Teljes pályás letámadást kell alkalmazni a mérnökhiány enyhítésére

Teljes pályás letámadást kell alkalmazni a mérnökhiány enyhítésére

Akár már az óvodában el lehet kezdeni felhívni a gyerekek figyelmét a műszaki pályára – véli az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke. Ábrahám László elmondta: jelenleg hatezer mérnök hiányzik a magyar munkaerőpiacról.

Annyira kritikus a mérnökhiány, hogy mára

bevett módszer lett, hogy a cégek egymástól lopkodják a szakemberek,

emiatt pedig beruházások maradhatnak – hívta fel a figyelmet az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke. Az építőipar fejlődését például a kivitelezőmérnökök hiánya gátolja, de nincs elegendő gépészmérnök, járműmérnök, villamosmérnők, vagy éppen mérnök-informatikus, sorolta Ábrahám László.

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség által kidolgozott szakértői cselekvési terv alapján nagy előrelépést jelentene, hogyha sikerülne megváltoztatni azt az arányt, ahogy a mérnöki pályát a hölgyek választják, de az is fontos lenne, hogy már gyerekkorban megszerettessék a szakmával kapcsolatos tárgyakat. Olyan tanároknak és laboroknak kellene rendelkezésre állniuk az iskolákban, amely vonzóvá, érdekessé teszik a mérnöki pályát.

Hírdetés

Továbbá regionális képzési központokra is szükség volna, ahová a gyerekek be tudnának menni megismerkedni a szakmákkal. Ha léteznek is ilyenek, azok most inkább elriasztják a fiatalságot, jegyezte meg Ábrahám László.

Túlzásnak tűnhet, de már óvodás korban el lehet kezdeni felhívni a gyerekek figyelmét a műszaki pálya szépségeire

– fogalmazott a szakértő. „Teljes pályás letámadást kell végezni.”

A megfelelő szemléletváltásra azonban még úgy is minimum 7-8 év kellene várni, hogyha varázsütésre rendbe lenne téve a matematika- és fizikaoktatás, a gyakorlati képzések a szakközépiskolákban, vagy akár a laboratóriumok állapota az egyetemeken, véli Ábrahám László, ez azonban még nem következett be.

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség az illetékes tárcával időről időre miniszteri szinten egyeztet. Azt szeretnék, ha a kidolgozott cselekvési tervüket egy nagyobb csomag részeként megvalósítsák, tette hozzá Ábrahám László.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »