Ellenzékieket még nemzetbiztonsági védelem alatt álló épületben is le lehet hallgatni?

Ellenzékieket még nemzetbiztonsági védelem alatt álló épületben is le lehet hallgatni?

A Képviselői Irodaház nemzetbiztonsági védelem alatt áll, ennek ellenére könnyen lehet, hogy valóban itt rögzítették azokat a hangfelvételeket, melyeken Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt beszél a budapesti viszonyokról. A hallgatóan megvágott felvétel a Párbeszéd párt szerint az ő elnökségi üléseiken készült hanganyagokból áll, és manipulatív módon lett megszerkesztve.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője és az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorának hétfői adásában azt mondta, feljelentést követően a rendőrségi szakembereknek hatékonyan meg kell tudniuk állapítani, hogy milyen megfigyelés történhetett Karácsony Gergely esetében, azaz belső ember rögíztett-e beszélgetéseket a mobiljával, vagy rejtett eszköz dolgozott-e az épületben, esetleg más típusú lehallgatás történt.

A nemzetbiztonsági bizottság vezetője szerint vannak olyan ülések az Országgyűlés Hivatalában (másnéven képviselői fehér házban vagy irodaházban), amelyeken kémelhárítási módszerekkel tudják garantálni a biztonságos tárgyalásokat, de a pártok különböző tanácskozásai nem ilyenek.

Ettől függetlenül tény, hogy ha egy kiemelten védett objektumban kívülről, illetéktelenek titkosszolgálati módszerekkel tudnak információkat szerezni, akkor mind a nemzetbiztonsági bizottságnak, mind a hazai szolgálatoknak komoly feladatai lesznek – mutatott rá Mirkóczki.

Hírdetés

A jobbikos politikus úgy látja, egyelőre nem érdemes találgatni arról, hogy pontosan mi történt, de a kiélezett kampányban érhető módon felmerül az a nézőpont is, hogy egy ilyen felvétel nyilvánosságra kerülése kinek a politikai érdekeit szolgálja.

Mirkóczki, mint az ellenzéki együttműködés egri polgármester-jelöltje arról is beszélt az ATV-ben, hogy kettős kampány zajlik: egyrészt a kormánypártok azzal zsarolják az egrieket, hogy nélkülük nem lesz több pénz a városban –ami az uniós pályázatok esetében nem így működik-, másrészről személyesen őt is próbálják lejáratni a megszokott fideszes rágalmakkal.

Ilyen például a bevándorlás kérdése is, noha akkor sem tudna behozni illegális bevándorlókat a határon, ha akarna, hiszen az nem polgármesteri hatáskör, hogy ki jön át a határzáron. De nyilván senki nem akar ilyet tenni, főleg nem egy jobbikos politikus – a Fidesz már megszokott propagandája a krumpliosztás szellemi szintjéről egy lépéssel sem akar eltávolodni.

Mirkóczki szerint azért támadják ennyire, mert a Fidesznél is félnek az egri választás eredményétől.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »