A szentek köztünk járnak, csak nem mindig tudunk róluk – mondta nekem egyszer egy katolikus pap ismerősöm. Az atya bizonyára olyan emberekre gondolt, mint a beregszászi Ilosvay Mária és családja, akik jelenleg is tíz sérült, hátrányos helyzetű gyermeket nevelnek, olyan piciket fogadtak be, akikről mások lemondtak. Mária tíz éve kezdett süteményeket készíteni, hogy a gyerekeknek minden finomságot megadjon, majd öt esztendeje a családja segítségével cukrászvállalkozást indított. Azóta már másoknak is készítenek tortákat, süteményeket, egy ideje pedig házi készítésű fagylalttal színesítették a kínálatot.
Sokan vállalkozói családba születnek, így az életforma számukra természetessé válik, mások életük későbbi szakaszában állnak saját lábra, és hagyják hátra az addigi alkalmazotti státuszt. Melyik utat járta be?
– Igazából egyiket sem, ha úgy tetszik, egy harmadik utat választottam. Tíz éve édesanyaként hoztam be a sütést a családomba, akkoriban még csak az volt a célom, hogy a gyerekeimnek mindent elkészítsek, amit a szemük-szájuk megkíván. Erre azért is szükség volt, mert sérült, hátrányos helyzetű gyerekeket fogadtunk be a családunkba, a két saját fiunk és egy lányunk mellé összesen tíz csöppség érkezett hozzánk. Ehhez kapcsolódóan kezdtem el negyven évesen cukrászattal foglalkozni, ezzel a sérült gyerekeinknek is szerettem volna jövőképet adni. Az is volt többek között a célom, hogy a cukrászatra is megtanítsam őket, azt szerettem volna, hogy senki ne bántsa, sértse meg őket azzal, hogy semmit nem tudnak. Ezért kezdtem el magam képezni a cukrászat területén, hogy a megszerzett tudást át tudjam nekik adni, és a gyakorlatban is láthassák, hogyan készülnek el a sütemények.
– A sérült gyerekeknek a cukrászati ismeretek mellett bizonyára más tudást is megkapnak.
– Természetesen, a férjemmel igyekszünk mindenre megtanítani őket, amit csak mi tudunk. A fogyatékosságuk miatt ezek a gyerekek teljesen el vannak zárva attól, hogy önállóan tanulhassanak, az állam lényegében lemondott róluk. Mi felkaroltuk őket, és esélyt adtunk nekik azzal, hogy családban nőhetnek fel, és próbáljuk tanítani, képezni őket. Ez komoly feladat, mert nem egyszerű az ő betegségeikre is tekintettel élni a mindennapokat, és tenni a dolgunkat.
– Mennyi segítséget ad a vállalásukhoz az ukrán állam?
– Jószerivel semmit nem adnak, talán igazából nem is értik az ukránok, hogy pontosan mit akarunk. Még azt sem biztosítják a számukra, hogy a nekik megfelelő keretek között tanulhassanak. Ezek a gyerekek nem tudnak az ép társaikkal tanulni, mert képtelenek olyan gyorsan haladni, így kiközösítik őket. Nálunk a sérülteket sajnos nem veszik emberszámba. Ezt nem tudtuk elviselni, és ezért döntöttünk úgy, hogy befogadunk annyi gyermeket, amennyit csak tudunk, és együtt neveljük őket a mieinkkel.
– A cukrászat csak abban jelent segítséget, hogy azon keresztül jövőképet tudnak adni a sérült gyerekeknek vagy anyagi értelemben is hozzájárul a család megélhetéséhez?
– Természetesen a vállalkozásunk hozzájárul valamelyest a családi kasszához, de a lényeg, hogy nekem a cukrászat a szívügyem, és általa nemcsak a gyerekeinknek, hanem másnak is örömet szerezhetek.
– Mikor indult a cukrászati vállalkozásuk?
– Öt éve, az első szülinapi tortát még a gyerekek biztatására készítettem a barátaiknak. Aztán jöttek a visszajelzések, hogy varázslatos volt a torta, ami mindenkinek nagyon ízlett. Ettől megjött a bátorságom, így a következő születésnapra már sokkal könnyebben hozzáfogtam a tortasütéshez.
– Milyen süteményeket készítenek manapság?
– Nagyon sokat fejlődtünk az elmúlt években, és ma már mindent készítünk, ami belefér a cukrászatba. Kínálunk születésnapi és menyasszonyi tortákat, sokféle süteményt, két éve pedig házi készítésű fagylalttal bővült a repertoár, ezzel szintén elvarázsoltuk a beregszászi embereket. Azt mondták nekünk, hogy a járás legfinomabb fagylaltját mi készítjük, a gyermekek még sötétben is megtalálnak bennünket, és ez nagyon nagy eredmény.
– Hol lehet megvásárolni a süteményeket, a tortákat és a fagylaltokat?
– Sajnos saját cukrászdánk nincs, a főiskola közelében van egy kis standunk, ott szoktunk árulni. Kezdetleges módon reggel kirakjuk a termékeinket, este pedig összepakolunk. Nincs nagy hasznunk, de a kicsivel is megelégszünk, nem szégyelljük, amit csinálunk, mert a saját munkánk gyümölcseit kínáljuk az embereknek. Sokan jönnek házhoz, illetve az interneten is megtalálnak minket. Leírják, hogy mit szeretnének, néha fotót is küldenek, mi pedig igyekszünk elkészíteni a süteményeket a legjobb tudásunk szerint.
– Ki dolgozik a cukrászati vállalkozásban, vannak alkalmazottaik?
– Külső segítségre egyelőre nincs szükségünk, viszont az egész család részt vesz a közös munkában, a gyerekek is. Ez főleg akkor igaz, ha nagyobb rendelés érkezik, akkor mindenkit mozgósítunk, még a férjem is, aki erősíti és szállíthatóvá teszi a tortákat. Az egyik gyerekünk tanult cukrász, ő már nagyon ügyes, de a kicsikre is számíthatunk apróbb munkáknál. Ez is nagyon sokat jelent nekünk és nekik is.
– A vállalkozás fejlesztéséhez, bővítéséhez igényeltek pályázati támogatást? Részt tudnak venni a nemzetpolitikai államtitkárság külhoni vállalkozóknak szervezett találkozóin?
– Az Egán Ede-programon rendszeresen sikeresen szerepelünk, az igazság az, hogy e támogatások nélkül nem is tudnánk talpon maradni. A gépeket és a különböző eszközöket a pályázati forrásokból vásároltuk meg. Rendezvényekre viszont nem tudunk a gyerekek mellől eljutni, erre legfeljebb akkor nyílik esélyünk, ha a találkozó a térségben van.
– Milyen irányba szeretnék a jövőben továbbfejleszteni a vállalkozást?
– Van egy álmunk, szeretnénk egyszer nyitni egy hangulatos, beülős kis cukrászdát, ahol az emberek elfogyaszthatnánk a mi süteményeinket. Ráadásul egy ilyen cukrászdát a főtéren kellene megnyitni, de ehhez mi kis emberek vagyunk. Pedig ha sikerülne, akkor ez a vállalkozás egy valódi missziót is betölthetne, mert az üzletünkben a gyerekek is dolgozhatnának, és az emberek láthatnák, hogy a sérültek is sok mindenre képesek, és számtalan munkaterületen helyt tudnak állni. Mindenesetre mi büszkék vagyunk rájuk, mert nagyon sokat fejlődtek, és a szemünkben mindannyian kis hősök. Értük dolgozunk, azt szeretnénk, ha lenne jövőjük az életben. Sokszor küzdelmesek a hétköznapok, de a gyerekeink mindig erőt adnak a folytatáshoz. Az életünk róluk szól.
The post Emberfeletti küzdelem a kárpátaljai Beregszászon appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »
