Barcelonában és Svájcban is megjelent a koronavírus

A spanyol hatóságok azonosítottak egy koronavírussal fertőzött beteget Barcelonában, ez az első eset Spanyolország európai kontinenshez tartozó részén – írta a La Vanguardia című spanyol lap kedden.

A katalóniai fertőzés a negyedik eset a Kanári-szigeteken és Mallorcán megfertőzött német, olasz és brit turista után. A barcelonai fertőzött egy nő, aki a katalán nagyvárosban lakik, és nemrégiben tért vissza Észak-Olaszországból – írta a lap.

Svájc is megerősítette az első esetet

Svájc megerősítette első koronavírusos esetét – jelentette kedden a Szövetségi Közegészségügyi Iroda – írta a Reuters.

Az RTS televízió szerint az Olaszországgal határos Ticino kantonban találták az új típusú koronavírussal fertőzött személyt.

Hírdetés

Megfertőződött Iránban a koronavírus elleni harc irányítója

Megfertőződött Iránban a koronavírus elleni harc irányítója, Iradzs Harirsi helyettes egészségügyi miniszter – adta hírül kedden az IRNA iráni hírügynökség.

Harirsi az utóbbi napokban igyekezett nyugtatni a lakosságot, és bizonygatni, hogy az iráni hatóságok urai a helyzetnek. Hétfőn sajtótájékoztatót tartott, amelyen azonban verejtékezett, és szemmel láthatón nem érezte jól magát.

Kínán kívül eddig Iránban haltak meg a legtöbben a ragálytól, kedd délig 16-an.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »