Lázas pilótával szállt le egy kínai repülő Budapesten

Lázas pilótával szállt le egy kínai repülő Budapesten

Lapinformációk szerint hordágyon vitték el Ferihegyről egy Kínából érkező gép pilótáját kedd este.

Mentő vitte el Ferihegyről egy Kínából érkező gép pilótáját kedd este – értesült a Magyar Hang.

A lapnak egy, a repülőtéren dolgozó munkatárs árulta el, hogy a Shanghai Airlines kedden 19:37-kor landóló járatának pilótáját vitték el. A repülőgép Sanghajból érkezett a magyar főváros repülőterére. A szemtanú állítása szerint a pilóta lázas, eszméletlen állapotban volt, hordágyon vitték el.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs osztálya megerősítette a lap értesüléseit. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy semmi jel nem utal koronavírusra.

„A Sanghajból Budapestre érkező járat személyzete előzetesen jelentette, hogy az elsőtiszt lázas. A tisztet leszálláskor már helyszínen orvos várta és azonnal megvizsgálta, de koronavírus gyanúja nem merült fel” – közölte a vállalat. Az elsőtisztet a láz miatt további megfigyelésre az OMSZ a Szent László Kórházba szállította, a gépet pedig a Budapest Airport Kényszerhelyzeti Készültségi szolgálata a légitársaság kérésére fertőtlenítette.

Hírdetés

Az utasok speciális intézkedés nélkül elhagyhatták a repülőgépet.

Kínai pangás Ferihegyen

A Világgazdaság közben arról ír, hogy már most kimutatható hatással van a koronavírus a magyarországi turizmusra: hétfő óta nem indulnak el a szervezett turistacsoportok európai körutazásaikra Kínából, a következő napokban több száz kínai vendég már biztosan nem érkezik meg lefoglalt budapesti szállására.

Tavaly január és november között 430 ezer vendégéjszakát, a teljes vendégforgalom 5-6 százalékát adták a kínai turisták, akik többsége csoportosan, több európai országot érintő körutazásra befizetve érkezett Budapestre. Magyarország és a közép-európai régió egyik legnagyobb kínai beutaztató társasága, az EETS igazgatója, Lázár Judit a lapnak elmondta: egyelőre 20 százalékos lemondásnál tartanak a következő, nagyjából két hétre. Az Európában már úton lévő kínai turistacsoportok nem indulnak haza, ők a járvány kitörése előtt keltek útra – tette hozzá. Jelenleg turisztikai szempontból kevésbé forgalmas időszakot érint a visszaesés, a kínai utazási szezon csak később, áprilisban, májusban kezdődik – írta a Világgazdaság.

A Budapest Airport a lappal azt közölte, hogy a koronavírussal kapcsolatos légitársasági intézkedésekről egyelőre nem kaptak értesítést. Arról, hogy az elmúlt napokban bejelentett és megnyitott új, közvetlen kínai desztinációk esetében az utazási korlátozások miatt esetleg módosítani kell-e a járatokat üzemeltető légitársaságok és a Budapest Airport közötti szerződéseket, a társaság arra hivatkozva nem adott tájékoztatást, hogy a megállapodások részletei üzleti titoknak minősülnek. Ferihegyre egyébként tavaly a Kínából érkező összes utas 55 százaléka, 103 ezer ember érkezett közvetlen kínai légi járattal – írta a lap.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »