Belépett a kapun, két fegyveres kíséretével a végrehajtó. Az idős ember elébe indult, hogy üdvözölje. „Csak hízelgés nélkül paraszt. Hol a beszolgáltatandó gabona?” tette fel a kérdést a végrehajtó durva rideg barátságtalan hangon…
„Hát édes fiam” próbálkozott az idős ember. „Ne fiamozz engem, én hivatalosan vagyok itt. Nem családi látogatásra jöttem,” szakította félbe a végrehajtó ordítva az öreg embert. „Hova dugtad el a gabonát büdös paraszt?” És a kérdés kíséretében jött a hatalmas pofon.
Az öreg ember letörölte a szája sarkából kibuggyanó vért. Szánalmasan nézett könnyes szemekkel az előtte álló alig tizenkilenc éves suhancra. „De fiam..” próbálkozott újra az öreg. De csak eddig jutott a mondanivalójával. Újabb hatalmas pofon szakította félbe. Talán meg is tántorodott tőle. De nem esett el. Mert a végrehajtó egy gyors mozdulattal megmarkolván hosszú bajuszát megállította a lendületben lévő fejét. „ Hol az eldugott gabona vén szaros,” ordított, és rángatta fel, le, az újára csavart ősz bajuszt.
Az öreg ember, védekezésre emelte kezét, és rögtön kapta a puska tussal a gerincében az ütést. „Még kezet mersz emelni a végrehajtóra,” ordított az ütést leadó fegyveres kísérő. És követte a másik ütés a vese tájékára. Az öreg ember csak megrogyott, felnyögve fájdalmában. De a bajusz rángató gondoskodott róla, hogy talpon maradjon. Most már másik keze újára is rávolt csavarva a szerencsétlen ember bajusza. És húzta is maga után az udvarba hátra a szalma kazal felé. Ismételgetve a kérdést, „hova dugtad el a búzát zsíros disznó.”
Az öreg ember már nem próbált megszólalni. Véres ajakkal, könnyes szemmel ment a bajusza után. „Nem mondod meg, megdöglesz,” ordította el magát a másik fegyveres. És a puska tusával halántékon csapta az öreg embert. Most már nem tartotta meg talpon a végrehajtó. Elesett a szalmakazal tövébe, véres homlokkal eszméletét vesztve. A végrehajtó egy rövid ideig nézte, majd odaszólt a két kísérőnek. „ Menyünk, úgy látszik tényleg nincs dugott gabonája.” Lesöpörve újáról a néhány ráragadt kiszakadt bajusz szálat, és otthagyta a kazal tövében véres fejjel az öreget.
Volt egy néhány hasonló esete ennek a „bajusz csupálló,” végrehajtónak, de talán ez volt a leg mocskosabb tette.
És az évek múltak. Erre már nem is olyan túl sokan emlékeztek. Aki igen azok igyekeztek elfeledni életüknek ezt a szakaszát. Vagy legalább keveset gondolni ennek az időszaknak keserveire. De mindég voltak akik nem tudták azt feledni, és mélyen hordták magukban a keserű emléket.
És most tegnap jött a vihar. Ömlött az eső, tépte a fákat a vihar. Mindenki kelő menedékbe menekült előle. Talán jó, hogy a későbbi esti órákban ontotta a tettlegesebb erejét. Sok felé lecsapott a villám. Fákat hasított szét, jelentős pusztítást hagyott maga után reggelre. Egész éjjel dolgoztunk az áramszolgáltatónál, sok volt a vonal szakadás. Áramtalanítani kellett a nehezen elhárítható hibákat, úgy a magas feszültségű vonalakon, mint az alacsonyon. Sok felé a leszakadt ágak okozták az áramkimaradásokat.
Én az egyik munkatársammal reggel már szárazba öltözve, a fogyasztóknál keletkezett bejelentett hibák elhárítására lettem beosztva. Az egyik bejelentés úgy szólt, hogy villám csapás miatt nincs villanyárom az egész házban. Odaérve a bejelentett címre első volt, hogy az óraládába benézzünk. Bár kívülről csak enyhén füstös villanyóra szekrény fogadott bennünket. Annál nagyobb volt a meglepetés amikor kinyitottuk. A belsejében feketére szétégett biztosítékok elolvadt vezetékek, megolvadt és megégett villanyóra korommal lepett feketesége tárult elénk.
