Sorsdöntő lehet az őszi önkormányzati választás

Sorsdöntő lehet az őszi önkormányzati választás

Ha a balliberális erők leszerepelnek az október 13-i önkormányzati választáson, akkor — szakértői vélemény szerint — az MSZP, a Jobbik és az LMP akár meg is szűnhet 2022-ig. Ezt erősíti, hogy jó néhány nagyvárosban már most egymást próbálják ledarálni az ellenzék pártjai.

Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő. A választáshoz kapcsolódó határidőket, határnapokat az igazságügyi miniszter rendeletben határozza meg, de a választási eljárásról szóló törvény alapján már tudható, melyek a voksoláshoz kapcsolódó legfontosabb pontok. Ezek szerint a mintegy nyolcmillió, magyarországi lakóhellyel rendelkező választásra jogosultnak augusztus 23-ig kell kézhez kapnia a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést.

A hivatalos kampány a választást megelőző 50. napon, augusztus 24-én kezdődik, és a szavazás napján 19 óráig tart. A választáson a képviselőjelöltek, a polgármesterjelöltek és a főpolgármester-jelöltek szeptember 9-én 16 óráig adhatják le az ajánlóíveken összegyűjtött ajánlásaikat. A jelöltek és a jelölőszervezetek listái­nak nyilvántartásba vételéről a választókerületi bizottságok döntenek, a listákat szeptember 10-én 16 óráig lehet bejelenteni.

Az elmúlt időszak eseményei azt mutatják, hogy egyes nagyvárosokban egyértelmű kormánypárti győzelem várható, míg néhány helyen nagy küzdelemben dőlhet el, hogy kié lesz a polgármesteri szék és a közgyűlési többség.

Ami a polgári oldalt illeti, a legtöbb megyei jogú városban várhatóan újraindul a települést most is vezető kormánypárti polgármester, így Papp László (Debrecen), Cserna Gábor (Dunaújváros), Habis László (Eger), T. Mészáros András (Érd), Borkai Zsolt (Győr), Szita Károly (Kaposvár), Szemereyné Pataki Klaudia (Kecskemét), Kriza Ákos (Miskolc), Kovács Ferenc (Nyíregyháza), Ács Rezső (Szekszárd), Cser-Palkovics András (Székesfehérvár), Szalay Ferenc (Szolnok), Schmidt Csaba (Tatabánya), Porga Gyula (Veszprém) és Balaicz Zoltán (Zalaegerszeg) is újra megméretheti magát. Több városban a jelenlegi Fidesz–KDNP-s polgármester nem folytatja a munkát, Nagykanizsán Dénes Sándor, Pécsett Páva Zsolt, Sopronban Fodor Tamás, míg Szombathelyen Puskás Tivadar nem indul októberben.

Az már eldőlt, hogy a vasi megyeszékhelyen Balázsy Péter, a megyei közgyűlés főjegyzője, Pécsett Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, míg Sopronban Farkas Cip­rián városi tanácsnok, önkormányzati képviselő száll ringbe a polgármesteri székért Fidesz–KDNP-s színekben. A kormánypártok Szegeden Nemesi Pál független polgármesterjelölttel indulnak szövetségben, míg Salgótarjánban Szabó Csaba önkormányzati képviselő méretheti meg magát a Fidesz–KDNP jelöltjeként.

Botka széke is veszélybe kerülhet az őszi voksoláson Fotó: Havran Zoltán

Hódmezővásárhelyen Grezsa István önkormányzati képviselő, miniszteri biztos jelentette be, hogy függetlenként el kíván indulni a polgármester-választáson, a helyi Fidesz egyelőre nem adott arról tájékoztatást, támogatják-e a politikust. Békéscsabán viszont eldőlt, hogy a kormánypártok a civilként induló, jelenleg is a város élén álló Szarvas Péter mögé állnak be.

Hírdetés

A megyei jogú városok ellenzéki polgármesterei, a papíron független Márki-Zay Péter (Hódmezővásárhely), az MSZP-s Fekete Zsolt (Salgótarján) és a szocialista Botka László (Szeged) is megpróbál tisztségben maradni, őket várhatóan támogatják az ellenzéki pártok. A kormánypárti vezetésű városok közül Egerben Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselőt támogathatja a balliberális oldal, míg Érden várhatóan többen is megmérkőzhetnek T. Mészáros András polgármesterrel, közülük Csőzik László egykori SZDSZ-es politikus mögé állhatnak be az ellenzéki pártok. Győrött Glázer Tímea DK-s regionális koordinátort, Kecskeméten a jobbikos Lejer Zoltánt támogathatják a balliberális erők, utóbbiak a bács-kiskuni megyeszékhelyen a Hírös Városért Egyesületbe tömörültek.

Az ellenzéki pártok Miskolcon függetlenekkel összefogva hozták létre a Velünk a Város Egyesületet, a polgármesterjelöltjüket azonban még nem jelentették be. Nagykanizsán az Éljen Városunk! Egyesület jelöltjét, Hári Tibor ügyvédet támogatják az őszi polgármester-választáson, míg Nyíregyházán az MSZP városi elnöke, Jeszenszki András lehet az ellenzéki összefogás aspiránsa. Szombathelyen az MSZP-s Nemény András, Veszprémben a DK-s Katanics Sándor mögé állhat be az ellenzék.

Két és fél hónap múlva újra kifejtheti véleményét a nyolcmillió hazai szavazópolgár Fotó: Havran Zoltán

Bár helyi információink szerint több településen is törékeny ellenzéki összefogás jött létre, máshol még idáig sem jutottak a pártok. Békéscsabán a Jobbik a hivatalban levő civil polgármestert támogatja, míg az MSZP könnyen lehet, hogy saját jelöltet indít. Debrecenben és Szolnokon az ellenzék kettészakadt, és két jelölttel állt elő, míg Dunaújvárosban az MSZP maradt ki az összefogásból, és nem állt be Pintér Tamás jobbikos országgyűlési képviselő mögé. Székesfehérváron pedig az LMP nem támogatja az ellenzéki polgármesterjelöltet, az MSZP-s Márton Rolandot.

Kaposváron Horváth Ákos vállalkozó mögött sorakozott fel az ellenzék nagy része, de könnyen lehet, hogy a Polgári Szabadság Platform külön indul. Az pedig kifejezetten pikáns, hogy a DK-s önkormányzati képviselő, Kováts Imre élesen bírálta Hor­váth Ákost, mondván a pártja nem támogathat egy offshore céget vezető polgármesterjelöltet. A férfi ugyanis kaposvári lakos, de a vállalkozása Újlengyelen van bejegyezve. A baranyai megyeszékhelyen kínnal-keservvel összeállt az ellenzék Péterffy Attila független polgármesterjelölt mögött, de jellemző, hogy Mellár Tamás, a Mindenki Pécsért Mozgalom vezetője korábban a pécsi fideszesek B tervének nevezte a férfit. Szekszárdon, Zalaegerszegen, Sopronban és Tatabányán az ellenzék egyelőre nem jelentette be, hogy ki lesz a polgármesterjelöltje, a Komárom-Esztergom megyei városban információink szerint már az országos pártközpontok is beszálltak az egyeztetésbe, úgy tudjuk, egyelőre sikertelenül.

Helyi forrásokból úgy tájékoztattak, reális esély van rá, hogy sem Sopronban, sem Tatabányán nem a településen élő jelöltje lesz az ellenzéknek. Arról már korábban írtunk, hogy egy hegykői politikus, Varga Norbert lehet a soproni balliberális ellenzék polgármesterjelöltje az októberi önkormányzati választáson, aki korábban helyben már megmérettette magát, de ott is alulmaradt. Zalaegerszegen informá­cióink szerint Keresztes Csaba (DK) lehet a befutó. A Zalatáj megyei havilap arról írt, hogy az egyre népszerűtlenebb ellenzéki pártok Zalaegerszegen már nem mernek a saját nevükön indulni, helyette egy most alakított egyesület neve mögé bújva próbálják bejuttatni képviselői helyekre a vezetőiket az októberi önkormányzati választáson.

Kudarc esetén megsemmisülhet az ellenzék

Budapest esetében 14, a vidéki városokéban pedig 18 évnyi önkormányzás jelentős politikai haszonnal járt a kormánypártoknak, amelyek hosszabb távon bebástyázhatják magukat Magyarországon egy jó őszi szereplés esetén, hiszen a politikát alapvetően az önkormányzatokban lehet szervezni. A Fidesz–KDNP rossz szereplésének kicsi az esélye a közvélemény-kutatások szerint, ám az nagy pofont jelentene nekik – jelentette ki lapunknak Farkas Örs, az Oeconomus igazgatója.

Szavai szerint az ellenzéki pártok 2006 tavasza óta nem nyertek választást, azóta küszködnek a választók bizalmáért. – Ha október 13-án nem tudnak olyan pozíciókat szerezni, amelyekkel minimálisan életben tudják tartani a saját táborukat, az azzal járhat, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok, különösen a szocialisták, a Jobbik és az LMP, nemes egyszerűséggel meg is szűnnek 2022-ig. Az embereknek pedig számos városban a településeik fejlesztése a tét, ami csak a kormánypártok győzelme esetén kiszámítható – fejtette ki az elemző.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »