„Terra Australis Incognita” – az ismeretlen déli földrész… Ausztráliát, az „Ötödik kontinenst” máig némi misztikum lengi körül, leginkább távolsága okán. Pedig a tömegturizmus kibontakozásának évtizedeiben már a Dél Keresztje alatti földrész sem elérhetetlen úti cél. Útra keltünk hát mi is, elsősorban azért, hogy meglátogassuk a több hullámban diaszpórába szakadt magyarságot, de persze nem feledkeztünk meg a természeti kincsek felkereséséről sem. Hat részes cikksorozatunk ennek a majd két hónapos utazásnak a tapasztalataiból, élményeiből, benyomásaiból szemezget.
Nyugat-Ausztrália földrajzilag közelebb esik az Óhazához, mint bármelyik ausztráliai metropolisz, mégis távolabb van tőle, hisz aki Ausztráliába jön, az szinte kizárólag a keleti nagyvárosokat látogatja meg. Ezért is vált szívüggyé az, hogy ha már átjöttünk a bolygó túloldalára, Perth és Nyugat-Ausztrália ne maradjon ki az utazásból. Főként azért se, mert mégiscsak él itt több ezer magyar!
A perth-i magyarok vezetőjével, Schaffer Frigyessel sikerült is lebeszélni egy Hazajáró-közönségtalálkozót, ám mielőtt erre sor került volna, kicsit szétnéztünk az állam nemzeti parkjaiban.
Rögtön kezdésnek itt volt Perth-től 190 kilométerre a Nambung Nemzeti Park, amely partmenti sivatagokból áll, ékköve a Pinnacles-sivatag sárga homokkő oszlopai gyorsan elvarázsoltak bennünket. Képeken nehéz visszaadni azt a látványt, amely itt tárul az ember szeme elé.
Mindenesetre gyorsan eldőlt, hogy annyira nem is sietünk észak felé, itt alszunk valahol a közelben. Szállás után nem nagyon kellett nézni, hisz lakóautóval voltunk, azzal pedig bárhol félreállhattunk az Indiai-óceán partján futó útról.
Nyugat-Ausztrália érintetlen, kies tájain autózni már önmagában nagy élmény; balról az óceán, jobbról a sivatag – így telt az első két nap. Egyedül az tántoríthatná el az utazót, hogy két komolyabb nemzeti park között 400-500 kilométer a távolság, azonban ez bennünket, cseppet sem zavart, hisz hol emuk, hol kenguruk tűntek fel a termeszvárak uralta tájban.
Kalbarri Nemzeti Park – ez volt a következő állomás, ott is a Természetes Ablak nevű sziklaív, amely még a 40 fokos hőségben is mágnesként vonzotta a turistákat. A park jellegzetessége a homokkőből felépült tájba mélyen bevágódott szurdok, amelybe több kilátópontról is be lehet lesni. Denham és a Cápa-öböl felé csakis a sztromatolitok kedvéért kanyarodtunk le.
A sztromatolit a legősibb életformák közé tartozik, mikroorganizmusból, leginkább kékalgából álló, eredetileg kocsonyásszerű anyag, amely megkövesedik. Az általunk meglátogatott Hamelin Pool talán a leglátványosabb algatelep, lakói már évmilliárdok óta termelik itt az oxigént. Sokáig maradtunk volna itt is, de előkerültek a legyek, akik miatt szinte menekülni kellett a környékről.
A következő nap egyik fénypontja a Baktérítő átlépése volt, erre tábla is figyelmeztetett a helyszínen. Hiába tettünk már meg Perth óta 1200 kilométert, a tagolatlan part miatt erre felé ritkák az öblök és a strandok, így nagy volt az öröm, mikor elértük a Korall-öböl Mauritiust idéző tengerpartját.
A sekély, türkizkék tenger és a parttól pár lépésre kezdődő vörös homokdűnék itt páratlan kontrasztban állnak egymással. Némi strandolás után aztán újra bevetettük magunkat a sivatagba, hisz végső úticélunk, a Karijini Nemzeti Park már csak néhány száz kilométerre volt.
Egyre magasabb hegyek közé értünk, az úton megjelentek a hatalmas bányagépek, ami azt jelezte, hogy megérkeztünk Ausztrália legfontosabb bányavidékére. A Nyugat-Ausztrál-tábla ősi kristályos kőzetei itt a felszínen vannak, így a különböző ásványkincsek, ércfeldúsulások könnyen elérhetőek.
Ezen a vidéken már 1 millió éve nem változott semmi, szép lassan zajlik a szárazföld lepusztulása, a kőzet mállása. Ennek köszönhetően Ausztrália ma a Föld első számú bauxit kitermelője, ám vasércbányászatban már Kína mögé szorult. Jellemzően a nyersanyag feldolgozatlanul megy ki az országból, sőt a bányavállalatok is külföldi, főként kínai kézben vannak.
A Perth-től Tom Price-ig megtett 2000 kilométer alatt mindössze két komolyabb várossal, Geraldton-nal és Carnarvon-nal találkoztunk, de igazából ezek is mesterséges városok, melyek elsődleges funkciója az ásványkincsek kihajózása.
A szárazföld belsejében lévő bányavárosok, mint Newman vagy Paraburdoo is szinte falanszterként hatnak, ráadásul ez itt már az Outback puszta valósága, ahol vannak olyan területek is, amelyeket csak az 1980-as években sikerült feltérképezni.
A Karijini, amiért ennyit utaztunk, jócskán beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt, a legjobb hely volt egész utazásunk során. Egy fennsíkot kell elképzelni, amelybe döbbenetesen mély szurdokokat vájt a földtörténeti idő. A szurdokok mélyén, csapadékos időszakban folyók rohannak, de így tavasz végére sok helyütt már alig csordogált bennük víz. A legtöbb szurdokban a mély üstökben, az ún. „pool-okban” megmaradt a víz, ezek kiváló fürdőhelyül szolgálnak a félsivatagos tájban.
Még egy utolsót csobbantunk a Hammersley-szurdok kellemesen hűs vizében, aztán lassan indulni kellett vissza déli irányba, hisz másnap délután közönségtalálkozó várt ránk az innen 1500 kilométerre fekvő Perth-ben. Nem tudom hogyan, de valahogy átszeltük a kies Outback-et, időben odaértünk és megtartottuk utolsó ausztráliai előadásunkat a napfény városában.
Perth nem véletlenül kapta ezt a nevet, hisz az egész országban itt süt a legtöbbet a Nap, évi 3200 órát! Sok amerikai milliomos választja nyugdíjas korba érve lakhelyéül ezt a dinamikusan fejlődő várost. A többi metropolisz már stagnál, de azt mondják Perth még mindig cseperedik, terjeszkedik.
Egyébként Nyugat-Ausztráliában nem Perth, hanem a déli Albany volt az angolok támaszpontja a kezdetek kezdetén, de aztán megneszelték, hogy a franciák gyarmatalapítást terveznek errefelé, és megelőzték őket 1829-ben. Ekkor foglalták el az angolok a Swan-folyó torkolatát és tettek ünnepélyes nyilatkozatot, melyben megalapították várost.
Perth a világ „legfélreesőbb városa” versenyben is jól áll, hisz a legközelebbi nagyváros, Adelaide is több mint 2000 kilométer ide, sőt például az indonéziai Jakarta is közelebb van, mint saját fővárosa, Canberra.
A városkép nagyon hasonlatos az Ausztráliában megszokotthoz: a toronyházak körül iparnegyed, azon túl kertvárosgyűrű. A város minden bizonnyal a Kings Parkból nézve a leglátványosabb, innen elénk tárul a kiszélesedő Swan, amely mögött ott emelkednek a város felhőkarcolói. A Kings Parkban találjuk Perth botanikus kertjét, amely méretében nagyobb, mint a Central Park New-Yorkban.
Miután bejártuk a várost, még mindig volt másfél napunk a lakóautó leadásáig, így igyekeztünk kihozni a maximumot az itt tartózkodásból – ki tudja, mikor jut el ismét ide az ember! Ebben a másfél napban Ausztrália délnyugati csücskébe indultunk: kezdtünk a Pingvin-szigetnél rögtön Perth alatt, de persze a pingvinek ebben a délelőtti napszakban az óceánt járják zsákmányt keresve, így hiába is lestük őket. Albany környékén aztán megsokasodtak a látnivalók.
Manjimupnál láttuk talán életünk legszebb erdeit és fáit, melyek közül néhány olyan magas volt, hogy a tetején kilátót építettek, amelyre csigalétrán lehetett felmászni. Albany mellett az ősföld gránitja közvetlenül az óceánnal találkozik, ennek legszebb megnyilvánulása az Elefánt-sziklák és a Gap-szikla hullámok ostromolta kilátója.
Napunk már belenyúlt az éjfélbe, mire felértünk a Wawe Rock nevű gránitformációhoz, ami – ahogyan a neve is mutatja, – egy hullám alakú szikla. Ezt már csak reggel tudtuk megnézni, majd jó 400 kilométer hosszú út várt ránk, míg visszaértünk Perth-be.
Közben átszeltük Nyugat-Ausztrália éléskamráját; érdekes volt látni a novemberi aratást a hatalmas kiterjedésű gabonaföldeken. Gyors autóleadás, és még mindig maradt fél nap, így belefért az is, hogy áthajózzunk a Rottnest Island-ra, amely már önmagában is egy gyönyörű sziget az Indiai-óceánban, de leginkább lakóiról, a quokkákról nevezetes.
A holland hajósok még patkánynak nézték ezt az apró kengurufajtát – amelynek a hivatalos neve rövidfarkú kenguru – és el is nevezték a szigetet Rottnest, azaz Patkány-szigetnek. Mi sem hagyhattuk úgy el a szigetet, hogy ne szelfizzünk a világ legvidámabb állataival.
Perth-be visszatérve aztán elérkezett a búcsú és a számvetés ideje, hisz egyszer innen is haza kell térni. Ausztráliából sokszor csak a szépet és a jót, a felszínt láttuk, bár a majd két hónap arra is elég volt, hogy mélyebb benyomásokat szerezzünk. Szívünk szerint sok mindent hazavinnénk innen magunkkal. Például a magas fokú társadalmi szolidaritást, az önkéntesség intézményét, az állandó vidámságot és segítőkészséget, ami itt tényleg nem póz és szerep.
Bár itt hiányoznak az útszéli keresztek és az egyéb keresztény jelképek, ennek ellenére a hétköznapi mentalitásban ott van a kereszténység. Az állam is erősre húzta a szociális hálót, a gyengébbeket nem engedik olyan könnyen elesni. Itt nincsenek státusszimbólumok, kivagyiság, verseny a korzón, sőt a fennhéjazást inkább megvetik.
Itt elképzelhetetlen a tilosban parkolás, a buszssávban haladás, vagy, hogy levillogjanak a belső sávban, ilyen szempontból ez egy egészséges világ. Ha 80 km/óra a megengedett sebesség, akkor a belső sávban 82-vel mennek, a külsőben 78-al; első a közlekedésbiztonság – nem is találkoztunk balesettel 20000 kilométeres utunk során. A stressz sem erőssége Ausztráliának, a temetőkben bóklászva nagyon ritkán láttunk olyan sírhantot, amely ne 70 éves kort megélt elhunytat takarjon.
De természetesen nem esünk abba a hibába, mint az egyszeri ember, aki kimegy Londonba mosogatni, és mindent pusztulásnak lát, ami otthon van, figyelmen kívül hagyva a hazai lehetőségeket és adottságokat, jelenünket és múltunkat. Most szépen megköszönjük a Jóistennek, hogy vigyázott ránk utunk során, hálát adunk neki, hogy megismerhettük a világ ezen szegletét is, és hazamegyünk. Hazamegyünk felvértezve a sok-sok jó példával és tapasztalattal, lelkünkben a számtalan élménnyel, és igyekszünk a jó világot szűkebb hazánkban megteremteni.
Kenyeres Oszkár
A cikksorozat korábbi részei:
A Hazajáró Ausztráliában – Melbourne, Victoria fővárosa – V. rész
A Hazajáró Ausztráliában – Új-Dél-Wales történelmi országútján – IV. rész
A Hazajáró Ausztráliában – Tavasz Queensland vidékén (3. rész)
A Hazajáró Ausztráliában – Élet a „Halott középben” (2. rész)
A Hazajáró Ausztráliában – Érkezés Adelaide-be (1. rész)
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
