Március 15-e mostanra legendává vált. A nemzetet összetartó mítoszaink egyik alapjává, ha ugyan nem a legfontosabbá.
„Kosút, Kusút. Ez volt az egyetlen jelszó, amely érintetlenül, tisztán s szentül hangzott ezekben a színmagyar, kálvinista kis falvakban. Hogy mi volt a tartalma ennek a szónak, azt nem hiszem, hogy tisztán tudta volna valaki. Kossuth jelentette a szabadságot, a király elleni harcot, Bécs ellen mindent. S ez volt a legnagyobb baj, amit éreztek. Nagyobb baj volt, mint a kenyértelenség.” (Móricz Zsigmond: Kossuth)
Március idusába csak az elvakultan Habsburg-párti, vagy magyar múltat megvető figurák próbálnak meg belepökni, bár nem sok sikerrel. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a nagyon labanc, és másfelől az egész világot keblére ölelni kívánó balliberális valahogyan össze szokott találkozni ebben a kérdésben.) Március 15-e vívmányainak politikai alapkővé tétele és a mai napig tartó viszonyítási ponttá változtatása ugyanis a modern magyar politika – illetve politizálás – létrehozójának legfőbb alkotása. Kossuth Lajosról van szó. Vajon belegondoltunk-e, hogy miért van szinte minden magyar településen Kossuth utca? Vajon gondolunk-e rá egy pillanatra, hogy a nemzet politikai főterét, ahol az Országház áll, miért hívják Kossuth térnek?
Kossuth volt az, aki március 15-ét politikai építménnyé formálta. Széchenyi volt az, aki úgy hitte, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz – de Kossuth volt, aki ki is mondta: Legyen! Széchenyi István egy kívánságot fogalmazott meg, amelyet személyes példamutatással és egyéni tevékenységével próbált valóra váltani. Ennél azonban sokkal többre volt szükség a modern korban. Ezt Kossuth Lajos értette meg, és ő pedig politikai eszközöket rendelt egy politikai cselekvés megvalósításához.
És Magyarország lett. Egy ország, amely politikai alávetettségből indult, és egy kicsinyes birodalom ellen küzdött, a tömeglélektant jól értő Kossuth vezetésével egyszeriben talpra állt.
Most, a trianoni diktátum 100. évfordulóján csak felsóhajthatunk: bárcsak 1918-ban jelent volna meg Kossuth! Kétségtelenül máshogyan alakult volna nemcsak Magyarország, de egész Közép-Európa sorsa. Egy évszázad távlatából ugyanis már láthatjuk, hogy az 1920-as rendezés nemhogy felemelkedést nem hozott, hanem még a nemzeti céljaikat beteljesíteni vélő népek számára is egy újabb alávetettséget jelentett. Ez a helyzet az egész XX. században megmaradt, ahogyan azt Kossuth megjósolta: „Minden egyes aldunai nemzet, ha sikerülne is maga köré gyűjtenie most máshová tartozó fajrokonait, legföljebb másodrendű államot alkothatna, melynek függetlensége örökös veszélyben forogna, s mely szükségképp alárendelve volna idegen befolyásoknak.” (Ha egy pillanatra belegondolunk, nincs ebben semmi új: 1849-et követően a nemzetiségek ugyanazt kapták jutalmul, mint mi büntetésül.)
Kitörni ebből az ördögi körből csakis a Magyarország által kezdeményezett közép-európai összefogásban lehetséges. A Kárpátoktól délre nincs másik stabil állam, amely az együttműködés motorja lehetne. A Kossuth által útjára indított Magyarország ezúttal készen áll arra, hogy megvalósítsa a dunai népek összefogását.
Máthé Áron
történész
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
