Megtámadták a választási eredményt az I. és a VIII. kerületben is

Megtámadták a választási eredményt az I. és a VIII. kerületben is, értesült a Mérce. A budai kerületben nyerő V. Naszályi Márta a hvg kérdésére megerősítette az értesülést, és azt mondta, egyelőre csak telefonon értesítették a fejleményekről, és bemegy majd a Városházára, hogy megérdeklődje, mire hivatkozva adták be a kifogást. A Mérce azt írja, a volt polgármester, Nagy Gábor Tamás személyesen jelezte neki, hogy megtámadták az eredményt.

A VIII. kerületben Sára Botonddal szemben nyerő Pikó András sajtósa azt mondta, megkapták a Fővárosi Választási Bizottságtól a jegyzőkönyvet, amelyben azt szerepelt, hogy magánszemélyek három kifogást adtak be, de azt a bizottság formai problémákra hivatkozva elutasította, azaz egyelőre úgy tűnik, hogy Pikó eredménye hivatalosnak tekinthető.

Hírdetés

Igaz, a VIII. kerületben az összes olyan egyéni körzet eredményét is megtámadták, ahol ellenzéki képviselők nyertek.

A VI. kerületben, Soproni Tamással szemben nem érkezett kifogás a választási bizottsághoz, ahogy eddig Karácsony Gergely főpolgármester eredményét sem támadták meg.

A ferencvárosi polgármester-választás eredményét 10 perccel Baranyi Krisztina hivatalba lépése előtt támadták meg. Az eredményt a választási törvény 174. paragrafusának második bekezdésére hivatkozva támadták meg, amely szerint „az urnákat az elsőként szavazó választópolgár jelenlétében úgy kell lezárni, hogy azokból – az urna szétszedése nélkül – ne lehessen szavazólapot eltávolítani.” Baranyi Krisztina azt nyilatkozta, hogy ezzel szemben az indoklásból az derült ki, hogy láncszavaztatás miatt érkezett kifogás.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »