Nagyrőcei tragédia: A kutyamentő nők valószínűleg eltévedtek és a folyóban végezték

Nagyrőcei tragédia: A kutyamentő nők valószínűleg eltévedtek és a folyóban végezték

Nyitókép: Polícia SR

 „Megfulladunk“ – jelentette be az egyik nő a segélyhívó számon, majd elhallgatott a telefonja.

A nagyrőcei Labka pomoci állatmenhelyen már szerda reggel drámai volt a helyzet. Az egyik alkalmazott, aki a szomszédos Vizesréten (Mokrá Lúka) lakik, már akkor sejtette a közelgő szerencsétlenséget.

 „Nálunk a réten már a vízfolyás is megáradt. Az egyik menhelyes kutya ott volt nálam, az árvízvédelmi gátakat erősítettük, így nem mentem be a menhelyre. A kolléganőm azonban dél körül azzal hívott, hogy a víz miatt már a menhelyen is problémák vannak“

– írta le a tragikus nap kezdeteit Kvetoslava Slaná, aki már tíz éve gondoskodik a nagyrőcei menhely kutyáiról.

A víz a menhelyet is elérte

Nem messze a nagyrőcei menhelytől folyik a Murány-patak, aminek olyan heves lett a sodrása, hogy fákat sodort magával. A menhely melletti rétre olyan mennyiségű víz zúdult, hogy lényegében egy újabb folyómeder jött létre. A víz csakhamar elérte azt az árvízvédelmi vonalat, amit a múltban az eddigi egyetlen áradás során a menhely köré ástak.

Sajnos ez az árvízvédelmi vonal túl kicsinek bizonyult, ugyanis a víz áthömpölygött a menhelyen, és a közeli házakat is elárasztotta.

Hírdetés

„Gyorsan segítséget kértünk az internetes oldalunkon. Egy ukrajnai menhely jelentkezett, valamint a rozsnyói kolléganőnk, akivel már régóta segítjük egymást“

– mondta Slaná.

Három nő indult Rozsnyóról a nagyrőcei menhely segítségére: a helyi menhely alkalmazottja, Zuzan és két önkéntes, Katarína és Zdenka. A nagyrőcei menhelyen összeszedték a kutyákat, és elindultak velük Rozsnyóra. Telefonon kapcsolatba léptek Salnával és megegyeztek, hogy megállnak nála Vizesréten az utolsó kutyáért.

Hívták a segélyhívó számot

Kvetoslava Slaná 18.00 óra körül a házánál várta a rozsnyói menhelyeseket, de mivel nem érkeztek meg, mobilon próbálta utolérni őket. Sajnos egyikük sem volt elérhető.

 „Később tudtam meg, hogy Zdenka a segélyhívó számot hívta, ahol bejelentette, meg fognak fulladni. Ezután megszakadt a hívás“

– mondta a menhely alkalmazottja.

Slaná véleménye szerint a három rozsnyói nő a zord időjárásban letérhetett a helyes útról, vagy a navigáció rossz helyre irányította őket. Valószínűleg már nem tudtak kiszállni az autóból és a vízben végezték. A három nőn kívül az autójuk és a kutyák is eltűntek.

A fentebb említett Zdenka holttestét 400 méterre a menhelytől már tegnap este megtalálták. Peter Pellgrini kormányfő ma megerősítette, hogy a másik két nő is életét vesztette.

Aktuality.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »