A 2. világháború hírszerzési és elhárítási frontjain lezajlott ütközetek és események mindig élénk figyelmet váltanak ki az érdeklődők széles körében, hiszen a közvélekedés szerint jelentős, sőt sok esetben döntő hatást gyakoroltak a háború kimenetelére, és ezáltal napjaink életére is. Ez minden bizonnyal így van, a gond csak az, hogy a valós titkosszolgálati események napjainkig vagy titkosak, vagy a dokumentumok megsemmisültek, vagy soha nem is dokumentálták őket, és így sajnos már nem ismerhetők meg. Amit ’közfogyasztásra’ közreadnak, azok vagy teljesen légből kapottak, vagy részigazságokra támaszkodó, írói-újságirói hozzáköltésekből épült csodálatos legendák, amiknek nemhogy a háború kimeneteléhez, de a valós összefüggésekhez sincs semmi közük.
A ’történelmet a győztesek írják’ elve természetesen a titkosszolgálati események történetére is vonatkozik. A szövetséges hírszerzők mindig túljártak az együgyű, ámde gonosz náci kémelhárítók eszén, idejében leleplezték a túlerőben levő németek ördögi terveit, és ezzel lehetővé tették, hogy a szövetségesek hős csapatai megsemmisítsék a fasiszta hordákat. Persze ez a győztesek saját szerzői szerint történt így. Annak a néhány egykori német titkosszolgálati tisztnek, vezetőnek a gondolatai, visszaemlékezései (Schellenberg, Gehlen stb.) pedig annyiban, és úgy jelenhettek csak meg, amennyiben kiszolgálták, alátámasztották a győztesek ezen koncepcióját. Hasonlóan a Wehrmacht tábornokainak ugyanilyen ’igényességű’ talpnyaló hadtörténeti visszaemlékezéseihez. Ezt mindig kihangsúlyozom azoknak a kicsit naiv érdeklődőknek, akik ilyesféle ’történelmi művekből’ idézgetnek igazuk alátámasztására.
A szövetségesek mindig mindent előre tudtak, leleplezték a német kémeket, megfejtették az ellenséges kódokat (matematikai zsenik és az első számítógépek segítségével) idejekorán kiismerték a német szándékokat, és kifürkészték a náci hadiipari titkokat. És mindezek után 25 és fél millió okos szövetséges katona ellenében 5 és fél millió buta náci pusztult el a háborúban. Mi lett volna itt, hogy ha nem tudnak mindent előre?!
Mivel hiteles dokumentumok hiányában nagyon nehéz bárkinek is megírni a végső verziókat, ezért próbáljuk meg példaként kritikusan és gondolkodva megvizsgálni az egyik legtöbbet tárgyalt, leghírhedtebb ’szovjet’ hírszerző, Richard Sorge legendáját, hogy azon keresztül elmerenghessünk a korszak tényleges viszonyairól és realitásairól. Sorge története azért is érdekes, mert a háború után sokáig szóba sem került a neve, Hruscsov idején szedték elő a viselt dolgait, és csináltak hőst belőle. A most forgalomban levő, azóta tovább ’hízott’ hivatalos történetet is akkor kreálták, és mint látni fogjuk, elég gyengécske sztori lett belőle. Mégis sokan elhiszik, mert szeretik a hősöket.
Richard Sorge egy német-orosz vegyes házasságból született 1895-ben a mai Azerbajdzsán területén. Nagyapai nagybátyja, Friedrich Adolf Sorge, Karl Marx harcostársa és az Első Internacionálé alapító tagja volt. Hát ha más nem, akkor ez már kicsit kétségessé teszi az ő valódi apai ’német’ származását. Önkéntesként vett részt az első világháborúban a német hadseregben, ahol ’baloldali szocialista’ társaságba keveredett, és innentől kezdve az életpályája már sínen is volt.
Richard Sorge kora felnőttkorától kezdve fekete öves alkoholista és szoknyapecér volt, ezt minden róla értekező fennmaradt írás kihangsúlyozza, ami valószínűleg meg is felel az igazságnak. Ezt az attitűdjét sok leírás afféle bocsánatos dolognak, sőt egzotikus huncutságnak tekinti, és különben is mennyivel szimpatikusabb és színesebb egyéniség az ilyen, mint egy szürke hivatalnok. Ez igaz, csakhogy arra a munkára, amiben ő dolgozott, az effajta alkat teljesen ellenjavallt. Már ezen tulajdonságai alapján is feltűnő életmódú, megbízhatatlan és befolyásolható, azaz tökéletesen alkalmatlan bármiféle titkos munkára. De van itt más is, ami kicsit furcsává teszi a történetét. Ifjú korában évekig részt vett különböző német kommunista szervezetek munkájában, számos nagy feltűnést keltő kommunista közszereplése volt, életének ez a része annyira nyilvános, hogy ezt bárki könnyedén kicédulázhatta egy közkönyvtárban. És ő ezek után mindenféle szenzációs titkos munkákat végzett, és sokáig megtévesztett mindenkit valós szándékai és érzelmei tekintetében. Képzeljük csak el, mintha napjainkban Niedermüller elvtárs észrevétlenül el akarna vegyülni a Mi Hazánk kongresszusán. Ez több mint érdekes, de hát ne akadjunk fenn mindenen, haladjunk tovább a történelem áramlásával. Az otthoni lázas kommunista évek után hősünk felkerekedik, a Szovjetunióba emigrál, ahol 1925-ben felveszik az ’ambiciózus német elvtársat’ a kommunista pártba. A Marx-Engels Intézet munkatársa lett (emlékszünk még rá, ez volt a kultúrmarxisták anyaintézete is) és felvették a Komintern apparátusába is. Ez igen, ez makulátlan életút, a Kominternbe csak a cégéres nemzetközi kommunista gazemberek kerülhettek be, és ezzel hősünk letette névjegyét. De ez neki nem volt elég, nemzetközi kalandokat és feladatokat keresett, és négy év múltán rátalált a szovjet katonai hírszerzés a GRU, amelynek belépett a hivatásos állományába. Maga Berzin és Urickij, a legfőbb vezetők is részt vettek kiképzésében, ami nem tarthatott túl soká, mert még abban az évben, 1929 novemberében visszaküldték őt Németországba. (Maradjunk a DK-s hasonlatoknál, ez olyan tisztesség lehetett neki, mintha én holnap belépnék a Demokratikus Koalícióba, és azonnal maga Gyurcsány Ferenc tanítgatna a hazaárulás fortélyaira.)
Otthon 1929 végén nyilvánvaló beépülési szándékkal belépett a náci pártba. Ha ez 5 évvel később történik, amikor már a nácik hatalmon vannak, akkor esetleg el tudom fogadni, hogy egy csomó kommunistát átvettek (mint például Bormannt, vagy ’Gestapo Müllert’) és megbocsátottak nekik, de 1929-ben, amikor még a tetőpontján voltak az utcai harcok az SA és a Vörös Front között? Ebben a helyzetben befogadni egy közismert hétpróbás kommunistát? Ez már nekem egy kicsit sok, de ugorjunk újra tovább. Ezután különböző újságok és hírügynökségek tudósítójaként mindig oda utazik tudósítani, ahová a moszkvai központ őt hírszerzési feladatokkal egyébként is küldi. Kínába megy, ahol kiépít egy hálózatot, majd vissza Moszkvába, ahol új feladattal Japánba küldik, hogy hozzon létre egy GRU-rezidentúrát. A feladatot elvégzi, és befolyásos japán kapcsolatokra is szert tesz, olyanokra, melyeknek segítségével a miniszterelnök Konoe herceg környezetéből is releváns információkat tud szerezni. Közben az Abwehr és a japán titkosszolgálat is többször ellenőrzi személyét, de Sorge zsenialitása miatt semmi gyanúsat nem találnak. És itt álljunk meg egy pillanatra. Nem tudom, mit néztek ezek a titkosszolgálatok, de hogy nem láttak az orruktól, az biztos. Itt adva van egy messze bűzlő kommunista múltú, meglehetősen feltűnő életmóddal rendelkező ember, aki általában részeg, és hajtja a mások feleségeit, továbbá minden mozgó japán nőt, és bejár a kuplerájokba. Közben a német nagykövet fő bizalmasává válik, sőt megtekintheti a követség rádiótáviratait is (ami egészen döbbenetes). És ezalatt még közismert japán kommunista haverjai is vannak, valamint a saját hasonszőrű hétpróbásokból álló kis csoportját is igazgatja. És mindez egy akkor még elég tradicionális japán közegben, ahol a külföldiek zárt enklávékban élnek. Ez az egész massza így, ahogy van, azt hiszem messze túltesz mindenen, amit még hihetőnek lehet nevezni. Az Abwehr és a japán titkosszolgálat elhárító munkatársainak pedig kérek kiosztani egy munkafegyelmit utólag. Már akkor, ha ez nem egy hruscsovi forgatókönyvíró kitalálmánya. De haladjunk tovább, még nincs vége Sorge csudálatos kalandjainak. Sztálin állítólag találkozott néhányszor Sorge jelentéseivel, de amikor megtudta, hogy milyen ember ezeknek a jelentéseknek a ’feladója’, akkor a kék tintaceruzájával ráírta a papírokra, hogy „nem akarom többet látni ennek a kurvapecérnek a hazugságait”. És ezek után a Sorge jelentéseket nem is tették elé soha többet.
Közben a moszkvai központban hatalmas tisztogatások folynak. Sorban hazarendelik, és likvidálják az ő egykori főnökeit és ismerőseit, köztük Berzint és Urickijt is. Sorge 1938 és 1940 között több alkalommal kap utasítást a hazatérésre, ugyanezzel a nyilvánvaló szándékkal, „de ő sürgős teendőkre hivatkozva mindig jó érzékkel kitért ezek elől”. Azt hiszem ez már minden hazugságnak a teteje, a moszkvai hazarendelések nem így működtek, ezt tudjuk Szudoplatovtól és másoktól is. Akit hazahívtak, az remegve utazott haza, mert tudta, ha nem megy, akkor a családját likvidálják, őt pedig egy gyilkos kommandó fogja keresni az egész világon. Az pedig, hogy ő a hazatérés többszöri visszautasítása után zavartalanul dolgozott tovább a GRU-nak, és a szovjetek fogadták az ő világrengető jelentéseit, az már mesének is színvonaltalan, úgyhogy a hivatalos Sorge-történet további taglalását itt be is rekesztem, mint botrányosan komolytalant.
Nézzük Sorge feltételezett világmegváltó jelentéseit, melyek sokak szerint komolyan befolyásolták a háború menetét. Állítólag jelentette a német hadsereg pontos támadási dátumát, az 1941 június 22-ét a szovjeteknek. Mint napjainkra már tudjuk, ez az időpont a szovjeteknek számos forrásból tudomásukra jutott. Több szovjet hírszerzőcsoport is jelentette, de tudta egy csomó titkosszolgálat is, amelyek közül többen ezt megosztották Moszkvával. (Brit, svájci, svéd, amerikai és mások is.) 1941 június elején-közepén ez, kis túlzással, de már nyílt titok volt. A gond abból adódott, hogy Sztálin nem akart hinni az információban, mert csak a saját támadó szándékaira koncentrált.
Dr. Sorge állítólag idejekorán jelentette, hogy Japán nem akarja keletről megtámadni a Szovjetuniót, ezért a szibériai csapatokat időben át lehetett csoportosítani Moszkva védelmére, ami döntően befolyásolta a háború menetét. Ez a legnagyobb, és a legostobább hazugság, amit valószínűleg egy katonai analfabéta találhatott ki. Szibérián keresztül, tehát 9 ezer kilométerről, keletről megtámadni Moszkvát, főleg télvíz idején, ahogy az akkor kijött, ezt nem tudom, hogy ki veheti komolyan. Olyan ostoba hadvezér még nem volt a világtörténelemben, aki ezt egy hadjárat keretében megpróbálta volna. Napóleonnak, vagy Hitlernek a másik irányból beletört a bicskája még abba az 1500 kilométeres útba is, pedig onnan sokkal barátságosabb a táj. Ezzel természetesen a szovjet vezérkar is tisztában volt, és a szibériai hadseregek megalakítása és átvezénylése semmilyen összefüggésben sem volt Sorge állítólagos információival, ezeket egyszerűen a szükség kényszerítette ki. Még a transzszibériai vasúton történő szovjet csapatszállítás is sokszor nagyon problémás és rendkívül lassú volt.
Sorge állítólag részletes jelentésekben számolt be a német-japán kapcsolatokról, az Antikomintern-paktumról, és figyelmeztetést küldött a Pearl Harbor ellen készülő támadásról. Ezek olyan ’nesze semmi, fogd meg jól’ dolgok, ha egyáltalán voltak ilyen jelentések. A német-japán kapcsolatok légvárak voltak, amik a nagy távolság miatt nem igazán működtek, az Antikommintern-paktum pedig ennek diplomáciai tükörképe volt, igazából a Szovjetunió számára egyik sem volt létfontosságú. A Pearl Harbor-i támadás már Sorge letartóztatása után két hónappal következett be, a szovjeteket közvetlenül nem érintette, és régóta tudható, hogy az USA már korábban tisztában volt a támadás várható bekövetkezésével. Végére értünk tehát Sorge legnagyobb hőstetteinek, és rá kellett jönnünk, hogy ezek vagy hamisak, vagy már mások által is felfedett információk, tehát Sorge semmilyen alapvető befolyással nem volt a háború menetére. Azt, hogy kinek mit jelentett, illetve inkább, hogy kinek milyen álinformációkat adott el, az más lapra tartozik, és nehéz utólag rekonstruálni.
Richard Sorge legendájának tisztába rakásához eredeti dokumentumokra lenne szükség, én azt valószínűsítem, hogy történetében kb 25% igazság keveredik 75% valótlansággal, mégpedig sokszor durván elnagyolt és ügyetlen meseszövéssel. Az ő teljes legendáját Hruscsov főtitkársága idején találták ki, akkor gyártották le utólag az állítólagos jelentéseit és hőstetteit. 1964-ben a Szovjetunió Hősévé nyilvánították. Valószínűleg hiány lehetett akkor hősökből, és a nyilvánosságra került történetek közül Radó svájci szervezetével, vagy Leopold Trepper Vörös Zenekarával nem nagyon lehetett még dicsekedni abban az időben. (Ma pedig már nem lehet dicsekedni velük.)
Dr. Sorge valójában egy kommunizmusból kiábrándult, szabadúszó ügynök lehetett, aki bárkinek árusította információit, aki pénzt adott ezekért. Kalandor természete, züllöttsége és megbízhatatlansága miatt már régóta kirakhatták minden hivatalos szervezetből (már ha tag volt egyáltalán, mert egyértelmű bizonyíték arra sincs), mindenki távol tartotta magát tőle. Félhíreket és álhíreket is ’forgalmazott’, a korai tehetséges fake news gyárosok közé tartozott. Olyan csoport lehetett az övé, mint amilyet Rózsa Flores Eduardo szervezett maga köré évtizedekkel később a bolíviai zavarosban halászásra. Nagyjából hasonlóan végezték is mind a ketten, a hatalom számára kényelmetlenné váltak.
Richard Sorge letartóztatása és kivégzése között kicsit több mint három év telt el. Ez alatt az idő alatt a japánok többször is felajánlották a Szovjetuniónak, hogy fogolycsere keretében szabadon bocsátanák. A szovjetek mindannyiszor elhatárolódtak tőle, mondván hogy nem hozzájuk tartozik, nekik semmi közük hozzá.
Szerintem ez azon ritka alkalmak egyike lehetett, amikor a Szovjetunió igazat mondott. 1944. november 7-én, az októberi forradalom évfordulóján akasztották fel a szugamói börtönben. Egy tehetséges és nyughatatlan nemzetközi kalandor alussza örök álmát a tókiói Tama temetőben. Halála után az utókor az életét még kalandosabbá faragta, mint amilyen az valójában volt. Dehát az az igazán tehetséges ember, akinek a kalandjai még a halála után is folytatódnak…
Szende Péter – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
