Van annak valami különös bája, hogy miközben Szlovákia az uniós támogatások merítésében a kontinens sereghajtója (milliárdoktól esünk el, pedig mennyi helye volna), a szlovák köztelevízióban és a kereskedelmi csatornákon óránként tolják a képünkbe a reklámok tömkelegét, amelyek szerint attól virágzik az ország, amit Brüsszeltől kapunk.
A reklámfilmekből virágba borult falvak, hegyek-völgyek közt kanyargó pazar utak, huszonkettedik századi vasút, zöldebbnél zöldebb lakónegyedek, csodálatosan megoldott vízkezelés köszön vissza. Mindaz, amit hiába keresnénk. Már-már úgy érzi a gyanútlan néző, hogy ha nem lenne Brüsszel, rég barlanglakók lennénk.
Így kell hazudni, gondolnánk. A történet azonban ennél érdekesebb.
Az összes reklám logóján vagy a környezetvédelmi, vagy a közlekedési és építésügyi minisztérium (elvétve a kormány) logója riszálja magát a sokcsillagos zászló mellett. Magyarán: a két Most–Híd-as tárca óriási buzgalommal lapátolja a tévékbe a reklámpénzt. Mert a tévéreklám méregdrága. Nem csoda, hogy a Pomlé géniusza oly gyakori vendége a televíziós vitáknak, mintha a vegyespárt nem a küszöb alatt tanyázna, hanem legalábbis a liberálisok, a telekügyben sáros exelnökék, vagy a rablásban jeleskedő smeresek orra alá pöfögtetné a füstöt a kanyarban.
Az egy dolog, hogy a Most–Híd a közösségi hálón (Facebook, Twitter, YouTube) eddig több mint ötszörösét költötte fizetett reklámra, mint a Magyar Közösségi Összefogás. Olyan kimutatást azonban hiába keresnénk, amelyből kiderülne, hogy a vegyespárt bőségszarujából mennyi ömlik át a tévécsatornákhoz, s mennyi az MKÖ-től. Utóbbitól nulla, előbbitől valószínűleg százezrek. Az arány mérhetetlen, az MKÖ-nek ugyanis nincsenek gazdag minisztériumai, amelyeken keresztül párthoz kötődő kampányt lehet folytatni a közpénzekből. Ennyit az esélyegyenlőségről.
Minap belső körökben némi megrökönyödést váltott ki, hogy Menyhárt József MKP-s pártelnök, az MKÖ-lista ötödik helyezettje elutasított egy tévévitát. Mi az, hogy! Na de ilyet! Magam is meglepődtem, de tovább gondolva a dolgot, igazat kellett adnom neki. Nem mindegy ugyanis, hogy kivel ültetik le az embert vitázni.
A hírtelevízió az ĽSNS jelöltjével szerette volna szembesíteni Menyhártot. És felrémlik a múlt.
Emlékszem a szlovák adóknak arra a gyomorforgató gyakorlatára, amikor állandóan a két „ellenpólust”, az MKP-t és az SNS-t ültette le a kerekasztal két végére. Úgymond a két szélsőséget. Évek hosszú során mást sem hallottunk, mint Slota kontra Duray. Úgy látszik, ez a manipulatív gyakorlat nem akar véget érni.
Mert tegyük fel a kérdést: miért nem lehet egyik szlovák adón sem Bugár–Menyhárt vagy teszem azt Érsek–Bárdos, esetleg Mózes–Ravasz vitát látni? Ha már a két (pontosabban másfél) magyar pártot egy súlycsoportban mérik a politológiai boszorkánykonyhák, logikus lenne, hogy legalább az adóinkból is fenntartott köztévé tisztességes tájékoztatást adjon. Például arról, hogy a két szemben álló párt, illetve pártszövetség milyen megoldást kínál a leszakadt déli régiók száz bajára. Vagy arról, hogy négy év kormányzása alatt mit tett az egyik, azon kívül, hogy a rablókoalíció hűséges tagja volt?
Ez a szlovák kontinuitás és a szlovák média rendezőelve. Miközben társadalmi békéről papol, egy torz közhangulat és -szellem kiszolgálója, és inkább tolja maga előtt Bugárékat, még ha a párt szlovák támogatói el is faroltak tőlük.
A vegyespárt „szellemisége”, megalkuvása, gerinctelensége még mindig inkább megfelel ennek a társadalomnak, amelyet száz éve félrenevelnek és -tájékoztatnak, mint a tisztességes, világos szándék, amely meglehet, helyenként kellemetlen volna, de legalább igaz.
Persze nem lehetünk annyira naivak, hogy ne tudnánk, a „mi” magyarjaink megfelelőbbek ennek a társadalomnak, mert ők azok, akik megelégednek a morzsákkal, nem követelőznek, behúzzák a nyakukat, és a legsárosabb ügyekben is a kormányprogram nevű alibizmust szajkózzák. Bocsánatos bűn. Lehet őket szeretni, ki lehet ábrándulni belőlük, majd szidni őket. Mindig a helyzetnek megfelelően. S főleg, mert megosztók, és az jó. Az élteti a sok jogtalanságot és gazemberséget.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2020/05-ös számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
