Čaputová: A migráció közös probléma, a V4-nek is részt kell vennie a megoldásban

Čaputová: A migráció közös probléma, a V4-nek is részt kell vennie a megoldásban

A migráció az egész Európai Unió problémája, és a megoldásából azoknak is ki kell venniük a részüket, akik felé nem igyekeznek bevándorlók – nyilatkozta Zuzana Čaputová szlovák államfő a francia Le Monde lapnak adott interjúban. Čaputová szerdán találkozott Emmanuel Macron francia államfővel Párizsban.

A szlovák államfő elismételte, amit Budapesten is mondott: a V4-nek „vissza kell térnie azokhoz az értékekhez, amelyeket megalakulásakor vallott: az európai egységhez, a demokráciához és a jogállamhoz”.

„Azokhoz az országokhoz kell tartoznunk, akik keresik a [migráció] megoldásait, még ha hozzánk nem is igyekeznek a menekültek. Igaz,hogy régiónkban ez kényes kérdés, mert nem vagyunk hozzászokva a különbözőséghez, a más kultúrához és a másfajta emberekhez”

fogalmazott Čaputová az interjúban.

Szerinte egyrészt tiszteletben kell tartani az emberek félelmeit, másrészt azonban „részt kell venni a megoldások keresésében, mint amilyen a közös határvédelem, a menekültek elosztása, vagy az okok és nem a következmények kezelése”.

Hírdetés

Čaputová szerint , visegrádi országok vezetői ugyan örülnek a „viharos 1989-es év” eredményeinek, de bizonyos dolgokat másképp látnak, mint nyugaton.

„Úgy vélem,hogy mindegyikük másképp értelmezi a jogot és a szabadságot”

mondta.

Budapesti beszédéhez hasonlóan ismét kiemelte, hogy a Visegrádi Négyeknek nem csak saját regionális érdekeivel kellene törődnie, hanem az egész európai közösséghez partnerként kéne viszonyulnia.

CTK, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »