1919. október 12-én vonult be a Nemzeti Hadsereg Székesfehérvárra. Igaz, Horthy Miklós fővezér hadseregének előőrsei már október hetedikén, kedden megjelentek a városban, de az ünnepélyes bevonulásra csak vasárnap került sor. Ezen az eseményen beszélt Prohászka Ottokár megyéspüspök is, ekkor elhangzott szavai azonban kimaradtak a 25 kötetes életműkiadásból.
A Fejérmegyei Napló 1919. október 9-ikén címlapon tájékoztatta a város lakosságát arról, hogy a hét végén Horthy fővezérrel az élén bevonul a városba a Nemzeti Hadsereg. A rövid tájékoztatóban arról értesültek a polgárok, hogy a Vásártéren Bilkei Ferenc plébános mond tábori misét, ő is prédikál, „megyéspüspökünk pedig megszenteli a Nemzeti Hadsereg zászlaját”.
Másnap a lap címoldalon közölte gróf Károlyi József felhívását. A főispán tájékoztatta a város népét, hogy 1700 fős csapat élén vonul be a városba Horthy, s arra kérte a fehérváriakat, fogadják szeretettel a katonákat, és adakozzanak a Nemzeti Hadsereg javára.
Száz évvel ezelőtt vonult be Szent István városába a Nemzeti Hadsereg. A fővezér a köszöntésekre válaszul többek között ezt mondta:
Olyan ez a magyar nemzet, mint az ekrazit. Minél jobban ütik, nyomják, annál jobban robban.
(Fejérmegyei Napló 1919. október 14., 3. o.)
Az említett napilap részletes beszámolójából tudjuk, hogyan zajlott le az ünnepség. Az újság közölte Bilkei Ferenc plébános prédikációját, majd a folytatásban ezt olvassuk:
A tábori mise végén Prohászka Ottokár megyéspüspök megszentelte a fővezér fehér selyem zászlaját. A zászlót egy katona tartotta, mellette kivont karddal egy tiszt állott díszőrséget, a zászló mögött fehér ruhás lányok állottak. Prohászka püspök beszédében hangsúlyozta:
Az Isten áldását kérjük le a független magyar nemzeti hadseregnek első zászlajára. Tesszük ezt Székesfehérváron, ahol Szent István a koronát vette az oltárról, felkötötte a megszentelt kardot és kezébe vette ezt a Máriás lobogót, amely ott lobogott Hunyadi János, Kapisztrán Szent János, Rákóczi György és Ferenc kezében, s amelyre a visszavonásnak, a félreértésnek, az árulásnak soha még csak az árnyéka sem vetődött rá. Legyen ezen a zászlón az Istennek áldása! Legyen ez a zászló a magyar vitézség, a magyar jogtisztelet, a magyar tisztesség, a magyar hűség fényes szimbóluma. Lengjen ez a zászló soha nem támadó, mindig csak védelmi harcban! Suttogja körül redőit a győzelemnek géniusza, koszorúzza azt meg babér, pálma és dicsőség! Legyen ez a zászló a fegyelemnek, a szubordinációnak (= alárendeltség, szolgálati fegyelem), az engedelmeskedni tudásnak és az áldozathozásnak a lelkes szimbóluma! Mert nagyot csak akkor tehetünk, életre csak akkor vagyunk érdemesek, ha az eszményekért halni, ha az eszményekért tönkremenni, a tönkremenésünkben diadalmaskodni tudunk.
Legyen ez a zászló a magyar nemzet reményeinek a zászlaja. Bízzunk az Istenben, de tegyünk róla, hogy kiállani is tudjunk jogainkért, a jogfolytonosságért, a magyar koronáért, a magyar nemzet reményeiért és tenni tudjunk, s tűrni és áldozni tudjunk addig, amíg azok a remények meg nem valósulnak.
Ezekkel az érzelmekkel kérem le erre a zászlóra az Isten áldását, adom rá az Anyaszentegyház áldását és bízom abban, hogy ennek a lerongyolt s szenvedő nemzetnek ez a zászló győzelmi utakat nyit saját jogainak kivívására, saját történelmi nagyságának megkoszorúzására.
(Uo.)
A zászlószentelés szertartása alatt felcsendült a Szózat, majd a fővezér köszönetet mondott a püspöknek a zászlószentelésért.
A Vásártéren lezajlott ünnepség után a város és a megye vezetői, a tisztikar tagjai ebédre gyűltek össze a Vármegyeházán. Itt több beszéd hangzott el. Előbb gróf Széchenyi Viktor köszöntötte a fővezért, akit arra kért, alakítsa a hadsereget „a saját magyar lelke szerintivé”. Utána Prohászka püspök emelkedett szólásra, az ő beszédét az idézett lap így adta vissza:
Prohászka püspök felköszöntötte a nemzeti hadsereg tisztikarát. Beszédében kiemelte, hogy Széchenyi gróf előbbi felszólalásakor világosságot ültetett abba az éjszakába, melyben a magyar nép – úgy látszott – a becsületét is elvesztette. Hol vannak a nemzet férfiai? Ez a fekete aggodalom nagy kérdésként lebegett előttünk, mintha szemfedő alatt éltünk volna. Vannak férfiaink! E teremben február elején felállott egy férfiú, Károlyi József főispán, aki programot adott a nemzet elé, mikor a vörös rém megnyergelte a közvéleményt. Férfiak: Friedrich (= Friedrich István miniszterelnök) és kormánya, melynek programjához a magyar kereszténység reményeket fűz. Férfi Horthy Miklós, kinél ősi magyar tradíciót s vitézséget látunk, kinek géniusza nyomában kifejlett egy lelkes tisztikar és legénység. Ezt a géniuszt a magyar nemzeti hadsereg tisztjeiben keresi s előtte s a fővezér előtt meghajtja a megkoszorúzott zászlót. Magyar tiszt az, akinek érzékenysége a magyar lélek inspirációja.
A magyar hadsereget nem csináltatták, hanem azt a nemzet vértől való iszonyodása hozta létre! (Viharos éljenzés.) A nemzet iszonyodott a nyílt sír előtt s keresett magyarokat, kik a nemzetet, a szakadó parton álló nemzetet a sírba való zuhanása előtt megállítsa (sic!). A tisztikarban látja a nemzet e magyarokat! A magyar nép tragikuma az idegenség, Ausztria fennhatósága, a vezetőség idegensége. Az utolsó évtizedek antihungarikum fejlődése, mely meghamisította a magyarságot és internacionális elemekkel megalkudott. Ez nem kell többé. De kell a nemzeti. A tisztikarban nemzeti lélek kell. Nem kellenek Kunok, akik Khónokból lettek; nem kell az a világnézet, mely orosz zsidó koponyák vérbajos agyváladéka, s melyhez galileisták (= a túlnyomórészt zsidókból verbuválódott szélsőbaloldali Galilei Kör tagjai) adták az irányt, kik nem a mieink akartak lenni. Horthy az eszményiség híve s a destruktív irány letiprója. Eszményiséget tisztelő tisztikara legyen, mely áldozni tud a hazáért, sőt mindent feláldozni a hazáért, mely őket méltóztatott Grál lovagjaivá avatni. Szent lélek: a „fegyelem lelke” kell, mely szubordinációt teremt, egyöntetű fegyelmet, melynek egy a lelke. Meghajtjuk a zászlónkat a tisztikar előtt s kérjük: támaszkodjanak bizalommal a magyar keresztény társadalomra, kik a tisztikarral együtt élünk s együtt akarunk meghalni. Tiszteljük bennük a Rákóczi népét, s zászlójukra fonunk koszorút a tisztult nemzeti érzés napsugaraiból.
(I.m. 3-4. o.)
Horthy Miklós röviden válaszolt a püspök szavaira. Elmondta, ő azért vezér, mert bajtársai annak választották, parancsol, mert bajtársai ezt akarják. Vasfegyelem kell, mert ennek híján nincs hadsereg, csak csürhe. A forradalom a destruktív erők munkája volt, mondta, s ebben az országot romboló munkában nagy szerepe volt a sajtónak, minden becstelenség kútforrásának, majd hozzátette, „ez csírájában akarja megfojtani a nemzeti hadsereget, de még torkukra forrasztjuk a szót!”.
Az írás végén egyetlen záró megjegyzés. Prohászka Ottokár több beszéde nem szerepel az 1927-1929 között megjelent 25 kötetes életműkiadásban. Az elfeledett beszédekből, interjúkból az elkövetkező hetekben közlünk néhányat, mert a püspök minden szava fontos üzenet a mának.
B. – Kuruc.info
Nem biztos, hogy katonaemberből lesz a legjobb politikus:
– Szárnysegédből kormányzó – 151 éve született Horthy Miklós
– A Horthy-kultusz veszélyei jobboldali szemszögből
További kapcsolódók:
– Hungarizmus: Isten gondolata magyar kiadásban – Prohászka Ottokár emlékére
– Mindig az eszményekre és a csillagokra kell föltekintenünk – 91 éve hunyt el Prohászka Ottokár
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
