Gulyás Gergely: Borkai Zsolt aranyérmeket szerzett a balliberális jelölteknek

Gulyás Gergely: Borkai Zsolt aranyérmeket szerzett a balliberális jelölteknek

A kormány tiszteletben tartja a választók döntését és nyitott az együttműködésre a megválasztott településvezetőkkel – hangsúlyozta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az Alapjogokért Központ konferenciáján. Szerinte az önkormányzati választásra Magyarországon kétpártrendszer alakult ki.

A leadott szavazatok összessége alapján a Fidesz-KDNP jó eredményt ért el az önkormányzati választásokon – vélekdett Gulyás Gergely Miniszterelnkséget vezető miniszter az Alapjogokért központ keddi konferenciáján. Úgy látja ugyanakkor, hogy több oka van annak, hogy a fővárosban és több nagyvárosban sikertelenek voltak a kormánypártok:

  • nem számoltak azzal, hogy az ellenzéki összefogás ilyen hatékony lesz,
  • Borkai Zsolt győri polgármester ügyének is rossz hatása volt.
  • „Borkai Zsolt nagy dicsőséget és aranyérmet szerzett Magyarországnak az 1988-as szöuli olimpián, most

    legalább 3, de lehet, hogy 5 kerületben és legalább 2 megyei jogú városban aranyérmet szerzett a balliberális pártok jelöltjeinek”

    – fogalmazott Gulyás Gergely.

    Szerinte Magyarországon vasárnap „kétpártrendszer” alakult ki.

    Hírdetés

    „Nem tudjuk, hogy ez hosszútávon így marad-e. Nem tudjuk, hogy ez egy parlamenti választás esetén elképzelhető és létre tud-e jönni, hiszen legyünk őszinték, fordítva van, ahogy mi gondoltuk; azt gondoltuk, a parlamenti választásokra könnyebb összeállni, nem kell közös jelölteket találni, ráadásul nincs polgármesteri személyes népszerűség. Ezzel szemben a helyzet fordított: egy közös jelölt mögött könnyebb volt az ellenzéknek összeállni, mint hogy a programokat összeegyeztessék, ami a listaállításhoz feltétlenül szükséges” – vélekedett Gulyás Gergely.

    Kósa Lajos az ellenzéki szavazókról

    Kósa Lajos, a Fidesz választási kampányfőnöke szerint nem biztos, hogy a duális szerkezet hosszú távon működőképes lesz.

    „A duális erőtér másik oldalán egymással semmiben egyet nem értő szavazók vannak, akik valószínűleg egy teremben sem tudnak hosszú ideig együtt lenni.

    Együttműködnek egy olyan politikai erő hatalomra jutásában, aminek nincs semmilyen érvényes koncepciója és érdemi mondanivalója arról, hogy mit is kellene csinálni.”

    Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója hangsúlyozta, továbbra is a Fidesz az ország legerősebb pártja, szerinte akár a megyei listákat, akár a megyei jogú városok polgármestereire leadatott szavazatokat, akár a főpolgármester-jelöltekre leadott szavazatokat, akár az egyéni önkormányzati képviselőkre leadott szavazatokat, akár ezek összességét nézzük, azt láthatjuk,

    a Fidesz-KDNP jelöltjei, listái országosan 52-53 százalékot kaptak.

    Szerinte meg lehet figyelni, hogy a nagyobb városok liberálisabb, a kisebb településeken élők konzervatívabb értékrendet képviselnek.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »