A korabeli Európában nem volt jó kisállamként működni, ezért akartak az önállósuló nemzetek minél nagyobb területet megkaparintani. Románia nyugati határát a Tiszánál képzelte el, a csehek a szlovákokkal való egyesülést tartották a túlélés zálogának – egyebek mellett ez hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia székházában rendezett Trianon 100: a békediktátum földrajzi megközelítésben című konferencián.
A párizsi béketárgyalásokon a magyar delegációt vezető gróf Apponyi Albert a történelmi Magyarország egységének fenntartása mellett érvelt. Az ország területe természetes földrajzi egység, amely szerencsés adottságainak köszönhetően harmonikus gazdasági együttműködést tesz lehetővé, emiatt egységes kormányzást kíván. A magyar állam ezeréves fennállása alatt bizonyította életképességét, évszázadokon át fontos szerepet játszott a térség stabilitásának fenntartásában, „biztosítva így Európa békéjét a keletről fenyegető közvetlen veszedelmekkel szemben”. Hiába érvelt a gróf, a döntés és annak következményei jól ismertek.
Teleki Pál földrajztudós – későbbi miniszterelnök – 1918 októberében azt javasolta, készítsék el az ország nemzetiségi térképét, majd a híres „vörös térképet”, amelyen a magyar nemzetiséget vörössel jelölték (carte rouge). Kristóf Andrea, a Nyíregyházi Egyetem munkatársa szerint az Iparművészeti Főiskola harminc rajzolója segítette az atlaszok elkészítését. Hat térkép készült például Erdély etnikai viszonyairól – cáfolandó a külföldiek által elhitt román vádakat, hogy ott erőszakos magyarosítás folyt. (Ezzel szemben a moldvai csángók elrománosítása tény volt.) Egy másik szakanyag azt igazolta, hogy nincs magyar földbirtokosi dominancia a nemzetiségek lakta területeken. Kristóf Andrea szerint bár kiváló szakmai anyagok születtek, nem érték el a célt a térképekkel, nem tudták befolyásolni a béketárgyalások menetét. Az elkészült anyagokat a két világháború közötti revíziós törekvések tudományos alapjaként használták.
Befolyásolhatják a folyók fejlődését a trianoni határok? A Dráva ártér- és mederfejlődése kapcsán Kiss Tímea, a Magyar Tudományos Akadémia doktora arról beszélt, hogy a folyóra nincs befolyással a határfolyó jelleg. Alig szabályozott mederben hömpölyög a víz, természetes módon fejlődik a Dráva. Ezzel szemben a Felső-Tiszán látványos a változás a magyar és az ukrán szakaszon. Ukrajnában állatokkal lelegeltetik a hullámteret, Magyarországon a gátak között hatalmas erdők alakultak ki. (Ugyanez a helyzet a Maros romániai és magyar szakaszán.) A kutató szerint a legeltetéses gazdálkodás kedvezőbb, mert az árhullámok könnyebben levonulnak az ilyen folyókon.
Emlékmű Csepelen. Hiába érveltek a természetes földrajzi egység megtartása mellett Fotó: MTI/Faludi Imre
Szalkai Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársa Gyimesbükk példáján keresztül azt üzente, hogy egy apró erdélyi hegyvidéki település hogyan próbál erényt kovácsolni a trianoni döntésből. A verdikt előtt Magyarország és Románia között mindössze négy vasúti átkelő volt – ezek közül a legkeletibb a gyimesbükki. A történelmi országhatár revitalizációja című előadásában Szalkai Gábor a kistelepülés 2008 óta tapasztalható, évről évre új eredményeket hozó kísérletét arra hozta fel példaként, hogy a történelmi országhatár településfejlesztési tényező lehet. A gyimesbükki apró vasúti őrház a Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb őrháza volt egykoron. 1897-ben épült, mindössze néhány méterre az egykori magyar–román határtól. 1920 után a román vasúttársaság tulajdonába került, majd 1940 és 1944 között a Magyar Államvasutak és a Magyar Honvédség használta. Később ismét a román vasúttársaság kezelésébe került, amely 1960-ban megszüntette az őrházi szolgálatot, így az épület egyre romosabb lett. A helyi iskola egykori igazgatója Deáky András – adományozók segítségével – megvásárolta az omladozó épületet, majd az önkormányzat tulajdonába adta. A felújítás, majd a 2008-as átadás után vasúttörténeti kiállításnak ad otthont.
A hely másik kiemelkedő látványossága lehet (lesz) a Rákóczi-vár, amelyet Erdély nagy fejedelme, Bethlen Gábor építtette 1626 körül. Az őrtoronyépítményt a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc megerősíttette, ekkor kapta mai nevét. A várhoz valaha 134 lépcsőfok vezetett, ám ennek egy részét a vasútvonal építésekor lebontották, így mára 96 maradt. Ezt is rendbe hozzák, mint a helyi túlélés egyik jelképét.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
