A világjárvány faji alapú értelmezése magától értetődően eredményezte, hogy a világot fenyegető tragikus katasztrófa réméért a fehér embereket, egészen pontosan a „fehér férfi előjogokat” teszik felelőssé. Még a halálos veszedelmet hordozó járvány sem vezet tűzszünetre a kultúrharcban.
Az identitásban utazó vállalkozókat még a világméretű vírusjárvány sem rettentette el attól, hogy hírverést csapjanak az Ügynek, amit szolgálnak. Megtehetnék éppenséggel, hogy összefognak másokkal a közös ügyért, a világjárvány ellen, de nem: ők a maguk céljaira igyekeznek kihasználni a koronavírus-pandémiát.
Valaha az oly halálos veszedelem, mint amilyen a mostani ragály, arra ösztönözte az egymással versengő érdekcsoportokat és pártokat, hogy félretegyék nézeteltéréseiket és támogassák egymást a közös ellenséggel szemben. Hát ma nem így működik a világ. Az identitás-kereskedők között gyakori az olyan, aki egyszerűen nem képes ellenállni a kísértésnek, hogy a világjárványból olyan ügyet fabrikáljon, amelynek az ő csoportja áll a középpontjában.
A számos feminista internetes oldalt olvasva, amelyek azt panaszolják, hogy a világjárvány terhét a nők viselik, az embernek könnyen az a benyomása támadhat, hogy a férfiak remekül szórakoznak a bezártság állapotában. Az egyik beszámoló egyenesen úgy fogalmaz, hogy a koronavírus „katasztrofális következményekkel jár a nők ügyére nézve”. Érdekes megfigyelés a statisztika ismeretében, amely ugyanis arról tanúskodik, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel halnak bele a koronavírus-fertőzésbe, mint a nők. Olyan időket élünk, amikor tízezrek vesztik életüket, ám a szerzőt az aggasztja, hogy „világszerte a női függetlenség esik a világjárvány néma áldozatául”. A feminista identitáspolitika szószólói „nemileg vezérelt válságnak”, minősítik a globális járványt, amely Mehreen Faruqi ausztrál szenátor szavaival szólva „aránytalan kockázattal” jár a nőkre nézve. Faruqi asszony és társai aligha beszélnének „nemileg vezérelt” válságról, ha mondjuk úgy látnák, hogy a kór a férfiakra nézve jelentene „aránytalan veszélyt”.
Mehreen Faruqi – womensagenda.com
Az pedig már igazán magától értetődik, hogy a válság nemcsak „nemileg”, hanem „fajilag” is vezérelt valami. Ugyanis, mint kiderült, nem egyedül a nők viselik a világjárvány terhének oroszlánrészét. „Ha egyszer a koronavírus nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést, hogyan létezik, hogy a feketék viselik a teher nagyrészét?” – teszi fel a kérdést Afua Hirsch, a The Guardian kommentátora.
Afua Hirsch – theguardian.com
A világjárvány faji mederbe terelése mindenekelőtt az Egyesült Államokra nyomja rá bélyegét, ott ugyanis három elnökjelölt-aspiráns is, nevezetesen Elizabeth Warren szenátor, Kamala Harris szenátor és Cory Booker egyaránt azt követelte a járványügyi hatóságtól, hogy indítson vizsgálatot az orvosok „ki nem mondott elfogultsága” ügyében.
Kamala Harris – motherjones.com
Nyilatkozatuk azt a meggyőződést tükrözi, hogy valamiképp az egészségügyi személyzet előítéletessége hozza hátrányos helyzetbe a feketebőrű betegeket.
A világjárvány faji alapú értelmezése magától értetődően eredményezte, hogy a világot fenyegető tragikus katasztrófa réméért a fehér embereket, egészen pontosan a „fehér férfi előjogokat” teszik felelőssé. Ebben a szellemben írja a Salonban a „rasszista fehér szavazók” esküdt ellensége, hogy Amerika a szó szoros értelmében belebetegszik „a fehér férfiak előjogaiba”. A fehér kiváltságok más bírálói attól tartanak, hogy „a távolságtartás szabálya a fehér nacionalizmus felszökését eredményezhetik”. Ha így megy tovább, csak idő kérdése, mikor nevezik át a COVID-19-et Fehér Vírussá.
A „mi viseljük a teher oroszlánrészét”-mozgalomból természetesen hogyan is hiányozhatnának a transznemű aktivisták. A VICE egyik szalagcíme azt hirdeti, hogy „Miközben a kórházak a COVID-19-re készülnek, halasztódnak az életmentő transz-műtétek. A cikkíró elismeri ugyan, hogy „az egészségügyi intézményeket hamarosan túlterheli a járvány’, azért mégiscsak felpanaszolja, hogy „a transznemű emberek ellátását nem sorolják a feltétlenül elvégzendő feladatok közé”. Az egyik elemzés úgy tartja, hogy a most zajló pandémia „veszedelmes” az olyan LMBTQ-emberekre nézve, akik nem „kifejezetten támogató” háztartásban élnek.(8) Hogy az LMBTQ-emberekre nézve? A szerzőnek alighanem elkerülte a figyelmét, hogy veszélyes az mindenkire nézve.
Ha az ember hitelt ad a különböző területekre szakosodó identitás-vállalkozók szerteágazó beszámolóinak, arra kell kilyukadnia, hogy a válság terhének oroszlánrészét viseli a világon mindenki, kivéve a fehér heteroszexuális férfiakat.
Ha az ember identitáspolitikai rögeszmék rabja, akkor ezen rögeszmék fája el fogja takarni előle az erdőt. Mióta világ a világ, a katasztrófák mindig eltérő erővel sújtották a különböző közösségeket. De ezek az eltérések nem identitásfüggőek, még kevésbé idézi őket elő valamilyen identitás. Minden attól függ, rendelkezésre állnak-e és hozzáférhetők-e azok az erőforrások, amelyek lehetővé teszik, hogy túléljük a vészt. Ezért a COVID-19 terheinek oroszlánrészét a szegények viselik. Az identitás körüli rögeszmés mozgolódás eltereli a figyelmet arról az egy társadalmi csoportról, amely a leginkább rászorul a segítségre, és a leginkább meg is érdemli.
Semmi kétség, még a halálos veszedelmet hordozó járvány sem vezet tűzszünetre a kultúrharcban. Ellenkezőleg, a válságban csak tovább emelkednek a tétek, olyannyira, hogy lényegében a ragály minden egyes újabb fordulatát azonnal megragadják a felek, hogy bizonyítsák vele a maguk igazát. A kultúrharcosokat ezért hát nem foglalkoztatja sem a halottak száma, sem az egészségügyi statisztika, sem a járvány várható következményei. Azzal törődnek, hogy a pandémia és kezelése milyen következményekkel jár identitáscsoportjukra vagy az általuk képviselt ügyre nézve.
Az eddigi reagálásokból arra kell következtetnünk, hogy a kultúrharc lövészárkait mélyebbre ásták, semhogy valódi egység jöhetne létre a közös ellenséggel szemben. A múltban, amikor közös ellenséggel kellett megküzdeni, például a náci Németországgal a második világháborúban, a honvédelem feladata háttérbe szorította az ideológiai szembenállást. Napjainkban ez a fajta egység akkor is aligha jöhetne létre, ha ismét a világháborúshoz hasonló külső ellenség támadna ránk.
Frank Füredi szociológus, publicista
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
