izommunka helybetopija, a didergés is, jelentős mennyiségű hőt termel. Más állatoknak egyéb trükkjeik is vannak, az ember is hagyja hidegben lehűlni a perifériáit (ezért is fagyhat le orra, föle, lábujja…) de pl. a sirályok, kacsák, jeges búvárok rutinszerűen, érhálózatuk hőcserélő-hővisszanyerő rendszerével eleve hideg lábakkal sétálnak a jégtáblákon, védve maghőmérsékletüket, de persze túl ezen, jól zsírozott tollazatukkal remekül szigetelnek is.
Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de a felszíni erek tágulásával és az izzadással végzett hőleadás is megkapóan profi rendszer. Maga a friss verejték nem kellemetlen szagú, rossz szaga a bakteriális bomlás során keletkezik. Verejtékmirigyünk mindenfelé van a bőrön, egy két nagyon körülhatárolt terület kivételével. A verejtékmirigy nem keverendő a bőrt kenő faggyúmiriggyel, amely 20-40% zsíremluziót választ ki. Az emberrel szemben például a macska csak a talpán izzad, a kutya még ott sem, csak a nyelve segítségével hűti magát. A trópusi állatok, így az ember is nagyon sok izzadtságmiriggyel rendelkeznek. Az emberi testen kb. 2 millió izzadságmirigyet találunk átlagosan, legsűrűbb nem a hónaljban, mint azt hinnénk, hanem a könyökhajlatban: itt eléri számuk a 750 db/cm 2 -t, számuk igen magas a tenyéren és talpon (320-360 db/cm 2 ), a feketék esetén sokszor ennek a duplája, eszkimóknál pedig a fele! (A balliberálisok szerint, persze, ez nem lehet igaz, nekik meggyőződésük, hogy minden ember mindenben tökegyforma.) Egy izzadságmirigy az irhában (corium) egy gomolyag alakú hámszövettömlőből áll, amely a stratum reticulareból speciális tevékenységekkel a bőr felszínéig húzódik. A mirigyek folyamatosan választanak ki izzadságot, de a mennyiség intenzitása igen eltérő, a külső hőmérséklet és az izommunka (amely hőt termel, ezért hőfelesleget, hőtolulást hoz létre a testmagban) hatására az izzadás mértéke nagymértékben fokozódik, akár több százszorosára is. A 0,5-1 g/dm 2 /nap izzadságtermelésig a bőrfelszínre jutó izzadság átlagos külső hőmérséklet és öltözöttség esetén azonnal elpárolog. A minimális vízveszés a bőrön keresztül 100 ml/nap, az átlag 300-500 ml/nap, ez erős munka vagy meleg hatására 3-4 liter/napig is emelkedhet, extrém igénybevétel (sivatagban, kohóban, bányában, pláne egy sivatagi kohóban) esetén akár 12-15 liter is képződhet, ezért is hord az európai katona „camel bag”et Afganisztánban és Irakban. Az ilyen intenzív verejtékezés már az akut sóveszteség miatt is határozottan veszélyes lehet. Az izzadást a paraszimpatikus idegrendszer szabályozza: egyes gyógyszerek, a paraszimpatikus bénítók, pl. az atropin, illetve a stimulánsok egy része, pl. az amfetamin csökkentik, bénítják, míg a paraszimpatikus izgató fokozzák az izzadság-elválasztást. A koffein a bőrerek tágítása révén közvetlenül fokozza az izzadást, míg a bőrerek szűkítésével az adrenalin csökkenti. A dinitro-krezol a testhőmérséklet emelésével izzadást idéz elő, de ez gyenge, hatása során sokkal kisebb mértékű, mint a testhőmérséklet-emelkedés után ezt várnánk. Befolyásolják az izzadást a lázcsillapítók is, ezek hatása nem közvetlen: a lázcsillapító hatására a lázas szervezet hőmérséklete csökken, ezért izzad.
Az izzadság összetétele egyébként nem tér el sokban a vizeletétől, mikor az ember úszik a lefővésben, gondoljon erre. A pH-ja viszont mindig savanyú, rendszerint 4,8-6,8, míg a vizelet pH-ja a táplálék függvényében erősen lúgos is lehet. A férfiak izzadsága jellemzően savanyúbb és azonos körülmények között töményebb (több benne a só és a karbamid) a nőinél, minél izmosabb és erősebb munkát végez valaki, annál savanyúbb. Az izzadással nagyon sok anyag távozik a szervezetből, sók, piroszőlősav, tejsav, ecetsav, karbamid, cukor, de mérgek, szennyező anyagok is. Ezért jelenik meg az izzadságban az egyén jellegzetes szaga, amely az életviteléből és az elfogyasztott táplálékból, a munkából áll össze: a dohányzás, a hagyma, az erős fűszerek, a vegyszerek, a benzin, az olaj, a pénz stb. szaga (nem vicc…), de jellegzetes szagú az izzadsága a cukorbetegeknek, vesebetegeknek (uremiásoknak a májkárosodottaknak is. Éppen ezért népi gyógyászati és természetgyógyászati hagyomány – és nem is alaptalan – az izzadással való gyógyítás, hogy az erős izzasztó kúra jó hatású. Számos, a szibériai ólom-, réz-, cink-, és higanybányából hazatért volt kényszermunkás életét mentette meg a hazai forró gyógyvíz: reménytelen állapotú kachexiás, leromlott emberek gyógyultak fel a balneoterápia (bálna, annyit jelent, fürdőző állat, a balneológia nem bálnakutatás, még ha egyes politikusok ezt nem is tudják) komplex hatására: sok esetben olyan mennyiségű nehézfémet izzadtak ki a szerencsétlenek, hogy bőrük az izzadságból a kénes gyógyvíz hatására kiváló nehézfém-szulfidoktól szó szerint befeketedett.
Mivel a macska vagy a nyúl nem izzad, bundája el se büdösödik. Ezért ezek az állatok tiszták és jószagúak, legfeljebb élősdiekkel lehet problémájuk. Belegondolni se jó, mi lenne az emberrel, ha egész életében egy levehetetlen szőrmebundát kellene viselnie, mint egy nyuszinak (illetve: lehet szagolgatni homelesseket, hogy belegondoljunk, mivel is jár ez). Az izzadással napi 1-2 gramm zsír is jut a bőrre, viszont ugyanezen idő alatt faggyúmirigyeink ennek a tíz-ötvenszeresét is megtermelik, azaz a napi zsírpótlás jellemzően 10-30 gramm (pusztán faggyúmirigyeinken keresztül is le tudnánk fogyni e szerint…) Értelemszerűen ugyanennyi idő alatt ugyanennyi zsír le is passzolunk, rendszerint a környezetünknek. Azaz egy négytagú család naponta 40-80 g, évi 15-30 kg zsírral szennyezi a környezetét. Azaz egy átlagos család – ha fele idejét tölti otthon, ami karanténen kívüli időben kb. helytálló – évente egy tucatnyi kilogramm saját zsírt keneget szét a saját házában, bútorain, ruháin, autóján, illetve enged le fürdővizével, szépen emulgeálva szappannal, samponnal (Az ember zsírja kb. 35-36 fokon olvad, ezért testhőmérsékletünkön a zsírunk folyékony, szemben a magasabb olvadáspontú disznózsírral vagy marhafaggyúval. Az alacsonyabb olvadáspont oka a telítetlen és többszörösen telítetlen zsírsavak magasabb aránya, ezért az emberzsír könnyen avasodik és kevéssé alkalmas szappanfőzésre, az elterjedt legendákkal ellentétben.) Itt muszáj megjegyezni, hogy az emlő valójában egy módosult, más vegetatív beidegzés alatt álló izzadtságmirigy, amely nagyobb fehérje-, és kalciumtartalmú… izét… termel. Az ausztrál kacsacsőrű emlősnek még nincs cicije (emlős, de nem emlős…), a kiskacsái a kicsorgó tejet anyukájuk hasáról úgy nyalják le, az erszényeseknek már van didijük, csak benne az erszényben, ezért a kenguruhölgyeknek az ugrabugrálás ellenére nincs szükségük sportmelltartóra. Tehát a mell egy olyan találmány, amely hasonlít a modellvonathoz (gyerekeknek találták ki, de mégis inkább felnőtt férfiak játszadoznak vele), szervesen kapcsolódik a melegvérűséghez és a hőszabályozáshoz.
Beszéljünk a két szélsőségről, Grönlandról és Kongóról. A hagyományos életvitelű eszkimók (akik már nem léteznek, sajnos, ők is civilizálódtak, bármit is jelentsen az – náluk főleg azt, hogy alkoholistáklettek), akik soha nem mosdottak meg felnőtt életükben (kisgyermek korukban is csak anyjuk köpködte és törölgette őket, amely nem tekinthető teljes értékű mosdásnak) és igen speciális, nagy zsírtartalmú táplálékot fogyasztottak (fókát, tőkehalat, stb.) igen zsíros bőrűek. A zsírjuk jellegzetes, viszont a klíma miatt nemigen izzadnak, sőt, izzadságmirigyük is sokkal kevesebb van, mint az európaiaknak, különösen az afrikaiaknak, valamint környezetükben nem sok rothasztó mikroba van, amitől megbüdösödnének, az eszkimók hagyományos értelemben nem büdösek. Legalább is koránt sincs olyan szaguk, mint egy hónapok óta nem mosdott és ruhát sem váltott hajléktalannak, hanem lényegében fóka-, és halzsírszaguk van, mivel hogy testük kívülről csupa zsír. A hagyományos eszkimó bőrruha ezért kenve siklott a viselőjén, nem igényelték a mosást, a moslék nem azonos azzal a jégbe vágott lyukkal, amelyen keresztül az eszkimó asszony háztartási teendőit végzi. (Ha pedig több gyerek érkezik a családba, és még egy mosólukra van szükség az eredeti mellett, az a családi pótlék.)
Az európai ember, ha nincsenek a közelben pollkorrektség-kommiszárok, a fekete afrikait hagyományosan büdösnek tartja („büdösnigger”). Valójában a négerek nem büdösek, hanem éghajlati alkalmazkodásuk okán több a verejtékmirigyük, ezért hatékonyabban és gyorsabban tudnak leizzadni, mint a fehér ember, és ebből kifolyólag sokkal hamarabb lesz izzadságszaguk. Ha kivárjuk, mi is ugyanolyan büdösek leszünk. Napsütéses időben egyébként egy négernek többet kell izzadni, hiszen sötét színű bőre jobban melegszik, ugyanakkor koponyája belseje hűvösebb marad, részint a jó hőszigetelésű göndörkés hajzat, másrészt a fej-, és koponyaforma miatt, ami viszont nem teszi lehetővé a túl nagy agy, különösen homlokagy kialakulását, ezért a feketéknek kisebb az átlagos agytömegük, mint a fehéreknek vagy az ázsiaiaknak, viszont az legalább nem is forr fel a hőségben. (Régen ezért hordtak jó hőszigetelő, parafa anyagú trópusi sisakot az európai gyarmatosok, mert az európai (és ázsiai) embernek nincs gyapjas, göndörkés, a tűző nap ellen szigetelő haja, ma ez rasszizmusnak számít, mint kb…..akármi.) Természetesen a szaguk eltérő a fehérekétől, ami, bár szubjektív dolog, nem erősebb a fehérekétől, csak más (akkor is, ha tiszták). Megjegyzendő, hogy az ázsiaiak a fehér embert is rettenetes büdösnek tartják, büdösebbnek, mint az indiaiakat. Valamennyi emberfajta közül a koreaiaknak a leggyengébb a szaguk, hiszen nekik a legkevesebb az izzadtságmirigyük, legalábbis, ha a rendőrkutyák e tárgyban megjelent publikációinak hinni lehet. Nem kizárt, hogy mindössze ezért cserébe, vagyis kicsinyes bosszúból a koreai konyhának tradicionális alapeleme a kutyahús. De akár azt is feltételezhetjük, hogy Észak-Koreában már ezt is jegyre adják, mármint a testszagot, nem a kutyahúst. Állítólag az első japánok, akik a nápolyi kikötőben 1867-ben kiszálltak, azonnal hányni kezdtek. Aki ismer Európában élő afrikaiakat, tudja, hogy valóban sokkal jobban fáznak, mint mi, és az afrikaiak esetén is a nők fázékonyabbak. Én már felajánlottam néhány Debrecenben tanuló nigériai orvostanhallgató leánynak, hogyha fáznak, szívesen megmelengetem őket rendszeresen, mert kiemelkedően robusztus termetű vagyok, de a feleségem bokán rúgott.
E némi és nem szorosan a tárgyhoz kapcsolódó kitérő után meg kell jegyeznünk, hogy a hőszabályozásunk, amelynek célja, hogy megtartsa a testmag rendszeresített hőmérsékletét, nemi különbözőségeket alapvetően nem mutat. A férfiak és nők maghőmérséklete nem tér el jelentősebben, a személyi különbségek a nemi különbségeknél jelentősebbek: ugyanazt a testhőmérsékletet igyekszik megtartani. A különbözőség ott van, hogy a nemi dimorfitás miatt ez másképp valósul meg.
