Az idei évben Paláston szervezték meg a felvidéki magyar egyházközségek nyári táborát, amelyben a felvidékiek mellett magyarországi fiataloknak is helyet biztosítottak. Így jutott el a Lévai járásbeli Palástra a 18 éves Tamásfalvi Hanna is, aki elmondása szerint itt értette meg, milyen lehet külhoni magyarnak lenni. Az alábbiakban az ő írását közöljük.
Nincs hosszú sor, szigorú ellenőr és az útleveleinket sem kell előkészíteni. A határon egyszerűen átutazunk, és csak a szokatlan formájú betűk figyelmeztetnek, hogy már nem Magyarországon vagyunk. A búzatáblák Szlovákiában is arany színben tündökölnek, ahogy a kék ég is folytatódik, a felhőknek nem kell igazolni magukat, magyarázat nélkül átkelhetnek a másik országba.
Talán esni fog, de lehet, hogy elvonul a vihar. Az azonban biztos, hogy valamennyi víz érni fogja a bőrünket az előttünk lévő napokban… Ezek voltak a gondolataim a tábor elején, vasárnap délután, miközben lassan megérkeztünk Palástra.
Egy csoport fiatal, arcukról természetes életöröm sugárzott, jellemükben pedig karakán erő volt. Amikor megérkeztem a „felvidéki magyar közösségbe”, izgatottan tekintettem körbe. Sosem beszéltem még előtte határon túli magyar fiatallal, és nagyon örültem, hogy most lehetőségem nyílik megismerkedni velük. Meglepett a szobatársaim nyitottsága, kedvesen választ adtak a kérdéseimre. Meséltek nekem Szlovákiáról, magyar nyelvű iskolájukról, és emlékeikről, melyek hazánkhoz fűzik őket.
Sosem gondolkoztam azon, hogy mit jelent magyarnak lenni, magyar fiatalnak, akinek idegen nyelvű környezetben kell felnőnie és önmagára találnia. Nekik pedig már milyen korán át kellett élniük, hogy mit is jelent magyarnak lenni. Túlzottan sosem éreztem át azt, hogy milyen nagy törést okozott hazánkban Trianon, pedig hatásait és következményeit még az idő sem tudta begyógyítani.
A kamaszkor számomra is egy nehéz időszak volt, de most látom, hogy mennyivel könnyebb volt nekem pusztán amiatt, mert színmagyar környezetben nőhettem fel. Egy felvidéki fiatal identitásának megtalálása, hivatásának felismerése nagyobb kihívás lehet és a jövőbe is bizonytalanabbul tekinthet. Mégis elmondhatom, hogy az elmúlt napokban rengeteget tanultam tőlük. Ahogy egymásra és ránk is tekintenek, az tiszta, őszinte és befogadó. Nem tapasztaltam, hogy kivetnének maguk közül, vagy irigyek lennének.
Miben mások ők, mint én? Sokkal inkább mernek a jelenben élni, a pillanatnak örülni. Humorukkal képesek megfűszerezni bármit, de a mosolyok alatt valódi harcosok vannak, akiket az élet nevelt. Különleges sors az övék, és különleges erőt igényel. Találékonyak és bíznak a saját megérzéseikben. Nem akarnak másokra támaszkodni, mégis ott vannak egymásnak és bárkire támaszkodhatnak.
A tábori napok alatt kétszer is Esztergomba utaztunk. Megnéztük a Bazilikát, illetve a strandon élveztük a nyár meleg napsugarait. A táborhelyen, Paláston, bebarangoltuk a közeli nevezetesebb helyeket, jártuk az erdőket. A programok helyett azonban sokkal többet mondónak tartom azokat a felismeréseket, amiket a társak között átéltem. Sokkal könnyebb volt megtalálni a közös hangot, mint amire számítottam.
A bennük lévő hazaszeretetet hiányolom Magyarországon, a magyar fiatalokból. Számukra valódi kincsesláda a Felvidék. Egy olyan hely, ahová a szívük húz, és ahol a lelkük azt mondja: „Itthon vagyok!”.
Tamásfalvi Hanna
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
