Európa nyugati fele szerencsésnek tarthatná magát, hogy nem kellett kipróbálnia élesben a kommunizmust. Ennek azonban van egy súlyos ára is. Nem fogják fel, hogy mit „veszítettek” ezzel.
Azok a népek, akik nem tekintenek vissza a múltra, nem fognak gondoskodni utódaikról sem.
Edmund Burke
Úgy tűnik, nem is kevesen vannak, akik nagyon szeretnék a marxi elméletet Nyugaton is átültetni a gyakorlatba. Franciaország esetében a templomgyújtogatások még csak jelképes támadást jelentenek az európai identitás, a keresztény hagyomány ellen. A francia királyok temetkezési helyének feldúlása pedig azt mutatta, hogy a szélsőséges anarcho-kommunisták immár a muszlim migránsokkal is összefognak.
Nemrégiben azonban arról is olvashattunk, hogy egy franciaországi konzervatív konferenciát szélsőbaloldali aktivisták zavartak meg Toulouse városában. A rendezvény helyszínéül szolgáló terembe szélsőbaloldali militánsok füstbombákat dobtak, és minden korábbinál erőszakosabb módon zavarták meg a rendezvényt – áll a tudósításban. De nemcsak erről volt szó. Hanem arról is, hogy tökéletes, süket csend övezte a támadást, amely nyilvánvalóan a szólásszabadság megfojtására irányul. Semmi médiakampány, semmi tematizálás. Pedig nem kis csoportokról van szó. A francia belügy adatai szerint legalább 10 ezer mindenre kapható szélsőbaloldali van az országban, akik szabályos kiképzésben részesülnek. Saját övezeteket hoznak létre, ahol nem érvényesül az állami szuverenitás. Néhány éve 1500 katonát (!) vetettek be az egyik „zóna” felszámolására. A hasonló szélsőbalos hálózatok azonban nem csak Franciaországban, de Németországban, Olaszországban és Svájcban is jelen vannak. Magukat antifának (antifasiszták), mindenki mást meg fasisztának hívnak.
Ezeket az anarcho-kommunista hálózatokat szétzilálni, felszámolni azonban nem tudják, vagyis inkább nem akarják. A nyomok az elit lakónegyedeibe vezetnek, így ezek a milíciák gyakorlatilag fedezve vannak.
Magyarországon ilyen jelenetek utoljára 1945-1947 között fordultak elő. Akkor a kommunista párt rohamcsapatai (R-gárda) robbantottak ki balhét a politikai ellenfeleik gyűlésein. Leginkább a Szabadságpártra utaztak. A gyűléseken szinte kivétel nélkül botrányt provokáltak, a párt tagjait az utcákon megverték, magánlakásokba hatoltak be, a párt helyiségeiben törtek-zúztak az R-gárdisták. Hogy nézett ki egy-egy ilyen provokációs támadás? Sulyok Dezső, a Szabadságpárt vezetője a Nemzetgyűlésben részletesen elmondta egy felszólalásában: „Akárhol rendezünk politikai gyűlést, nyomban megjelenik ott 4-500 főnyi felfegyverzett napidíjjal és alkohollal, valamint kézi fegyverekkel bőven ellátott szervezett rendbontó tömeg, amely gyűléseinket előre kidolgozott terv szerint megzavarja és amely a legtöbb esetben attól sem riad vissza, hogy tettlegességet gyakoroljon gyűlésünk közönségével, esetleg szónokaival szemben.” A verekedések után pedig a kommunista irányítás alatt álló rendőrség azokat gyűjtötte be, és azok ellen indított eljárást, akikre a kommunisták rohamosztagosai rátámadtak. És természetesen, aki nem volt kommunista-barát, az fasiszta volt.
Csakhogy Magyarországon mindehhez az idegen, szovjet megszállók segítsége kellett. Nélkülük nem merték, és nem is tudták volna se felfegyverezni, se megszervezni ezeket az utcai verekedő bandákat. Franciaországban és általában Nyugat-Európában azonban nincs idegen katonai megszállás. Sokkal inkább arról van szó, hogy megszállták a virtuális teret a nyugati kötődésű, de az európai kultúrát megvető nemzetközi hálózat részei. Mivel nem akarták meghallani Közép-Európa történelmi tapasztalatait, mivel nem akarták elfogadni, hogy a kommunizmus éppolyan rossz, mint a náci rezsim, és mivel nem akarnak közös európai történelmet, most a vörös démonaikkal kellene megküzdeniük.
Nálunk ne legyen így még egyszer.
Máthé Áron
történész
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
