„Cinikus rétvárizmus” helyett a valóság: egy 38 éves magyartanárnő levele

„Cinikus rétvárizmus” helyett a valóság: egy 38 éves magyartanárnő levele

Facebook-bejegyzésben állt ki Ander Balázs országgyűlési képviselő amellett a tanárnő mellett, akinek elkeseredett levelét kedden hozta le a wmn.hu. Bianka 38 éves magyartanár, tizenegy éve van a pályán, szereti hivatását, osztályát, diákjait. Most mégis besokallt.

Levelében az égető tanárhiány a leginkább szembetűnő:

hetek ő tartja – ismét leírjuk: magyartanárként – a kémia-, az erkölcstan- és a fizikaórákat az osztályomban, hetente egyszer pedig az angolt is – felsőfokú német nyelvvizsgával. Emellett egy hete a napközit is viszi.

Első osztályosokat tanító kolléganője ugyancsak a felmondáson gondolkodik, mert tanítótársa is távozott az iskolából. Az aulában pedig

tornaórával találkozott, melyet a földrajz szakos kollégája tartott.

A tanárnő az adminisztrációt ugyancsak tehernek érzi: nem a valóságot kell rögzíteniük, hanem hogy kijöjjön a statisztika. A 32 óránál egy perccel sem regisztrálhatnak többet, hiába dolgozott 56 órát (!) javítással, szülőivel, ünnepi nap szervezésével.

Mindezt 230 ezer forintos fizetésért

– írja Bianka, majd hozzáteszi: a bérükről nem is beszélhetnek nyilvánosan.

Hírdetés

Ander Balázs a közösségi portálon azt írta,

hiába a valóságtagadó hazugságok, akkor sem minden nagyon szép! Hiába a cinikus rétvárizmusok, akkor sem minden nagyon jó! Hiába a kierőszakolt lojalitás, akkor sincsenek a pedagógusok mindennel megelégedve!

Kiemeli, a hatalomban levő politikusok gyermekeinek ott vannak a többmilliós tandíjat követelő magániskolák. Közben viszont a hazai közoktatás súlyos válságát éli.

Idézi a statisztikákat, mely szerint

tíz végzett pedagógusból csak négy kezd el tanítani, s az ő egyharmaduk is villámgyorsan otthagyja ezt a csodálatos pályát,

és túlterhelt, megfélemlített tanárokkal nem lehet versenyképes országot és polgári társadalmat építeni.

Minden tiszteletem a nehézségek ellenére is kitartó, munkájukra hivatásként tekintő kollégáknak!

– írja a jobbikos politikus.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »