A nemzetáruló népszavazás emlékére

A nemzetáruló népszavazás emlékére

A baloldal soha meg nem bocsátható aljas kampányt folytatott magyar testvéreink ellen a 2004. december 05-ei kettős állampolgárság megadásáért tartott népszavazás előtt (is)! Céljuk az volt, hogy magyart a magyar ellen uszítsanak.

Nem volt elég nekik a magyarság szétszakítása, nem volt elég Trianon. 

A hazug  kampány szószólói: Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Mesterházy  Attila voltak, hogy csak néhány nevet említsünk. 23 millió „román” bejövetelével, családonként havi 20 ezer forint veszteséggel, „mások” helyetti adó- és nyugdíjfizetéssel, munkahelyünk elvesztésével, az országra és ránk nehezedő „jelentős teher”-rel fenyegettek.

Akkor borzasztóan féltették Magyarországot – kiktől is? A magyaroktól.  

Magyarország és a magyarok ellen most is folyik kampány a szoclibek kezdeményezésére, itthon és az EU-ban is. Nem tetszik nekik a magyar álláspont sem a kvóta ügyében, de alapvetően az nem, ami az alkotmányunkban a kereszténység értékelvét törvényesíti.

Az európai szocialisták és liberálisok gondolatrendszerében ugyanis az a szó: humanizmus, voltaképpen az ateizmus, de mindenképpen a vallás, és valláserkölcs tagadását jelenti. Újra, és újra fogást keresnek rajtunk. Tehát megint tőlünk, magyaroktól kell félteni a nagybetűs demokráciát?!

Hírdetés

Eközben Gyurcsány az elszakított területeinken élő nemzettársainktól megvonná a szavazati jogot!   Szerintük nem csak a határon túli magyaroktól a Hazánk, hanem egész Európa veszélyben van a „gaz Orbán” mutatta példától – ami mellesleg az egyetlen ütős intézkedés-sorozat volt a Schengeni Egyezmény diktálta határrendészeti szabályok betartásával, érvényesítésével az EU-n belüli „fővezetők” totojázása között. 

Merthogy miről beszélnek folyamatosan a senkiháziak Gyurcsánnyal, Niedermüllerrel, Kunhalmival és Sorossal – aki nem is Európában él, de beleavatkozik belügyeinkbe – megfejelve? Öleljük keblünkre a migránsokat. Gyurcsány az általa korábban arab terroristáknak nevezettek közül házába fogadott látványosan pár napra néhány „menekültet”, és még a „kedvenc kockás ingét” is nekik adta.

Az újkori népvándorlás, migráció idején az erőszakkal betörő, fenyegetődző idegeneket fogadjuk be? Magyar testvéreinket pedig eltaszítottátok?! És ezek még mindig részt vehetnek a közéletben?!

Szégyen!  Ti nem változtok! Azok maradtatok, akik mindig is voltatok! Nemzetáruló antimagyarok! Nem felejtünk!

Patakfalvy  Katalin

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »