Itt van például az a körülmény, hogy – azt mondod – nagyon jól megvagy férfiak nélkül. Imádom ezt a mondatodat. Mint amikor a jin büszkén kijelenti, hogy jang nincs is, Juliska pedig azt mondja, Jancsi nélkül is kitalál az erdőből. Férfi és nő szövetsége, együttélése, testi-lelki kapcsolódása a világegyetem legnagyobb szabadalma. Az, hogy te nem kérsz belőle, mert – tehát – jól megvagy férfiak nélkül, mindössze azt bizonyítja, hogy önző, ostoba ember vagy.
Nem kellünk? Rendben. Akkor nyissunk egy teljesen tiszta lapot.
Holnap, amikor felkelsz, gondolom, a vibrátorod viszi majd ágyba a kávédat, mert én nem fogom. És cirógasson meg téged, adjon neked búcsúpuszit a tükörképed, mert tőlem nem kapsz ilyet. Ha folyik a csap, ha billeg a kép a falon, fogd meg a kalapácsot, vedd elő a kulcsokat és szerelj! Ásd fel a kertet, hányd fel a murvát a platóra! Éjjel egyedül sétálj haza a legrosszabb környéken, bátran elegyedj szóba vadidegen férfiakkal elhagyatott tereken, elhagyott kapualjakban! És amikor bevásárolsz, vidd fel a cuccot a negyedikre, oké? Fordulhatsz négyszer-ötször is ebben a jó kis férfiak nélküli világodban.
Én nem vagyok ott, nem segíthetek.
Olvasod a hülye női magazinokban, látod az idióta tévéműsorokban, hogyan legyél férfibb a férfinál. Oké, legyél te is férfi, de már most szólok, hogy legközelebb bemegyek előtted az ajtón. Ha te is férfi, pusztán címke nélküli ember vagy, nem pedig nő, akkor menjünk el vacsorázni, utána sörözni, te fizetsz mindent, és ezt mindenki természetesnek veszi majd. És egész este a futballról és a katonaságról beszélgetünk, illetve csak én, mert semmit nem tudsz róla, ami emberként igazán felróható neked. Amikor előttem ballagsz, tréfásan farba is rúglak, ahogyan haverokat szokás, és nagyokat röhögünk majd.
Azt mondod, nem mosol, nem főzöl másokra, mert az megaláz téged. Rendben. Mondjuk hasonló sületlenséget: például azt, hogy megalázó, amikor egy férfi hazaadja a fizetését. Szerintem két ember, akinek köze van egymáshoz, beszélje meg, hogy ki főz, ki mos, ki vezet autót éppen. De ne írj elő nekem semmit csak azért, mert ideológiai rögeszméid vannak, és te akarod megmondani, hogy az emberiség több ezer évig milyen nemi szerepben tévedett, és mi volna a helyes.
Én igazán tisztelem a nőket. Az igazi nőket.
Azt is gyakran mondogatod, hogy a magyar „pasik” (ezért a szóért is kukoricára kéne térdepeltetni) bénák. És hogy a franciák, angolok, hollandok, olaszok mennyivel jobbak. Vicces azonban, amikor magadról úgy gondolkodsz, mint egy fantasztikus populáció legnemesebb példányáról. Mintha a magyar nők nem volnának dekára ugyanolyan helyesek vagy bénák, mint a magyar „pasik”, tekintve, hogy ugyanannak a társadalomnak és kornak a gyermekei vagyunk. És nem, te sem kaptad be reggel a különlegesség feliratú kapszulát, legfeljebb csak azt hiszed magadról, hogy különleges vagy.
Én igazán tisztelem a nőket. Téged miért is kellene tisztelnem?
Jár a szád, nagy bölcsességedet posztolsz, nagy összefüggéseket szeretnél látni – de a család, a férj, a gyerek tehertétel neked. Ha áldozatot kéne hozni másért, csak pofákat vágsz. Nem tudsz főzni, nem végzel házimunkát, nem locsolsz virágot, nem értesz semmihez. Szerinted a világ csak arra való, hogy önmagadhoz idomítsd. Közben persze nem veszed észre, hogy a pénz, a társadalmi kapcsolatok, az áhított külföldi munka és „pasi” ellenértékeként életfogytiglani boldogtalanságot vásároltál magadnak. Gyereked nem születik ezer okból kifolyólag, de a lényeg, hogy szüleiddel, nagyszüleiddel ellentétben te már nem vagy anya és szülő. Nálad vége a láncnak. És ez olyan nagyon nem is bánt téged. Legalábbis most, 20 és 45 éves korod között, mert aztán idős fejjel észbe kapsz majd, de akkor már késő. Nézheted sóvárogva a szomszéd nagycsaládot, arra gondolsz majd, milyen jó lett volna, ha… Ha? Ha nem hiszed, hogy versenyre kell kelned a férfiakkal. Ha nem vagy olyan erőszakos. Ha önmagad helyett a mások szolgálatát és a kötelességérzést állítod a világmindenség középpontjába. De ez a hajó már elment. Önmagadból indultál ki, és oda is tértél vissza.
Túlzásnak tartod, amit írok, ugye? Akkor olvasgass Karafiáth Orsolya-interjút!
„A férfiak történetei nem ragadnak meg. A nő életét meghatározza a férfi, de alakító ereje szerintem nincs egy pasinak. Egyébként nem vagyok sem férfigyűlölő, sem férfiszerető. A magam életében is megfigyeltem, az anyai nagypapa nem sok szerepet kapott, csak takarásban üldögélt. Olyan példákat láttam, hogy a nők a főszereplők, a férfiak pedig valahol oldalt, háttérben léteznek. (…) Nem akartam árnyékot magam mellett. Vágytam rá, hogy a pasim nálam okosabb legyen, ez fontos! Tudniillik hajlamos vagyok az irányító szerepre, könnyen átveszem a gyeplőt, de a magánéletemben nem akartam ilyen lenni, talán épp azért, mert magam körül mindig ezt láttam. A pasim a rossz napjain azt mondja, én betegesen kontrollmániás és irányító vagyok, akitől futva kell menekülni. Máskor meg azt, velem szép az élet mindaddig, amíg nem mondanak nekem ellent. (…) Nem, nem tudok (főzni), és nem is érdekel. Közben szeretek jókat enni, a húgom és a barátaim remekül főznek. Engem a háztartás nem köt le, nem érdekel, és az sem zavar, ha rendetlenség van körülöttem.”
Én igazán tisztelem a nőket.
De téged nem tisztellek.
Ja, hogy vannak ilyen férfiak is? Persze hogy vannak! Valójában azok sem férfiak, ahogyan te is csak a nő paródiája vagy.
Szentesi Zöldi László – www.888.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