A házi gazda az épület hátsó részéhez invitált bennünket, hogy megmutatja honnan ered a baj. A ház végéhez épített melléképületben volt elhelyezve a központi fűtésre a kazán. Annak tégla kéménye a lakóház végénél magasba a tető fölé volt kivezetve. És ezeknek a tégláknak a tető cserép feletti mennyisége most a szomszéd udvarban, a tetőn és az épület előtti udvarban hevert széjjel.
„A kéménybe csapott bele a villám az este tíz óra körül. Nagyon megijedtünk a nagy csattanásra, a lakásban végig futó világosságra. Olyan volt mintha egy fény gömb jött volna be a szobába. A csillárok lepotyogtak a menyezettről. A villany dobozokból lángcsóva csapott ki. Minden nagyon gyorsan történt. Talán egy időre megmeredtünk feleségemmel az asztalnál ülve. Előtte televíziót néztük, most hirtelen teljes sötétben. Nem tudom most sem felmérni mennyi idő múlott mire összeszedve magam megszólalta. Nincs bajod? Kérdeztem feleségemet, akinek az ijedt sikolya után még a lélegzetét sem hallottam. Nincs de nagyon megijedtem, jött a válasz. Mindjárt csinálok valami világosságot, maradj a helyeden. Előkotortam tapogatva egy ellem lámpát. Meggyújtva rögtön menekülésre is fogtuk kifelé az udvarra mind a ketten. Csak akkor jöttünk rá, hogy vastag füstben vagyunk a szobában. Egy kis friss levegő vétel után néztem szét, hogy mi is történt. De igazából csak reggel tudtuk felmérni a valós helyzetet. Minden jel arra mutat, hogy a központi kéménybe csapott bele a villám. És a villanyvezetéken futott végig a házon. Az egyik szomszédom villanyszerelő, szerinte a szerencsénk az, hogy a földelés elvitte a földbe.”
Eddig tartott az elbeszélése a szerencsétlen esetről. Aztán bevezetett bennünket a lakásba, ahol minden egyes elosztó doboz konnektor, kapcsoló doboz körül füstösen feketén tátongott. A csillárok az asztalon, földön széttörve hevertek. Míg a kolléga benn maradt megbeszélni a teendőket és leszedni a villany órát. Én a karóra mentem leszerelni a házhoz vezető csatlakozást. Mert ilyen esetben egy komplett új szerelést kellett csinálni. De ez magával vont még néhány kísérő munkát is.
A villanykaróhoz érve, megszólított egy öreg bácsi, akivel egyszerre értünk oda. „ Mondja fiatalember mi történt?” Fordult hozzám a bácsi kérdésével. Csak röviden elmondtam néki sajnálkozva mekkora kár érte a szerencsétlen embert. Nagy meglepetésemre, cseppet sem sajnálkozó megjegyzést tett. „Aha, végre ő is megkapta méltó büntetését. Tudja az Isten hova kell csapni égő ostorával.” Meglepődtem az inkább kárörvendő megjegyzésen, a sajnálkozás helyett. Meg is kérdeztem tőle, hogy lehet ilyen lelketlen. „Ha érdekel téged miért mondtam amit mondtam. Itt lakok a második háznál gyere be egy kávéra és elmondom.””
Leoldottam a csatlakozást, elvégeztük teendőnket. Bár sok volt a munkánk, de a kíváncsiság nagy úr. Én viszont természetemtől fogva ritkán tudtam az „úr”nak ellenállni. Bementünk a bácsihoz kávéra. „Láttam rólad, hogy bejöttök a mama már főzi a kávét. Üljetek le és talán sikerül elmesélni mondani valómat, mire megisszuk a kávét.”
És a bácsi elmesélte a fent már leírt eseményt. Időnként letörölve előtörő könnyeit, lassan a végére is ért elbeszélésének. „ Még talán csak annyit hozzáadva az egészhez.” Mondva fejezőbe mondókáját az öreg ember.
„A fejbe ütés maradandó agysérülést idézett elő. Élete végéig gondoskodásra szorult. Az édes testvérem volt, és ott lakott által a sarkon. Amit ez a mocsok örökölt meg szülei halála után, mert nem volt másik gyerekük. Ide épített az udvar végébe ahova bajuszánál fogva oda cibálta a saját apját. Talán pont oda ahova most oda csapott az isten ostora. Végre elkezdi utol érni a sorsa. Hát én nem tudom sajnálni.” Fejezte be a bácsi igazi háború utáni történetét.
Történetét ami csak az egyik volt a sok közül ami napvilágot látott. De a sok közül amit soha el sem meséltek, vagy talán mertek volna elmesélni, írja Agócs András.
The post Tudja az Isten hova kell csapni égő ostorával… appeared first on .
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