A férfiak általánosságban robosztusabbak, vastagabbak a végtagjaik és nagyobb a (zsírmentes) testtömegük. Közhely, hogy az anyagcsere, az oxigénfogyasztás nem a testtömeggel, hanem a testfelülettel arányos, és bármely test térfogat-felület aránya megszabja a hővezetéssel bekövetkező energiafelvételének-leadásának a mértékét, ha a határfelületek két oldalának hőmérséklete különböző. Egy giliszta, egy kígyó, egy szalamandra, egy angolna, egy makkféreg vagy egy pogonofora (tapogatószakállas: nem középiskolás fokon oktatott állatka) minden további nélkül elfunkcionálgathat hidegvérűként, de melegvérűként már nagyon gazdaságtalan konstrukció lenne: „csíkszerű” emlős vagy madár nincs, eltekintve a kolbászba töltött malacoktól. Ahogy egy épületet se építünk „brahiból” hosszúra, vékonyra, hanem lehetőleg a kockát közelítjük, mert építőanyagban és hűtésben-fűtésben is ez a gazdaságos, így mennyei tervezőnk is szem előtt tartotta ezt. A meztelen ember hőoptimuma, komfortzónája azaz, mikor mozgás nélkül vagy minimál mozgással nem fázik, de nincs is melege (nem ad le hőt érdemleges izzadással) nagy átlagban 28 C fok. Nagy átlagban! A feketéké magasabb, de a trópusi Amazónia indiánjaié nem: ők csak pár tízezer éve élnek ott, még nem váltak „igazi trópusi emberekké” mint a négerek vagy a melanézek. Ez a 28 fok kb. a női átlag, az európai férfiaké inkább 24-25-26. Nekem meg úgy körülbelül 19. Ezért van az, hogy ugyanabban a hőmérsékletű szobában a férj esetleg alsónadrágban, a feleség pulóverben tartózkodik; eltekintve olyan pároktól, ahol a férj 60, az asszony viszont 120 kiló. Habár ebben az esetben a cingár férj fázékonyabb, viszont cserébe dicsekedhet azzal, hogy hiába vékonydongájú, mégis, 120 kilóval is tud fekvenyomni…
A tengeri emlősök nem véletlenül szeretnek a hideg égövi vizekben aranyos ducik lenni, a zsír remekül szigetel. Az ember azonban ezt csak eléggé korlátozottan tudja, mert a mi testünket nem borítja egyenletesen zsír. Ahhoz nagyon idomtalanul el kell hízni, hogy valakinek az arcrára, alkarjára, lábszárára, hátára hízzon, még 35-ös BMI mellett sem borítja több felületét az embernek zsírpárna, mint 24-30 százalékát, eltekintve a bőr alatti vékonyka zsírrétegtől, és ennek jó része eléggé vékony. A nőknek általában nemcsak több a zsírjuk, hanem az eloszlása is más: un. körte formára híznak, azaz fenékre és combra, kiegészülve az alhasra, „közel a babához”, elsősorban nem táplálási célból, hanem azért, hogy mechanikailag és a hidegtől óvandó. A férfiak nagyobb „hőtartása” a robusztusabb alkat – a vastagabb végtagok, a vastagabb törzs – és a magasabb izom/zsír arány miatt nagyobb. Az izomszövet alapanyagcseréje még pihenő izomzatban is sokkal nagyobb, mint a zsírszöveté, az izomszövet oxigénfogyasztása több mint tízszerese a zsírszövetnének (az emberi testében arányaiban legtöbb oxigént az agy fogyasztja, bár tömege a test tömegének csak kb. 2%-a (ugyanez a brachiosaurus esetén 0,00006% volt, hát az az állat se volt éppen korszakos zseni, leginkább egy ötventonnás nyúlhoz hasonlítható, agymérete pont akkora volt, kb. mint egy retek), de az oxigénfogyasztás (ezzel együtt az energiatermelés) mintegy 20%-a ott történik). Ennek egyenes következménye, hogyha például egy hetvenkilós emberről beszélünk, nagyon durván és nagyon átlagolva közelítve, ha férfi, és átlagos testalkatú, és ezért kb. 167 cm, akkor lesz nagyjából 35 kg izma, 10 kiló zsírja és 8 kiló csontja, meg a belsőség és a bőr, ha nő, és ugyanekkora tömegű, vékonyabb alkata miatt kb. 172 cm lesz, akkor 30 kg izma, 7 kiló csontja és 17 kg zsírja, de egyébként a bőre is vékonyabb. Ezért egy férfi alapanyagcseréje nagyjából 10-15 %-al magasabb, ha nem csinálnak semmit (és éppen magasabb alapanyagcseréje és kevesebb zsírtartaléka miatt viszont okkal gyorsabban fog éhen halni, ha nem jut ennivalóhoz, kivéve, ha megeszi a nőt), de a gyakorlatban, ha mozognak, energikusabb mozgása és nagyobb izomtömege miatt kb. 30%-al több hőt termel, és ezt, robusztusabb alkata miatt nehezebben adja le – világos, hogy hőoptimuma is alacsonyabb értéken lesz. Vegyük figyelembe, hogy itt nem átlagos embereket, hanem azonos testtömegű eltérő nemű embereket hasonlítottunk össze, ha azonban az átlagost vesszük figyelembe, akkor a férfiak átlagmagassága és átlagtömege nagyobb lesz, tehát a különbség még szembeötlőbb. Nyilván szélsőséges példa, de én speciel huszonöt centivel vagyok magasabb feleségemnél, és kb. fél mázsával súlyosabb, és testzsírszázalékom így is alacsonyabb.
Egy kitérő: ha már alapanyagcsere, mennyi energiatartaléka van egy embernek? Katonai túlélési tanfolyamokon azt oktatják, három perc levegő nélkül, három nap víz nélkül, három hónap kaja nélkül (mai fiataloknak három másodperc facebook nélkül…), ami már valószínűleg nem élhető túl. Nos, ez persze, sok mindentől függ, tudjuk, hogy egy kétszáz kilós hájtömeg-emberke tovább fogja húzni, mint egy fénymásolóval is utaztatható hindu, de vegyük az átlagot. Számít más is, mint a testzsír? Röviden: nem! Mennyi energiatartalékunk van? Vegyük a már számolt hetvenkilós pacákot és csajt. Mondjuk, hogy átlagosan 15 kg zsírjuk van. A vérében szabad állapotban van kb. 20 g. szőlőcukor, ami megfelel mintegy 750 KJ-nak, azaz az energiaigényét valamivel több, mint másfél órán át fedezné, ha mind elfogyna, de persze, ekkor meghalnánk, egy rövid, de látványos hipoglikémiás kóma után. A vércukor első körben a glikogélből pótlódik: jön a májban kb. 70 g glikogél, az izomban még olyan 120 g glikogél. Ezek összesen 3200 KJ-t jelentenek, amivel ki lehet húzni egy nyolcórás műszakot, vagy egy-két óra igen intenzív testmozgást, más szavakkal egy Balaton-átúszást vagy egy marathonfutást nem lehet megcsinálni csak cukorból, hopp, hopp, égjen a zsír. És mit tesz ehhez hozzá 15 kg zsír? Nem kevesebbet, mint 565 000 KJ-t, azaz a főraktár tudja a glikogél készenléti ügyeletes alegység energiatartalmának 175-szörösét. Mivel az ember alapvető napi tápanyagszükséglete 6-18 ezer KJ munkaintenzitástól függően, ha az éhező embert nem hajtják a gulágon, hanem minimális testmozgást végez, mondjuk 7500 KJ/nap fogyasztással ez a készlet 75-76 napra elegendő. Az emblematikus három hónap úgy jön ki, hogy miután nulla kalóriás „étkezéssel” elérte a „gulág szúnyoga” testalkatot, amikor a koncentrációs táborok orvosainak tapasztalatai alapján már a fenekéről is eltűnt minden zsír, kézzel megfoghatóvá válnak az ülőgumói, és fájdalmas az ülés is, még a „nulla zsír” állapotban is az izomszövetek és a belső szervek atrofizációjával az ember durván 6 kg fehérjét „el tud tüzelni”, mielőtt végleg éhenhal, ami még 100 MJ-t, jelent, azaz további 14 napot az életből, pontosabban a végső szenvedésből. Valószínű, hogy még a folyamat folytatódhatna, de ekkor már annyira legyengült, vitamin-, és nyomelem-hiányos az illető, és a fehérjebontás miatt képtelenül sok karbamidot kellene ürítenie a lepusztuló veséknek, és immunrendszer is annyira ramaty állapotban van, hogy az éhező rendszerint ebben a fázisban hal éhen. Már ha nem viszi el előbb valamely hiánybetegség, vagy inkurrens fertőzés (ez a gyakoribb), illetve a szívizom sem adja fel a táplálás hiányában. Ez a szigorúan biokémiai alapon leírt modell egyébként elég jól egybecseng a világháború után, 1945 áprilisa és decembere között az amerikai hadifogoly-táborokban (Remaigentől Bad Kreutznach-ig) nemes egyszerűséggel éhen halasztott, nem vagy alig-alig etetett német hadifoglyokról leírt tapasztalatokkal. Úgy 1,2 millió embert öltek meg ezekben a hadifogoly-táborokban, többet, mint amennyit Sztálin bácsi munkatáborai összesen elnyeltek.
Azaz, az egykor hetven kilós barátunk ekkorra elvesztet 21,2 kg energiatartalékot, de a testtömege többel csökken, kivéve, ha éhezési ödémákat gyűjt be. Ha nincs ödémája, ebben a fázisban már nem több 38-40 kg-nál. Ez 13-14-es BMI-t jelent, ezt még a rekorder Miss Anorexek se hozzák össze. Egyébként 18-19-es BMI alatt a nők általában már nem menstruálnak, (mert az éhező szervezet úgyse tudná kihordani a gyereket, tartalékra áll, akkor minek?), azaz, ha az „ideális nő” a csontsovány gebemodell lenne, a 175 centisen 56 kilós, a kifutón szigorúan mosoly nélkül, de hülyére festve zörgő csontokkal végigvonuló ártatlanság, akkor már régen kihalt volna az emberiség. Megjegyzendő, hogy az éhezők tapasztalatai nagymértékben alátámasztják a relatív hőérzet, és az anyagcsere, illetve a testfelület-testtömeg összefüggését: minden koncentrációstábor-orvos leírta, hogy az előrehaladott éhezés egyik vezető tünete a letargia és az álmosság mellett a fázékonyság. Várnai Ferenc „Trópusi betegségek” című könyvében szemléletesen ábrázolta, hogy az éhező afrikaiak a harminc fokos melegben is fáznak, takarókba burkolóznak, és magzati pózban alszanak. Aki éhezik, az alszik, ezzel is takarékoskodik az energiáival. Ha nincs energia, akkor nem nagyon van mivel fűteni sem, tehát ha mégis a testnek küzdenie kel a hőmérséklete csökkenése ellen, akkor téli időszakban előbb meghalnak az éhezők. Érdekes, de rendszerint az előrehaladott éhezők szervezete elkeseredett, de szinte hatástalan lépésre szánja el magát a fázás miatt: az emberek egyszerűen elkezdenek szőrösödni, különösen a hátukon. Megfigyelhető, hogy a már említett pálcikaember modellhölgyek nyakát is púderezik, sminkelik: a szőrnövekedés a tarkótájon és a gerinc mentén indul meg, ezt persze, borotválják vagy epilálják, de annak a nyomait el kell tüntetni. Aki volt már elhízva, és adott le nagy testsúlyfelesleget, szinte mind azt mondja: érzékenyebbé vált a hideg iránt. Ezért nem lefogyni kell a zsírt, hanem izommá alakítani, akkor ez nem jelentkezik. És egy kis eszkimó bankbetét nem feltétlenül káros, éhezéskor kifejezetten jól jön. A versenysportolók persze, idealizálni igyekeznek a testtömegüket, hiszen minden gramm felesleg métereket, másodperceket jelent. Közhelyszerű ismeret, hogy a birkózó, ökölvívó mérlegelés után 5-7 kg-ot, vagy akár még többet is hízik, főleg felissza magát, hiszen többnyire szaunázás után, aszott instant mazsolaként állnak mérlegre, de a versenysport nemcsak e miatt káros az egészségre. De a katona jobban jár, ha van némi zsírja, mert éhezés esetén jobb, ha azt hagyja el, és nem izomzatot bont menten (bár, mint utaltam már rá, a sovány ember, aki olyan, mintha teljesen „zsírmentes” volna, sem az igazából; neki is van zsírtartaléka, mert a hasi zsír hiánya nem jelenti a bőr alatti és fartájéki zsír hiányát. Kevéssé lényeges talán, de meg kell jegyezni, hogy más tényezők is a nők „fázékonyságának” irányába hatnak. Egyik ilyen tényező a női divat, azaz, hogy a nők öltözködése sokkal kevésbé a célszerűséget, sokkal inkább a páváskodást (elméletben a férfiaknak tetszést, a gyakorlatban az egymással versengést) szolgálja. A miniszoknyák, a vékony neccharisnya, a kivágott blúzok nem éppen a hőszigetelés bajnokai, egy magára valamit is adó európai nő, mivel a csontsoványság a divat, nem vesz fel „pufi” kabátot, usankát, legfeljebb sálat, de abból is csak a divatosat, nem használhatót. Egy nő nem vesz fel ormótlan bakancsot, ha csizmát húz, az inkább díszcsizma, és vizuális lábhossznövelés a célja, nem a téli időjárás elleni védelem. Ez régen is így volt, legalábbis a „magasabb körök” öltözködésében, ahol a nőknek még véletlenül sem kellett dolgozniuk. Én sem tudnám megmondani, hogyan tudnék fát vágni vagy szenet lapátolni abroncsos szoknyában vagy fűzőben. Nyáron az idegenvezető-ruházat (azaz, ami minden fontos látnivalót megmutat) nem okoz gondot, legfeljebb, ha támadnak a szúnyogok, de a hideg évszakokban (már, ha van még ilyen…) ez mindennél világosabban megmutatkozik.
Nem éppen a fázékonyság ellen hat, hogy sok nő, tisztelet a – szerencsére azért nem annyira ritka – kivételnek, nem sportol, nincs mozgáskultúrája, elutasítja a fizikai erőkifejtést, nagyjából nem is tudja, mi az, és nem is tud gazdaságosan, célszerűen futni, úszni, terepen járni, mászni, kerékpározni (futni én sem… – fussanak a bolondok, Gandalf szavaival élve) mert sose tanult meg, szokott meg. A lányok nevelése valahogy nem is hat ebbe az irányba, ha a kislány magától nem érdeklődik a testedzés iránt, nem noszogtatja abba az irányba senki (legfeljebb pár az átlagosnál értelmesebb és maga is sportoló lányos apa), míg a fiúknak azért csak-csak odacsörgetik, hogy ha girhes, pohos leszel, sose lesz csajod, mindenki megver, viszont ezt a lányok nem tapasztalják. Ugyan soványságkultusz van, de a nők körében mégsem annyira elterjedt a testedzés, azaz, nem igazán jönnek rá, hogy nem a testtömeg a mérvadó, hanem az edzettségi állapot, a feszesség, az ügyesség, a mozgáskultúra (nem kell egy nőnek súlyemelőnek vagy bokszolónak állni, sport a versenytánc vagy kardiofitnesz is), a többi – a többség – reménytelenül „fogyókúrázik”, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aszalja magát, nem eszik szinte semmit, fehérje-, vitamin-, nyomelem-, és flavonhiányosan táplálkozva és mindig fáradtan és neurotikusan csodálkozik, hogy semmihez sincs kedve – és fázik. Minimális fizikai aktivitása miatt pedig persze, hogy makacsok a zsírpárnák (bár megesik az is, hogy csak képzeli magára azokat a zsírpárnákat). Azok a nők, akik „hozzászocializálódnak” a testedzéshez, nem is félnek télen biciklizni, mert tudatukban benne van, hogyha az ember fázik, nincs más dolga, mint mozogni egy kicsit, mert a komfortot a hőtermelés és a hőledás egyensúlya biztosítja. Hideg időben a székelyen hegyről lefelé rajta van a kucsma és a ködmön, hegynek felfelé meg lejön, a tempó pedig alig változik. Tessék megnézni buszmegállóban álló városi nőket télen: reszketnek, de eszükbe nem jutna futni egy megállót, hogy ne fázzanak át, és áthűlve ne szedjék fel az influenzát (amely szó egyébként latinul egyszerűen „behatást” jelent, nem véletlenül). Igaz, teszem hozzá, egy bekezdéssel ezelőtt, nincs is úgy öltözve.
Nem lehet elhanyagolni a pajzsmirigyhormonok, illetve a pajzsmirigy-működés szerepét sem, hiszen az anyagcsere egyik legfontosabb szabályzójáról van szó. Maga a szabályzási mechanizmus is megkapóan érdekes, mint minden, ami a teremtés szépségét dicséri: a pajzsmirigy maga két hormont termel a T4 tiroxint és a T3 tironint – négy, illetve három jódatommal felszerelve az alapanyagot, a tirozin nevű aminosavat. A termelt hormonokat egy raktározófehérje tárolja a pajzsmirigyben, ahonnan egy agyalapi hormon igény szerint szabadítja fel őket. Bár sokkal több T4 termelődik, de a biológiai hatása annak gyengébb, de a célsejtekben képes átalakulni hatékonyabb T3-á. A pajzsmirigyhormonok nem önállóan közlekednek a véráramban, hanem egy hordozófehérjéhez kötve, amelyből igény szerint szabadulnak fel. Így a szabályozásban öt puffer van, ami nagyon pontos önszabályozást tesz lehetővé. Kell is, mert melegvérűek szinte minden szervének normális energiatermeléséhez ők szükségesek. Az izomzatban a tireoid hormonok a mioglobinhoz, az oxigént szállító fehérjéhez kötődnek, és annak hatékonyságát fokozzák, minél több a hormon (egy bizonyos telítési szintig, doppingszernek nem alkalmas) az izomzat annál munkabíróbb. A tireoid hormon(ok) alacsony szintje esetén süllyed az anyagcsere, a sejtek oxigén-felhasználása, leszáll a testhőmérséklet. Magzati korban tiroid hormonok szükségesek a szervek normális fejlődéséhez, az idegrendszerhez meg pláne (sok minden más mellett, persze). A gyermekkori pajzsmirigy-alulműködés kórképe a köznyelvben átment kreténizmus, bár száz emberből, aki embertársait a „kretén” jelzővel illeti kilencvenkilenc nemigen tudná megmondani, mit is jelent ez a szó. A kretén, a gyermekkora óta pajzsmirigyhormon-hiányos emberke lassú, fizikailag és szellemileg is. Hízásra hajlamos (mert kevés energiát használ), rövid, duci végtagokkal, vastag nyakkal, rendszerint golyvával, nem éppen bizalomgerjesztő arccal. Régen az Alpokban, a jódhiányos területeken meglehetősen gyakori volt, ma már a fejlett közegészségügyű országokban manifeszt kretenizmussal nemigen találkozni. Viszont a felnőttkori pajzsmirigy-alulműködése egyike azon ritka betegségeknek, amelyek a nőket gyakrabban és kifejezettebben sújtják, megjegyzendő, gyakran megállapítják, lásd a környezeti ösztrogénekről szóló karcolatot. Olyannyira nem ritka dolog, hogy az európai populációban átlagban kicsit több, mint az emberek 1%-ának pajzsmirigy- túlműködése és 4-5%-ának alulműködése van, de számos endokrinológus hajlik ara, hogy minden második- harmadik nő és kb. minden tizedik-huszadik férfi esetén enyhe fokú alulműködés figyelhető meg – ha megfigyelné valaki!
Pajzsmirigyhormon hiányában csökken a vegetatív idegrendszer drenalinérzékenysége, nem tudnak lefutni olyan hatékonysággal a vészreakciók, nem fokozódik hidegstressz esetén a hőtermelés sem. Általában az alacsonyabb energiafelhasználás miatt csökken az alapanyagcsere, és ezért is alacsonya hőtermelés. A kisfokú pajzsmirigy-alulműködés nem jár súlyos tünetekkel, sem szellemi visszamaradottsággal, hanem inkább a faggyús, acnére, pattanásra hajlamos bőr, korai őszülés, enyhe túlsúly mellett éppen csak egyfajta lustaság és fázósság, illetve lelki-mentális tünetek – és csökkent termékenység – jár vele. Sokszor nem igényel gyógyszeres kezelést, csak némi életmódváltást, több testmozgást főleg a szabadban, de persze, a hormon pótolható is. Gond, hogy az enyhe és sokszor viszonylagos hiányt (a hormonszint megfelelő, csak az adott személynek picit több kellene) fel sem ismerik, nem fordulnak vele orvoshoz (nem ,mintha a magyar közegészségügy az endokrinológiai kezelés világszínvonalát mutathatná fel…) és évtizedeket leél a hölgy úgy, hogy természetesnek fogja fel, hogy ő mindig kicsit morc, hogy húsz fok alatt reszket,hogy fáradékony, és kész rá az énvédő mechanizmus, magyarázat (túlterhelt vagyok, ideges alkat vagyok, nem alszom eleget, túl sokat alszom, elaludtam, nem ittam meg a reggeli kávémat, az esti felesemet, mert nincs ott, itt sincs, itt csak egy dolog van, itt márpedig hideg van, a hideg idegesít, felidegesített a pasim, az anyám, a szomszéd, a főnök, a rendőr, az ellenőr, a hivatal, a polgármester, a politikus, az országgyűlés, a kormány, a kuplung, a tolatóradar, a bippegés, az a taknyos, az a virágos, az a csillagos, a bolygók, a telihold, ja, meg fog jönni, nem fog megjönni, megjött, késik, nem jött meg, nincs kedvem, mindenki hülye, különösen a hülye pasik hülyék, én ilyen vagyok és kész…) mert, ahogy Dr. Bubótól tudjuk, akinek fáj, és mégse nem változtat – annak csak még nem fáj ELÉGGÉ.
Legvégül: azoknak, aki kevésbé mozognak otthonosan a görög-római klasszikusok között, megemlítem, hogy a címadó idézet – aminek jelentése: Ceres és Bacchus (a kenyér és a bor istenei) nélkül megfagy (frigid) Vénusz, a szerelem istennője – és ez bizony kis csűrés csavarással, de mégiscsak azt jelenti, hogy a latin bölcselők szerint is alkalmi ismeretség esetén könnyebb ágyikóba csábítani a lánykát, ha meg van etetve és le van itatva, (ez már 2000 éve is így ment…), de szerintem azért a mondás ezen cikk témájához is illik.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
