Elemzők: az ellenzék áttört és tanulóképes

Elemzők: az ellenzék áttört és tanulóképes

Az önkormányzati választások legfontosabb tanulságairól szólva Pulai András, a Publicus Intézet igazgatója figyelmeztetett, az ellenzék még nem érte el a vidék Magyarországát, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint a vasárnap „a tanulóképesség napja” volt.

Fekete-fehér eredménye lett az önkormányzati választásoknak – vélekedett az InfoRádió választási műsorában vasárnap éjjel Pulai András, a Publicus Intézet vezetője.

„Azt számolgattuk az elején, hogy

ha lesz legalább tíz megyei jogú városa az ellenzéknek – lett – és lesz főpolgármestere – lett -, lesz a kerületek többségében polgármestere és a fővárosi közgyűlésben többsége – lett -, akkor elmondhatjuk, hogy áttörést ért el az ellenzék.

Igen, áttörést ért el” – mondta Pulai András.

Arra is rámutatott ugyanakkor, a vidéki Magyarországig nem ért el, de emlékeztetett Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester és Tóth Bertalan MSZP-elnök szavaira, melyek szerint „a szabad városok vezetnek el egy szabad országig”.

Szerinte az ellenzék számára „jó kezdés” volt egy megkezdett úton a mostani önkormányzati választás.

Hírdetés

„De ne felejtsük el a Fidesz mindent vivő sikersorozatát 2006 óta, amit egy önkormányzati választáson alapozott meg” – tette hozzá.

Számára az,

ahogyan a választás éjszakáján Karácsony Gergely, illetve Orbán Viktor megnyilvánult, egyfajta csatabárdelásásként értelmezhető,

miközben „nyilván nem fognak mindenben egyetérteni”, és akár Karácsony Budapestről revolverezheti a kormányt a továbbiakban.

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója úgy vélekedett, az önkormányzati választások napja „a tanulóképesség napja” volt.

„Ne felejtsük el, hogy 2014-ben, amikor az önkormányzati választás lezajlott, a vesztes jelölt nem gratulált a győztes jelöltnek. Ezek gesztusjellegű dolgok, de mégis nagyon fontosak, tehát

a tanulóképességbe az is beletartozik, hogy a vesztes elismeri a vereségét, a győztes pedig elismeri, hogy elődjétől is tanulhat valamit”

– fejtette ki.

Úgy érzékeli, az is egy tanulság lehet, hogy a politikai ellenfeleknek nem kell feltétlenül a legnagyobb ellenségeknek lenniük.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »