A Mi Hazánk kész megakadályozni a sunyiban kihelyezett újbudai parkolóórák használatát

A Mi Hazánk Mozgalom felszólítja a fővárosi és a XI. kerületi önkormányzatot, hogy a napokban kihelyezett új parkolóórákat hagyja lezárt állapotban, különben a párt a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlva megakadályozza a használatukat – közölte a párt alelnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Előd azt mondta, nem tűrik, hogy a fővárosi és a XI. kerületi önkormányzat „sunyi eljárásban” 1356 új parkolóhely fizetőssé tételével bővíti a „hivatalosan is veszteségesnek nyilvánított parkolási maffiát”. Az intézkedéssel a Bartók Béla úton, a Műegyetem rakpart teljes részén, a Fehérvári úton, a Bocskai út jelentős részén és a Villányi úton fizetős lesz a parkolás – ismertette.

A XI. kerületi önkormányzat honlapján korábban – elmondása szerint – elrejtve az volt olvasható, hogy ezeken a helyeken nyár végén teszik fizetőssé a parkolást, a már kihelyezett parkolóórákon viszont, filctollal feltüntetve, augusztus 1. szerepel.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fmihazank%2Fvideos%2F2420577964893575%2F&show_text=0&width=480

Az alelnök úgy fogalmazott, elfogadhatatlan, hogy a parkolóhelyek fizetőssé tételét nem hirdették meg tisztességesen, a lakóknak a hivatalosnak tűnő, filctollal felírt augusztus 1-jei dátumból kell értesülniük a változásról. Novák Előd elfogadhatatlannak nevezte továbbá azt is, hogy az önkormányzati választások előtt ilyen, hosszú távú döntéseket hoznak.

Hírdetés

A Mi Hazánk bízik benne, hogy a választások olyan változást eredményeznek, amellyel véget vethetnek a „parkolási maffiának” – tette hozzá. Kitért arra is, hogy bár tavaly 650 millió forint bevétel származott parkolásból, a XI. kerületi önkormányzatnak még így is több mint 100 millió forintot kellett költenie a rendszer fenntartására.

A parkolási maffiát nem bővíteni, hanem korlátozni kellene, az önkormányzatoknak pedig a lakosságot törvényileg megillető, szükséges mennyiségű parkolóhelyeket kellene építeniük – vélekedett. Hozzáfűzte, a korábban ingyenes parkolóhelyek fizetőssé tétele nemcsak a gépkocsi-, hanem a lakáshasználatot is korlátozza, mivel este hat óra előtt csak korlátozással lehet vendéget fogadni, és nehéz helyzet elé állítja az albérletben élőket is.

(MTI)

Mi Hazánk: a parkolási maffiát nem bővíteni, hanem megfékezni kellene

Lokálpatrióta polgármesterjelöltet indít a nemzeti összefogás Budapest legnagyobb kerületében


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »