A Párbeszéd is feljelentést tesz Borkai-ügyben

A Párbeszéd a magyar és a horvát hatóságoknál is feljelentést tesz a Borkai-ügyben. A párt frakcióvezetője egyúttal kezdeményezi a Magyar Olimpiai Bizottságnál, hogy vonják meg a győri polgármester olimpiai bajnoki járadékát.

A Párbeszéd a magyar és a horvát hatóságoknál is feljelentést tesz a Borkai-ügyben. A párt frakcióvezetője egyúttal kezdeményezi a Magyar Olimpiai Bizottságnál, hogy vonják meg a győri polgármester olimpiai bajnoki járadékát.

Szabó Tímea csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészséghez fordulnak, mert a sajtóban feltárt ügyek alapján felmerül a gyanú, hogy a győri polgármester környezetéhez tartozó emberek törvénytelen pénzügyi ügyleteket hajtottak végre. A hatóságok hallgassák ki Borkai Zsoltot és az összes olyan szereplőt, akik ezekben az ügyletekben érintettek lehetnek – követelte.    

A Párbeszéd társelnöke bejelentette, a horvát hatóságokat is megkeresik annak, az interneten közzétett videónak az alapján, amelyen Borkai Zsolt és két másik férfi három fiatal nővel folytat szexuális aktust egy horvátországi hajón. Szabó Tímea hangsúlyozta, Horvátországban büntetik a prostitúciót.    

A Párbeszéd felkéri az Európai Csalás Elleni Hivatalt (OLAF), hogy vizsgálja meg, betartották-e az EU-s jogszabályokat akkor, amikor a videón szereplő egyik nő vállalkozása három millió forint uniós támogatást kapott.    

Az ellenzéki párt a győri önkormányzatot arra kéri, vizsgálja meg, hogy Borkai Zsolt polgármesteri fizetése és olimpiai bajnoki életjáradéka elegendő-e arra, hogy a politikus “ezt a luxuséletmódot finanszírozza, hogy a Maldív-szigetekre utazzon, hogy horvátországi, több milliós luxusnyaralásokat finanszírozzon”.    

A Párbeszéd megkeresi a közbeszerzési hatóságot is, mert két évvel korábban a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál étkeztetési feladatait a vesztes ajánlatnál négyszer drágábban, 896 millió forintért nyerte el az a Diákolimpia 2017 Kft. nevű cég – mondta Szabó Tímea.    

Hírdetés

A politikus jelezte, levélben kezdeményezi, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság vonja meg Borkai Zsolt olimpiai bajnoki életjáradékát. Egy a magyar sportot és az olimpikonokat képviselő közszereplő “nem mehet el prostituáltakkal, nem orgiázhat” – indokolt.    

Végül elmondta, írásbeli kérdést intéz Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez. Tőlük azt akarja megtudni, hogy “mennyire fér bele az Isten, haza, család hármas szólamába” Borkai Zsolt viselkedése.    

A politikust kérdezték arról, hogy miért nyújtanak be feljelentést, amikor a Jobbik már korábban bejelentette, hogy a magyar és a horvát hatóságokhoz fordul. Szabó Tímea azt felelte, nem tudják, hogy a Jobbik elküldte-e ezeket a beadványokat, a Párbeszéd dokumentumai azonban már készen vannak, és azokat még csütörtökön eljuttatják a hatóságokhoz. Minden tisztességes szereplőnek lépnie kell, a hatóságoknak pedig vizsgálniuk kell, hogy történt-e bűncselekmény – tette hozzá.    

Megkérdezték, hogy tervez-e hasonló lépéseket a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott azon képi és hangfelvételek ügyében, amelyeken Lackner Csaba ellenzéki kispesti önkormányzati képviselő közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszélt. Szabó Tímea azt felelte, hogy Gajda Péter kispesti polgármester már megtette a szükséges jogi lépéseket és azok alapján már remélhetőleg folyik a nyomozás. Hozzátette, nemrég jelent meg a hír, hogy Gajda Péter szerint Lackner Csabának le kell mondania, ha bebizonyosodik, hogy ő van a felvételen.    

Egy újabb felvetésre azt válaszolta, nem tiszte megítélni, mennyire életszerű, hogy Gajda Péter és Lackner Csaba nem beszéltek egymással egy hete. Hozzátette, a Fidesz és az ellenzék között azonban az a különbség hogy a Fidesz nem tett jogi lépéseket a Borkai-ügy kinyomozásának érdekében, míg az ellenzék ezt megtette a Lackner-ügyben.    

Kikérték a véleményét a hangfelvétel azon, csütörtökön publikált részéről, amelyen Lackner Csaba azt mondja, hogy Gajda Péter már csak egy ciklust vállal polgármesterként, mert nem szeretné, ha “ráégnének” az ellenzéki összefogásból érkező “éhes” fiatalok. Szabó Tímea azt felelte, “az újabb, éhes, tolvaj politikusok” a Fidesz körül szoktak megjelenni, az pedig Gajda Péter saját döntése, hogy hány ciklust vállal polgármesterként.

Két napja a Jobbik is bejelentette, hogy feljelentést tesznek Borkai-ügyben
MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »