Nincs már lejjebb: a december 5-és Bangónéval áradozott az összefogásról a Jobbik

Nincs már lejjebb: a december 5-és Bangónéval áradozott az összefogásról a Jobbik

Közös jelölteket indít a főváros XXIII. kerületének valamennyi egyéni választókörzetében a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP–Párbeszéd – jelentette be Bereczki Miklós (Jobbik), az ellenzéki pártok közös soroksári polgármesterjelöltje kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. A politikus hangsúlyozta: hisznek az összefogás erejében, abban, hogy pártállástól függetlenül tudják képviselni a kerület lakóit.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője köszönetet mondott a többi ellenzéki pártnak azért, hogy „önmérsékletet tanúsítottak”, és „megértették, hogy az emberek együttműködést akarnak”.

Élő Norbert, a DK budapesti ügyvezető alelnöke úgy vélekedett, az ellenzéki pártok „történelmet csináltak Budapesten azzal, hogy sikerült az az összefogás, ami még soha nem sikerült”.

Hírdetés

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum képviselője az egész országban követendő példának nevezte a Soroksáron megvalósult összellenzéki összefogást, mert – mondta – csak így lehet lebontani a nemzeti együttműködés rendszerét. Ez meghatározó hatást gyakorolhat a 2022-es országgyűlési választásokra is – tette hozzá.

Mach Péter, a Párbeszéd országos elnökségének tagja arról beszélt, hogy bíznak az együttműködés erejében Soroksáron, valamint Dél-Pesten és az egész fővárosban is.

Bencsik János, a Jobbik budapesti elnöke arról szólt: a Jobbik az elmúlt hónapokban azért küzdött országszerte, hogy helyben megtalálják azokat a jelölteket, akik a leginkább esélyesek arra, hogy helyben lebontsák a Fidesz nemzetinek és együttműködőnek hazudott rendszerét.

Bereczki Miklós kérdésre válaszolva elmondta: a helyi megállapodás nyomán a közös jelöltek közül négyet a Jobbik, egyet-egyet pedig a többi ellenzéki párt állított.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »