Ez is valami: cigánybűnözési fajtákról készített kisfilmeket a belügy – bár a jelenséget természetesen nem merik nevén nevezni

Ez is valami: cigánybűnözési fajtákról készített kisfilmeket a belügy – bár a jelenséget természetesen nem merik nevén nevezni

Az idősek áldozattá válásának megelőzése érdekében készített Csalóakadémia címmel négyrészes rövidfilmsorozatot a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa (NBT). A humoros filmekből, amelyekben egy idősebb bűnöző „oktatja” a fiatalabbat a trükkökre, az idősek megismerhetik a rájuk leselkedő veszélyeket.

Garamvölgyi László, az NBT kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a kormány 2013-ban fogadta el a nemzeti bűnmegelőzési stratégiát, amelyben kiemelt szerepet kapott az időskorúak védelme; máig az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése a tanács egyik legfontosabb feladata.

Az idősek hiszékenyebbek, nem könnyen fognak gyanút, így gyakrabban válnak csalás áldozatává – tette hozzá a dandártábornok. Ezért döntött úgy az NBT, hogy négy rövidfilmben bemutatják a csalók gondolkodását, végtelen kreativitását, a tipikus elkövetői magatartásokat. Ezeket a potenciális sértettek is könnyen tudják azonosítani – jegyezte meg.

Hozzátette: a kisfilmekkel azt szeretnék elérni, hogy az idősek ismerjék fel a gyanús körülményeket, és ne dőljenek be a csalásoknak.

Hírdetés

„Szeretnénk, ha az idősek a filmek hatására elsajátítanák az egészséges gyanakvás és az észszerű óvatosság elvét” – fogalmazott Garamvölgyi László.

A kisfilmek „a kamuzás alapjait”, az „unokázó” és az álruhás csalásokat, valamint a lakásban az értékek elrejtésének „tuti helyeit” mutatják be.

Gáspár Tibor alakítja az idős, tapasztalt bűnözőt, Jéger Zsombor pedig a tanítványát.

A filmecskék valóban jól sikerültek, ráadásul, ami legalább ilyen fontos: ha nem is mindkét szereplőnek, de legalább az egyiküknek ezúttal – kivételesen – valóban olyan a megjelenése, mint azoknak a cigánybűnözőknek, akik az esetek elsöprő többségében elkövetik ezeket a rájuk jellemző bűncselekményeket. (Jéger nemrég egyébként "migráns angyalt" alakított egy adófizetői pénzen betolakodókat sajnáltató filmben.)

Kérdés persze, ha rend van, mi szükség ezekre a filmekre… De ennek a látszólagos ellentmondásnak a feloldása már nem a mi gondunk.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »