Megvan az ellenzéki jelölt Győrben

Megvan az ellenzéki jelölt Győrben

Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke a szocialisták, a DK, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik által alkotott győri ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje – jelentették be a pártok Győrben.

A megyeszékhelyen január 26-án tartanak megismételt polgármester-választást, miután Borkai Zsolt polgármesteri megbízatása november 8-án lemondással megszűnt.

Pollreisz Balázs azt mondta: az ellenzéki összefogás civil jelöltet keresett, de

a civil jelöltek nem merték, vagy tudták elvállalni a jelöltséget.

A jelöltséget azzal vállalta el – tette hozzá -, hogy megválasztása esetén nem az MSZP, hanem az ellenzéki összefogás és a győriek érdekeit képviseli majd.

Hangoztatta, hogy programjukkal a város becsületén esett foltot szeretnék tisztára mosni.

Hírdetés

A megyeszékhelyen az utcák tele vannak szeméttel, sok a rossz minőségű busz, és fel kell számolni a korrupciót – mondta.

Hozzátette: polgármesterként első intézkedése az lesz, hogy egy független civil jogvédő szervezettel átnézeti az eddig megkötött önkormányzati szerződéseket.

A Fidesz-KDNP-s többségű közgyűlésben a munkát együttműködéssel tudja elképzelni a város fejlődése és a győriek érdekében.

Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke, az ellenzék polgármesterjelöltje az október 13-i önkormányzati választáson, közölte, egészségi állapota nem engedi, hogy ismét megmérettesse magát. Úgy fogalmazott, azért nem vállalta a jelöltséget mert nem tud százszázalékosan a kampányra koncentrálni, ugyanakkor minden erejével támogatni fogja Pollreisz Balázst.

A sajtótájékoztatón részt vett Buzinkay György, a Momentum elnökségi tagja, Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő, Kendernay János, az LMP társelnöke, Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Nunkovics Tibor jobbikos országgyűlési képviselő és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

A politikusok egyaránt örömüket fejezték ki, hogy sikerült egy ellenzéki polgármesterjelöltet találniuk, akit mindenben támogatnak. Azt is elmondták, hogy az október 13-i önkormányzati választáson bebizonyosodott, hogy egy közös ellenzéki jelölttel megtörhető a Fidesz hatalma.

A Fidesz Dézsi Csaba Andrást, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház osztályvezető főorvosát, országosan ismert kardiológust indítja a városban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »