A legnagyobb közösségi oldal egy fizetett hirdetésében találkoztam a Katonakönyv című kötet beharangozójával, és az előzetesek elolvasása után azonnal eldöntöttem, hogy megveszem. Mint ex-sorállományú ember, rögtön beugrott néhány emlékezetes momentum a saját katonás élményeim közül: például a pont a 20. születésnapomra időzített teljes vegyvédelmi felszerelésben végrehajtott menetgyakorlat, amit – a szinte lehetetlen körülmények ellenére – azért sikerült röhögve teljesíteni, mert surranótársaim (némi iróniát sem nélkülözve) egy párszor elénekelték közös szenvedéseink közben a Boldog születésnapot dalocskát. Eszembe jutott az akkori jugoszláv helyzet miatt – a légvédelmi harcállásponton leszolgált őrvezetőségem idején – egy hét alatt megélt több mint két tucat éles riasztás (és annak jegyzőkönyvezése), amivel abszolút „csúcstartó” voltam abban az időszakban. Bevillant a szinte állandóan másnapos századparancsnokom nem éppen daliás alakja, aki többször is ellóversenyezte a sorállomány havi zsoldját, így jelentős késéssel kaptuk azt meg. És persze az éppen futó Angyalbőrben című tévésorozat, aminek laktanyai felvételeit ott vették fel, ahová én is bevonultam, így egy-két helyszín már ismerősként köszönt vissza, sőt, a még hátralévő epizódokat – kopasz mivoltunk ellenére is (!) – kötelező volt megtekinteni a klubhelységben.
No, de a Cser Kiadó gondozásában napvilágot látott Katonakönyv nem az én sztorijaim együttese, hanem (szó szerint idézem a hátsó borítóról): „…öt, írással is foglalkozó, középkorúnak számító férfi vállalta, hogy évtizedes távlatból felidézi, milyen volt a pártállami fegyveres erők katonáinak lenni. Magyarul. Szándékaik szerint messze túllépve az anekdoták világán.” Az írók: Gazda Albert a szovjet, Tóth Tibor a román, Hunčik Péter a csehszlovák, Horváth Viktor a magyar, és Makai József a jugoszláv néphadsereg ex-katonája, akik mindannyian a nyolcvanas években vonultak be, és töltöttek kevesebb-hosszabb időt a keleti blokk különböző alakulataiban.
Érdekes, ki hogyan értelmezte és teljesítette a „feladatot”, azaz milyen mélyre merült el az emlékei tengerében, vagy mennyire adta ki (egykori ön)magát a mai olvasóknak, azaz az írások terjedelme, hangulata, és stílusa is jócskán különböző. Nem spoilerezném el ezt a recenziót semmilyen konkrétummal, kedvcsinálónak csak egy pár „adat” a Tartalomjegyzékkel és egy nagyon rövid Előszóval indító, összességében 280 oldalnyi kötetről.
Adott öt pártállami hadsereg, és öt különböző korú és időre – Técsőről, Temesvárról, Budapestről, Érsekújvárról, Zomborból, – bevonuló fiatalember (többségében kényszerből, de van, aki önként), akik más és más szociális háttérrel és társadalmi rétegből érkeztek, ráadásul négyük kisebbségi magyarként szolgálta le (9-23 hónapnyi) katonaidejét. A legszűkszavúbb elbeszélés 12 oldalnyi, a legterjedelmesebb pedig 79, mert van, aki besorozásának előzményeit, és katonáskodását csak egy-két fontosabb momentum kiemelésével tudta le, és van, aki részletekbe menően (a helységek, személynevek, fegyvertípusok pontos leírását sem kihagyva) saját történetének elmesélése mellett (kisebb, de inkább nagyobb mértékben) – korrekt történelmi, politikai, esetenként kulturális hátteret felvázoló, sőt gasztronómiai útmutatót nyújtó – egyfajta korrajzot is adott. Valamint, van, aki harmadik személyként, vagyis egy képzeletbeli kívülálló szemén keresztül elevenítette fel a vele történteket, nem mellőzve helyenként a művészi megfogalmazásokat sem. Egyszóval, rendkívül olvasmányos és kissé „merevebb” (mondhatni kevésbé sikerült) írások is születtek.
Közös pont, hogy minden fejezet az adott ország hadseregének jelmondatának felidézésével, legfontosabb adatainak felsorolásával, és emblémájának bemutatásával kezdődik, majd ezután következnek a személyes beszámolók. Valamint, hogy a novellák mindegyikében előbb-utóbb előkerül a korrupció, ügyeskedés, csempészés, úgyhogy ezeket egyértelműen közös nevezőnek tekinthetjük a benti szürke hétköznapokat hol aktívan, hol lustábban morzsoló fiatalemberek katonaidejében. (Meglepő?)
Szimpatikus, hogy többször is humoros, ironikus (sőt, néhol gúnyos) megfogalmazást sem nélkülözve tárulnak az olvasó elé az egyes beszámolók, azt viszont minimum érdekesnek mondanám, hogy egyik visszaemlékezés sem tartalmaz őket ért kimondottan erőszakos vagy szívatós részeket – két lehetőség van, vagy tényleg nem történt egyikük egyenruhás hónapjai alatt sehol semmi ilyesmi, vagy úgy döntöttek, hogy feledje az ilyeneket jótékony homály.
A picivel kisebb mint A5-ös méretű, fotóanyagot nem tartalmazó kötet külalakja megér egy hosszú eltávot, azaz kitalálója és kivitelezője profi munkát végzett, a kartonpapír borítás, a minimalista, de kifejező frontoldal, és a kiadvány tördelése is hozza a military hangulatot – a visszahajtott belső fülekre a szerzőktől egy-egy rövid idézet, illetve a róluk közölt legfontosabb tudnivalók kerültek.
Hasznos, tanulságos, izgalmas olvasmány a közelmúltról, nem csak katonaviselteknek ajánlva!
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
