Ismét brit zászló lobog Gibraltárnál

Ismét brit zászló lobog Gibraltárnál

A gibraltáriak nehéz szívvel hagyják el az Európai Uniót – jelentette ki Fabian Picardo, a Spanyolország déli csücskénél fekvő, brit fennhatóság alá tartozó kicsiny terület kormányzatának vezetője azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Királyság uniós tagsága péntek éjjel megszűnt.


Fabian Picardo, Gibraltár miniszterelnöke (b) és más tisztviselők az Európai Unió zászlajának levonási ceremóniáján (fotó: EPA/ Carrasco Ragel)

Hírdetés

Éjfélkor a mintegy 30 ezer lakosú Gibraltárban is leeresztették az európai uniós zászlót, és felhúzták helyette a brit Nemzetközösség lobogóját. Egy helyi zenekar az előbbi alatt az uniós himnuszt, Ludwig von Beethoven Örömódáját játszotta el, utóbbinál pedig a brit himnuszt.

A négy évvel ezelőtt tartott népszavazáson Gibraltár lakóinak 96 százaléka a Brexit ellen foglalt állást, és Picardo azt mondta, a kilépés szomorú napként vonul be történelmükbe.

A brit ellenőrzésű terület gazdasági jóléte nagyban függ az EU-tól, illetve a Spanyolországhoz fűződő kapcsolatoktól, munkaerejének pedig mintegy a fele Spanyolországból jár át dolgozni.

Gibraltárra az EU és London között született Brexit-megállapodásban külön jegyzőkönyv vonatkozik, amely egyebek között kimondja, hogy a két fél között kötendő jövőbeni kétoldalú megállapodások nem terjednek ki automatikusan Gibraltárra, Spanyolországot minden esetben előzetes konzultálási és hozzájárulási jog illeti meg.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »