Mi ellenezzük az adóemeléseket – mondta a világ legmagasabb áfájával rendelkező ország kormányfője, majd megrázta az "olasz Borkai" kezét

Továbbra is szorosan együttműködik a Fidesz és Silvio Berlusconi pártja – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának csütörtökön Rómában.

A kormányfő az olasz Forza Italia párt vezetőivel, Silvio Berlusconi elnökkel és Antonio Tajani alelnökkel egyeztetett. A megbeszélés után közölte: érintettek európai ügyeket, az olasz-magyar kapcsolatokat és az Európai Néppárt kérdését is.

Kiemelte: az európai ügyeket illetően abban maradtak, hogy továbbra is a legszorosabban együttműködik Silvio Berlusconi pártja és a Fidesz az Európai Parlamentben és minden más európai intézményben.

A miniszterelnök közölte: a magyar-olasz kapcsolatok tekintetében arról tárgyaltak, hogy most olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amely a legmodernebb technológiával rendelkező cégek beruházásait honosítja meg Magyarországon, és számítanak az olasz vállalatokra. Silvio Berlusconi egy üzleti delegációval el is jön majd Magyarországra, és tanulmányozni fogják a befektetési lehetőségeket – tette hozzá.

Hírdetés

Orbán Viktor hangsúlyozta: az Európai Néppárt ügyében arról beszéltek, hogy „mi a néppárton belül nagyon közel vagyunk egymáshoz, mind a ketten kifejezetten ellenezzük a migrációt, ellenezzük az adóemeléseket, ellenezzük a versenyképességet rontó gazdasági európai döntéseket, ellenezzük az adózás szabályainak uniós szintre való emelését”.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Forbanviktor%2Fposts%2F10157452670331093&width=480&show_text=true&height=436&appId

Azt mondta: „mi egy olyan pártszövetség vagyunk, egy olyan páros vagyunk az Európai Néppárton belül, amely a jövőben is együtt kíván működni”. Orbán Viktor szerint „ezért ők nagyon győzködnek bennünket, hogy maradjunk is benn az Európai Néppártban, de erről majd később fogunk döntést hozni, hogy ha letisztultak a viszonyok az Európai Néppártban”. Hozzátette: „ahhoz még néhány hétre azért szükség lesz.”

Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) rendezvényére érkezett Rómába, a CDI – amelynek egyik alelnöki tisztségét a kormányfő tölti be – az olasz fővárosban tartja soron következő vezetőségi ülését – mondta korábban az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »