Így reagált a magyarországi ellenzék Orbán tusványosi beszédére

Így reagált a magyarországi ellenzék Orbán tusványosi beszédére

Így reagáltak a magyarországi ellenzéki pártok Orbán Viktor tusványosi beszédére.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint semmi más nem történt Tusnádfürdőn, minthogy Orbán Viktor miniszterelnök sikertelenül próbálta megindokolni, hogy „miért épített ki az elmúlt években egy erőszakos, tolvaj maffiaállamot Magyarországon”.

A szocialista politikus szombaton, az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a kormányfő beszédére, amelyben Orbán Viktor egyebek mellett hangsúlyozta, a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis „demokrácia igen, liberalizmus nem”. 

Ujhelyi István úgy fogalmazott, a miniszterelnök „zavaros ideológiai magyarázata nem tudta elfedni családja és baráti köre elképesztő meggazdagodását, a hazai egészségügy életveszélyes állapotát, az oktatási rendszer tudatos leépítését, a nemzet érdekeinek piszkos pénzekért történő kiárusítását”.

„Orbán Viktor világos harcot hirdetett az MSZP által képviselt szociális Európával szemben, vállaltan semmibe véve ezzel a dolgozó magyar emberek hétköznapi problémáit és személyes fizikai, valamint anyagi biztonságát” – fejtette ki a brüsszeli politikus.

Hírdetés

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök „szó szerint a nemzet mészárosa lett”, akit „csak a saját hatalmi tébolya érdekel, és ennek oltárán kész feláldozni Magyarországot is” – közölte Jakab Péter, az ellenzéki párt frakcióvezetője szombaton az MTI-vel.

A politikus közleményében a kormányfő tusnádfürdői beszédére reagált, amelyben Orbán Viktor egyebek mellett hangsúlyozta, a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis „demokrácia igen, liberalizmus nem”. 

Jakab Péter szerint a miniszterelnök „Európában belerúgott a saját szövetségeseibe is, csak azért, hogy itthon szabadságharcost játszhasson, közben visszavezette Magyarországot az oroszok ölelésébe, ahonnan 30 éve szabadulni akartunk”.

Kiemelte, Orbán Viktor a „magyarokat az unió egyik legszegényebb nemzetévé tette, béremelés helyett pedig most már százezres nagyságrendben telepít be gazdasági bevándorlókat az elüldözött magyarok helyére”.

„Azok a honfitársaink pedig, akik itt maradnak, jó eséllyel a szétvert egészségügy áldozatai lesznek, ahol évente 24 ezer ember hal meg a nem megfelelő ellátás miatt” – tette hozzá.

A Jobbik képviselőcsoportjának vezetője szerint „ideje, hogy az őszi önkormányzati választáson Magyarország is beáldozza végre a Fideszt, különben 15 év múlva Magyarország nem az Európai Unió része lesz, hanem orosz gyarmat, egy Orbán nevű orosz helytartóval”.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »