Kéri szerint tömeges elégedetlenség

Kéri szerint tömeges elégedetlenség

Kéri László szerint a Fidesz négyféle módszert, a zsarolást, a jelentéktelenítést, az áljelöltek bevetését és a megfélemlítést, személyi lejáratást használja az önkormányzati választás kampányában- erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt

A politológus szerint a Fidesz kampányában a negatív üzenetek dominálnak, konkrét ígéreteket alig tesznek a kormánypárti jelöltek. Kéri úgy látja: nagyon hiányzik Orbán Viktor a kampányból, miközben más ügyekben a miniszterelnök sokat szerepel, de többnyire nemzetközi kontextusban.

A politológus ezzel arra utalt, hogy a Fidesz polgármestereknek nincsen programjuk, ehelyett folytatnak aljas kampányt. A Fidesz négyféle módszert, a zsarolást, a jelentéktelenítést, az áljelöltek bevetését és a megfélemlítést, személyi lejáratást használja az önkormányzati választás kampányában- összegezte a politikai elemző.

Hírdetés

A politológus arra is felhívta a figyelmet, hogy Orbán teljesen eltűnt ebbe a választási kampányban. Lehet sejti, hogy bukás lesz a vége.  Kéri László szerint bizonyos szempontból Orbán Viktor azt várja a fideszes településvezetőktől, hogy mutassák meg, mire mennek nélküle. Szerinte bármi lesz az eredmény, azonban Orbán nem tud rosszul kijönni belőle.

Kéri László szerint a Fidesz a fővárosi győzelmet inkább az utolsó napok mozgósításától, mint Tarlós István személyétől várja. Mintha a Fidesz is számolna azzal, hogy nem sokra jutnak Tarlóssal – fogalmazott.

A politológus úgy véli: 2019 a főpróbája 2022-nek. ha most sikerül az ellenzéknek meglovagolnia a Kéri szerint tömeges elégedetlenséget, akkor van keresnivalója 2022-ben, azonban ha ezt az esélyt is eljátsszák, akkor igaza lesz Török Gábornak, és meg lehet írni a 2022-es eredményeket- hangsúlyozta az önkormányzati választás valódi tétjét.

Az ismert politikai elemző borított: ismertette a Fidesz aljas kampánymódszereit


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »