Átirányítják az éjszakai ferihegyi járatokat

Átirányítják az éjszakai ferihegyi járatokat

A jogszabály-módosításokkal megoldható lesz a Budapest felett zajló légi forgalom mintegy 90 százalékának Vecsés felé történő leszállítása az úgynevezett mélyalvási időszakban, véli az AIRportal légiközlekedési szakportál főszerkesztő-helyettese.

A bejelentett jogszabályi változások lényege, hogy az időjárási körülmények miatt jelenleg Budapest felett zajló légi forgalmat Vecsés irányába tereljék éjfél és reggel öt óra között – ismertette az InfoRádiónak Körtvélyes Tivadar. Ez úgy valósulhat meg, tette hozzá a szakértő, hogy a repülőtéren ötről tíz csomóra emelték a le- és felszálláskor megengedett hátszél erősségét, nagyobb teret biztosítva ezáltal a légiforgalmi irányításnak arra, hogy a délkeleti irányból szállítsák le illetve fel a gépeket.

Az AIRportal.hu munkatársa megjegyezte, a rendkívüli helyzetek kezelése (amikor köd, eső, havazás teszi indokolttá a város felőli érkezést) egyelőre kérdőjeles, de feltehetően arról is rendelkezni fog a jogszabály. A korábban ismertetett 1000 euró körüli bírságot azokban az esetekben szabhatják ki, amikor egy légitársaság indokolatlanul választja ezt az útvonalat. Körtvélyes Tivadar szerint az említett összeg mértéke a gépek mérete és zajkibocsátása függvényében változhat.

A szakértő úgy gondolja, az intézkedés nyomán

a forgalom 90 százalékának átirányítása megoldható,

Hírdetés

a fennmaradó 10 százaléknak pedig két választása lesz: kifizeti az 1000 euró környéki bírságot, és leszáll a város felől, vagy kitérő repülőtéren landol.

Körtvélyes Tivadar a zajméréssel kapcsolatban megjegyezte:

nemcsak a mérés technikája, hanem a mikéntjei is felvethetnek kérdéseket,

hiszen a Budapest Airport által korábban végzett zajmérés átlagolással történt, ami nem feleltethető meg azzal, ha egy állampolgár áll ki egy mérőeszközzel a leszálló gép alá.

A környéken élőket segíti majd egy mobiltelefonos alkalmazás is, amelyen jelezhetik a zavaró éjszakai repüléseket. A főszerkesztő-helyettes szerint az applikáció pont arra lesz jó, hogy a csúcsértékeket megállapítsa, az azonban szintén nem tisztázott, hogy ezekkel az értékekkel – jogszabályilag – mit lehet kezdeni. „Arra mindenképpen jó lesz, hogyha állampolgári bejelentés is van, akkor az még egy plusz, ami alapján azt lehet mondani, hogy volt egy leszálló gép, »ami miatt a nektek ennyi és ennyi pénzt kell fizetnetek«” – tette hozzá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »