Ezreket kellett kitelepíteni Sydney elővárosaiból

Ezreket kellett kitelepíteni áradásveszély miatt, több mint 80 ezer háztartás maradt ideiglenesen áram nélkül. Az állam katasztrófavédelmi hatóságához szerda óta több mint 3300 segélyhívás futott be.

Mint ismeretes, Ausztráliában 2019. szeptembere óta bozóttüzek tombolnak, példátlan pusztítást végezve az országban. Január közepén már úgy tűnt, fordulat jöhet, elkezdett ugyanis esni az eső, és sikerült megfékezni egy Sydney melletti gigantikus tüzet, ám kiderült, a siker csak átmeneti volt. Nemrég épp egy oltásban segédkező helikopter gyújtott újabb tüzet. Január 31-én pedig a 100 km/h-s szél okozott gondot az ausztrál tűzoltóknak.

A helyi meteorológiai szolgálat arról számolt be vasárnap, hogy az orkán erejű szél mellett a a viharos esőzés miatt is fennakadások voltak az országban.

Az ítéletidő több helyen áradásokhoz vezetett Új-Dél-Walesben. Az Ausztrália délkeleti részén található állam egyes térségeiben 250 milliméter csapadék hullott 24 óra leforgása alatt, sok településen víz alá kerültek az utcák – számolt be az ABC ausztrál tévécsatorna. Sydney négy elővárosában ezreket kellett kitelepíteni áradásveszély miatt. Ausztrál áramszolgáltatók információi szerint több mint 80 ezer háztartás maradt ideiglenesen áram nélkül Új-Dél-Walesben. Az állam katasztrófavédelmi hatóságához szerda óta több mint 3300 segélyhívás futott be.

Hírdetés

Ez történt Sydney belvárosában:

A heves esőzés sikeresen eloltott néhány bozóttüzet, amely már hónapok óta pusztított a térségben. Köztük volt az úgynevezett Currowan-tűz, amely 500 ezer hektárnyi területet és legalább 300 házat perzselt fel a Sydneytől 200 kilométerre délre található shoalhaveni régióban. Helyi idő szerint vasárnap este azonban még mindig 38 bozóttűz égett Új-Dél-Walesben.

Eközben a Damien trópusi ciklon, amely szombat este érte el Nyugat-Ausztrália partjait, hármasról egyes erősségűre csökkent az ország belseje felé haladva. A vihar esőt és óránkénti 205 kilométeres széllökéseket hozott magával. A Damien volt a legjelentősebb ciklon a térségben 1989 óta.

(MTI – HVG)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »