Megölte, aztán ki is fosztotta

Megölte, aztán ki is fosztotta

Megölte, aztán ki is fosztotta

Egy 40 éves férfi megverte, megrugdosta ismerősét, aki belehalt sérüléseibe. A férfi levette a magatehetetlen sértettről a nyakláncát. A Nógrád megyei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. 

Hírdetés

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés és kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást V. Norbert 40 éves budapesti lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2018. október 3-ára virradó éjszaka, az egyik balassagyarmati ingatlanban – szóváltást és dulakodást követően – a fején, testén többször megütötte és megrúgta férfi ismerősét, amelyet követően a magatehetetlenül fekvő sértett nyakláncát elvette.

A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök rövid időn belül beazonosították, és Balassagyarmat belterületén elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható V. Norbertet, akit kihallgattak, őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes ügyészség javaslatára a bíróság elrendelt, és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »